Vállalatfelvásárlások: Kelet-Európa a célpont

A közép-kelet európai régió lesz a legizgalmasabb célterület a vállalatfelvásárlások területén aktív befektetők számára a következő negyedévben. Európában az első félévben 25 százalékkal nőtt az M and A tranzakciók száma az egy évvel korábbihoz képest, ami Magyarországon is érezteti hatását; a hazai kis- és középvállalkozásoknak komolyabb esélyük van arra, hogy befektetőt, és ezzel pótlólagos finanszírozást és piaci lehetőségeket nyerjenek, mint valaha - állítja a DLA Piper szakértője.

A válságot követő konszolidáció a DLA Piper közleménye szerint jót fog tenni az M and A aktivitásnak Európában és Magyarországon is, felgyorsulnak az iparági konszolidációs folyamatok, és ezzel a vállalatfelvásárlások ismét lendületet kapnak. A kormány kkv-barát gazdaságpolitikája pedig végre elindíthatja azt az egészséges folyamatot, amelynek révén ez a vállalati kör előbb pénzügyi, majd szakmai befektetőkre találhat. "Elfogyóban a finanszírozók türelme a válság miatt likviditási nehézségekkel küzdő kis- és középvállalkozások iránt, ami a piaci pozíciójukat erősíteni kívánó életképesebb szereplőknek kedvez" - hangsúlyozta Posztl András, a DLA Piper ügyvezető partnere.

 

Hozzátette: "a jelenlegi helyzet alkalmas egyes piacokon az erőviszonyok átrendezésére is, a kisebb szereplők sokszor feladni kényszerülnek pozíciójukat a nagyobbak javára". A gazdasági helyzet normalizálódásának első jelei a válság kitörése óta óvatos befektetőket arra ösztönözték, hogy a kedvező piaci pozíciókat kihasználva növeljék befolyásukat Európában, elsősorban a fogyasztási javak, az energetika, a vegyipar, a technológia és a pénzügyi szektorban. "Magyarországon három szegmensben tapasztalható élénk M and A aktivitás: az élelmiszer- és takarmányfeldolgozó, az FMCG, valamint az energia szektorban. Az első kettőre inkább a kisebb, 5 millió euró alatti, illetve 10-20 millió eurós tranzakciók és a pénzügyi befektetők jellemzőek, míg az energia szektorban inkább a stratégiai befektetők készítettek elő nagyobb projekteket" - mondta Posztl András.

 

A befektetők kilétét illetően Magyarországon is érvényesül az egész Európára jellemző tendencia, hogy elsősorban a válságot kevésbé megszenvedő országok befektetői aktívak a vállalatfelvásárlási piacon. Kína, Brazília és India fejlődő gazdaságát kevésbé érintette a válság, a kedvezőtlen hatásokon gyorsabban túl tudtak lendülni, és a finanszírozáshoz szükséges hitelhez is olcsóbban tudnak hozzájutni, mint más országok befektetői. Ezek a vállalkozások a magyar cégeket reális célpontnak tekintik, és a hazai piacon szerzett tapasztalatokat felhasználva terveznek továbblépni a többi közép-kelet-európai ország piacára. "Kína korábban elsősorban a nyersanyagok és termőterületek iránt tanúsított érdeklődést, elsősorban Afrikában és Dél-Amerikában hajtottak végre befektetéseket. Most viszont stratégiát váltottak, és elsősorban technológiát vásárolnak Európában, az Egyesült Államokban" - mutatott rá a DLA Piper ügyvezető partnere.

 

A magyar befektetők körében a médiapiacon és az élelmiszeriparban tapasztalható mozgás, de határozott az érdeklődés az online alapon működő vállalkozások iránt is. Várható átrendeződés a hazai tulajdonban lévő autóipari beszállítói körben is, ahogy a Mercedes Benz beruházása a végéhez közeledik. "A hazai vállalkozások számára az egyik lehetőséget a Jeremie program elindulása jelenti, de sokat nyom a latba a kkv szektor megerősítése kapcsán kinyilvánított határozott kormányzati szándék is" - hangsúlyozta Posztl András. A magyar kis- és középvállalkozásokat támogató gazdaságpolitika a szakértő szerint jelentősen hozzájárulhat e vállalkozói kör sikeréhez, ami lehetővé teszi kezdetben a pénzügyi befektetők aktívabb bevonását, majd alkalmassá teszi őket nagyobb tőke bevonására is a private equity befektetők köréből. (MTI)

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; elmaradt a várttól a novemberi brit GDP Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
2026. 01. 16. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hozamok Európában és a tengerentúlon

Erősek lettek tegnap az amerikai feldolgozóipari bizalmi indexek és kifejezetten alacsony szintre esett az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is.
2026. 01. 16. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek, a chipgyártók és a bankok jártak élen a drágulásban

Az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zártak csütörtökön, élen az chipgyártó papírokkal, miután a TSMC rekordnegyedéve az amerikai kereskedésben is fűtötte az optimizmust, a TSMC árfolyama több mintegy 5%-kal ugrott.
2026. 01. 16. 09:10
Megosztás:

Több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete (AKI) több mint 352 millió forint fejlesztési támogatáshoz jutott - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 01. 16. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama péntek reggelre

Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest péntek reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 16. 08:00
Megosztás:

Az MBH Bankot ismét a legjobb munkáltató minősítéssel díjazták

Az MBH Bank ismét megkapta a rangos Top Employer minősítést, amelyet a nemzetközi Top Employers Institute ítél oda a kiemelkedő munkáltatói gyakorlatokat folytató szervezetek számára. A hitelintézet a hazai pénzügyi szektorban idén is a legjobb eredményt érte el, míg a Magyarországon auditált valamennyi vállalat között a 2. legmagasabb összpontszámmal végzett - közölte a bank az MTI-vel csütörtökön.
2026. 01. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentős bírságot szabott ki a Médiatanács a klasszifikációs rendelkezések megsértéséért

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának határozata értelmében több mint 11 millió forint bírságot kell fizetnie a Rádió 1-nek azért, mert a „Balázsék” egyik adása megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület emellett újabb eljárást indított a műsorszám további két adásában elhangzottak miatt.
2026. 01. 16. 07:00
Megosztás:

Stratégiai szövetséget kötött a Market és a BME

Hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország piacvezető építőipari vállalata, a Market Építő Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME). A partnerség célja az építőipari ökoszisztéma közös fejlesztése, a digitális és fenntarthatósági kompetenciák erősítése, valamint a mérnöki utánpótlás felkészítése a szektor új típusú kihívásaira. A megállapodást Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója és Dr. Charaf Hassan, a BME rektora írta alá.
2026. 01. 16. 06:30
Megosztás:

Indul az Otthoni Energiatároló Program – ezt érdemes tudni a pályázatról

Február 2-ával hivatalosan is elstartol az Otthoni Energiatároló Program, amelynek pályázati anyagát a mai napon tette közzé Czepek Gábor villamosenergia-tárolási kapacitás bővítéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Akkumulátor Szövetség szakmai részvételével kidolgozott program keretében a magyarországi háztartások napelemes rendszerek energiatároló egységeinek finanszírozására igényelhetnek támogatást. A program összesen 100 milliárd forintos keretösszeggel indul el, amelyből háztartásonként 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet kérelmezni.
2026. 01. 16. 06:00
Megosztás:

Átadták a Nemzet Gazdásza címet

Átadták a Nemzet Gazdásza címet csütörtökön az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
2026. 01. 16. 05:30
Megosztás:

A Toyota Motor Europe rekordmagas értékesítést ért el tavaly

A Toyota Európa (Toyota Motor Europe - TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet - tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
2026. 01. 16. 05:00
Megosztás:

A január a legnehezebb hónap pénzügyileg a családoknak: sokan maradnak mínuszban a számlájukkal

Pénzügyi szempontból rendszerint a január a legnehezebb hónap a családoknak, hiszen karácsony előtt sokan kiköltekeznek, ráadásul a januári családtámogatási ellátások is már decemberben megérkeznek. Különösen nehéz az év első hónapja azoknak, akik áruhitet vagy személyi kölcsönt igényeltek decemberben, ezek első törlesztőrészleteit ugyanis rendszerint ugyancsak januárban vonja le a bank.
2026. 01. 16. 04:30
Megosztás:

A ciprusi soros elnökség kihívásai a következő hétéves uniós költségvetés kapcsán

Az Európai Unió következő, 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretének (MFF) előkészítése már most élesebb politikai vitákat vált ki, mint a korábbi költségvetési ciklusok. A dán soros elnökség költségvetési munkája feszültségekkel és nyitott konfliktusokkal zárult, a tárgyalások pedig most egy még nehezebb szakaszba lépnek, ahogy Ciprus átveszi az EU Tanácsának vezetését.
2026. 01. 16. 04:00
Megosztás:

Megjelent az új transzferár-rendelet

A transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új NGM rendelet több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Forvis Mazars szakértői szerint bár az új szabályozás több területen egyszerűsítést hoz, egyes előírások részletesebbé és szigorúbbá válnak, ezért az érintett adózóknak érdemes időben felkészülniük ezek alkalmazására. A rendelet 2026. január 23-án lép hatályba.
2026. 01. 16. 03:30
Megosztás:

Jó évet zárt, és még jobbat vár a Mapei

A Mapei Kft. 2025-ben növelte forgalmát: a vállalat teljes árbevétele 15,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a belföldi értékesítés 38,3 milliárd forintot tett ki, ami 14,7 százalékos éves növekedésnek felel meg. A vállalat 2026-ra stabilizálódó, mérsékelten bővülő piaci környezetre számít, és a támogatások élénkítő hatásával kalkulál.
2026. 01. 16. 03:00
Megosztás:

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására

Egységes javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására a fuvarozói szakmai szervezetek február 15-éig - közölte a NiT Hungary csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 16. 02:30
Megosztás:

Gulyás Gergely: változik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj kifizetése

A kormány ülésén áttekintette a Bankszövetség jelzése nyomán a 13. és 14. havi nyugdíj kifizetésével összefüggő kérdéseket és a következő változásokat jelentette be Gulyás Gergely.
2026. 01. 16. 02:00
Megosztás:

Kedvező a hó a növények számára

A hó nagyon kedvező, védi a növényeket a fagykártól, és olvadáskor a nedvesség lassan a talajba szivárog - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 01. 16. 01:30
Megosztás: