Valószínűleg mégsem földgázáról lesz híres Makó

A kanadai Falcon Oil and Gas Ltd. átmenetileg felhagy a gázkutatatással a Makói Árok térségében található Földeák-1 kútnál a kedvezőtlen tesztek miatt.

A kanadai cég alig egy hónappal azután jelentette be ezt kedden, hogy partnere, az ExxonMobil Hungary (Mako) Limited javasolta a kút kutatásának a fölhagyását a gyenge gázhozamot mutató teszteredmények miatt. Somlyai Dóra, a kutatásban szintén részes Mol Nyrt. magyarországi kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek elmondta: a partnerek most értékelik a munkaprogram eddigi eredményeit, a továbblépésről később hoznak döntést.

 

Október 9-én a Falcon azt közölte, hogy az ExxonMobil két fúrást végzett 4.358 és 4.200 méterig. Mindkét esetben jelentős mennyiségű víz is a felszínre került, valószínűleg egy víztározó természetes törésvonalába ütköztek. A kanadai cég akkor jelezte, valószínűleg leállnak a kutató fúrásokkal.

 

Az azóta végrehajtott újabb fúrás, immár 3.850 méteres szinten, szintén kedvezőtlen eredményeket hozott. A 130 óra alatt a kezdeti napi 560 köbméteres gázhozam, 200 köbméterre csökkent, bár ugyanekkor a feltörő átlagos vízhozam 540 köbméterről 50 köbméterre esett. A Falcon a harmadik eredmény alapján úgy döntött, hogy ideiglenesen leállítja a további kutatást ennél a kútnál.

 

A magyarországi földgázkutatás azóta értékelődött fel a külföldi befektetők szemében, hogy az energia drágasága és a technológia fejlődése lehetővé teszi nem hagyományos, nehezen és drágábban kitermelhető lelőhelyek megdolgozását is. A makói árok kutatásban a Falcon mellett részt vesz a Mol Nyrt. és az ExxonMobil leányvállalata, az ExxonMobil Kutatás és Termelés Magyarország Kft. (ExxonMobil) is.

 

A Mol tavaly áprilisban a kutatásokról azt közölte, hogy sikeres program esetén a Makói-medencében a gázmező-fejlesztés és -kitermelés 2012-2014-ben várható. Az akkori tervek szerint a Mol és az ExxonMobil az első szakaszban, 2008-2010 között a Makó-Nyugat területen 4-6 kutat fúr, illetve repeszt, majd teszteli ezeket.

 

A Makó-Kelet területen a már meglévő kutakat nyitják meg újra, illetve ha szükséges, újakat is fúrnak. A kutatási időszakban a nyugati területen a Mol és az ExxonMobil 50-50 százalékban részesedik, míg a keleti területen a Mol és az ExxonMobil 33,3-33,3 százalékkal, a korábbi kizárólagos tulajdonos, a Falcon pedig 33 százalékkal rendelkezik.

 

A kutatási koncepció megvalósításának fontos része, hogy megtalálják azt a technológiát, ami a célzónában felhalmozott csapdázott gázt a felszínre hozhatja. Az ExxonMobilnak már van ilyen technológiája, amit egy észak-amerikai gázmezőn dolgozott ki. Nem biztos azonban, hogy a technológián nem kell módosítani, de a Mol úgy ítéli meg, az ExxonMobil technológiája sikeres lehet a Makói-árokban.

 

A fúrások azonban kockázatosak: a Mol szakemberei szerint a kockázatot és a problémákat önmagában véve nem a mélység, hanem a hőmérséklet és a nyomás, valamint az a technológia jelenti, amit kutak megnyitására alkalmaznak. Igaz, Észak-Amerikában már a gáz 25-30 százalékát a Makói-medencében alkalmazandó nem konvencionális technológiával termelik ki.

 

Egy hagyományos gázmezőn egy konvencionális kút költsége 2-4 millió dollár, s a fúrás 2-3 kilométer mélységű. A nem konvencionális kút fúrásának költsége 8-12 millió dollár, a mélysége pedig 2,5-5,5 kilométer. Az 1.567 négyzetkilométeres Makói-medencében a korábbi felmérések és nagy pontosságú becslések szerint a kitermelhető ipari gázvagyon 2 milliárd hordó egyenértéknek felel meg, azaz 340 milliárd köbméter gáz feletti vagyont képez. Az ipari vagyonnak - a jelenlegi technológiai ismeretek alapján, évi ötven kút lefúrásával számolva - a következő 30 év során mintegy 30 százaléka termelhető ki.

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás: