Változik a versenyjogi szabályozás az ECN+ mentén: erősödnek a GVH eljárási jogosítványai

A jövőben erősödni fog az uniós tagállamok versenyhatóságainak együttműködése, emellett bővülnek és egységessé válnak az eljárási jogköreik is – hangzott el a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda online konferenciáján. A versenytörvény kapcsolódó módosításai nyomán többek között szigorodnak majd az engedékenységgel kapcsolatos elvárások, továbbá szélesebb körben lehet majd bizonyítékként használni a titokban készített felvételeket is.

Változik a versenyjogi szabályozás az ECN+ mentén: erősödnek a GVH eljárási jogosítványai

A tagállami versenyhatóságok ugyan egyaránt alkalmazzák az egységes uniós jogot, de az egyes nemzeti hatóságok között, különösen azok jogalkalmazási eszközrendszere tekintetében nagy különbségek vannak. Az Európai Unió ezért fogadta el az úgynevezett ECN+ irányelvet, amelynek célja a tagállami versenyhatóságok pozíciójának megerősítése, hatásköreik bővítése és egységesítése, illetve a hatóságok hatékonyabb együttműködésének támogatása. Ennek apropóján egy idén áprilisban született törvénymódosítás eredményeként a jövő évtől a magyar versenyjogi szabályok is jelentősen módosulnak, és e körben új eszközökkel, jogintézményekkel bővül a Gazdasági Versenyhivatal eszköztára is.

"Ezzel intenzívebb és rendezettebb lesz a tagállami versenyhatóságok együttműködése" – mondta el Dr. Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker McKenzie irodavezető ügyvédje, a Magyar Versenyjogi Egyesület elnöke. "Így akár külföldi versenyhivatali eljárás keretében, arra tekintettel is lehet széles körű eljárási intézkedéseket foganatosítani Magyarországon, nincs szükség arra, hogy a GVH e célból külön hazai eljárást indítson. Ha például a román versenyhatóság magyar céggel szemben bírságot szab ki, e bírság a GVH segítségével Magyarországon közvetlenül végrehajtható lesz.” Hegymegi-Barakonyi Zoltán arra is rámutatott, hogy a jövőben szélesebb mérlegelésre lesz majd lehetősége a GVH-nak a jogalkalmazási prioritásai meghatározásában, így a versenyhez fűződő közérdekre figyelemmel, az erőforrások hatékony felhasználásának biztosítása mellett lényegében maga döntheti el, hogy mely esetekben indít versenyfelügyeleti eljárást.

A jövőben a cégeknek tágabb körben és rugalmasabban lesz lehetőségük bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti engedékenységi kérelmek benyújtására. "A könnyítés értelmében mentesség a jövőben akkor is kérhető, ha a helyszíni kutatást lehetővé tevő bizonyíték szolgáltatásakor a versenyhatóságnak ugyan van már ilyen jellegű információja a versenyjogsértésről, de még nem végzett helyszíni kutatást az ügyben, amire korábban nem volt lehetőség. Emellett most már bírságcsökkentési kérelmet is elő lehet majd terjeszteni ún. "marker" kérelemként, azaz az ilyen kérelmeknél is lehetséges lesz a releváns bizonyítékok szolgáltatását egy későbbi időpontban pótolni - mutatott rá dr. Horányi Márton, az iroda partnere. Ugyanakkor a jövőben szigorodnak is a kérelmezőkkel szemben elvárt kötelezettségek, így bizonyos körben már a kérelem benyújtása előtti időszakra nézve is biztosítaniuk kell a bizonyítékok megőrzését és a hatósággal tervezett együttműködés titokban tartását. "E téren célszerű lehet például az e-mail kommunikációt, illetve az elektronikus dokumentumokat, szerverek aktuális tartalmát "konzerváló", a törlést lehetetlenné tevő intézkedések (ún. litigation hold), illetve információkezelési és titoktartási szabályok bevezetése, szigorítása is."

A módosítások között a legtöbb gyakorlati kérdést minden bizonnyal a rejtett felvételek eljárásokban történő felhasználásának új lehetősége vetheti majd fel. A jövőben adott feltételek mellett a hatóságnak nem minősülő személyek – így a magánszemélyek – által készített felvételeket is fel lehet használni az eljárásban, ráadásul ezek a felvételek a hatóságok által készített felvételektől eltérően akár abban az esetben is felhasználhatók lesznek, ha azokat jogsértő módon készítették, illetve szerezték meg. "A rejtett felvételek szinte kivétel nélkül jogsértő módon készülnek, hiszen a "titokban", engedély nélkül készített felvétel minden bizonnyal személyhez fűződő jogokat, illetve üzleti titkot, emellett akár más polgári jogi, munkajogi, vagy esetenként büntetőjogi előírásokat is sérthet. A felvételt készítő személy természetesen felelhet e jogsértésekért, de ez adott esetben nem befolyásolja a bizonyíték versenyjogi eljárásban történő felhasználhatóságát" - mutatott rá dr. Mezei Péter szenior ügyvéd. "Szintén jelentősen erősíti a GVH eljárási pozícióját a "hajnali rajtaütések" hatókörének kibővítése, melynek nyomán a versenyhatóság a jövőben gyakorlatilag bármely, az eljárás alá vont cégekhez akár közvetve sem kapcsolódó ingatlant, járművet vagy adathordozót érintően is végezhet majd helyszíni kutatást."

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: