Változatlan maradt a 0,5%-os brit jegybanki alapkamat
A brit központi bank - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság jegybankja - 2009 márciusa óta tartja fél százalékon irányadó kamatát, de már ezt megelőzően, a 2009. januári fél százalékpontos csökkentéssel kialakult 1,50 százalékos akkori kamatszint is történelmi mélypont volt. Az 1694-ben alapított Bank of England alapkamata korábban ugyanis soha nem süllyedt 2 százalék alá.
A jegybank a csütörtöki monetáris tanácsi ülésen nem módosította a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi összegét sem. A BoE az akkori mély recesszióra válaszul 2009 márciusában egészítette ki ezzel a likviditásbővítő pénzügypolitikai eljárással a rendkívül enyhe kamatpolitikát. Az erre szánt, eredetileg 75 milliárd fontos keretet a bank már háromszor emelte, előbb 175 milliárd fontra, majd 200 milliárd fontra, az idei októberi monetáris tanácsi ülésen pedig 275 milliárd fontra (csaknem 100 ezer milliárd forintra). (MTI)