Várt felett alakult az OTP nyeresége

Az OTP bankcsoport a második negyedévben 41,1 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 12,8 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 37,3 milliárddal - közölte a társaság gyorsjelentésében pénteken a BÉT honlapján.

 Ennek fő magyarázata a konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az, hogy a bank az első negyedévben már elszámolta a pénzintézeti különadó idei évet terhelő teljes, 29 milliárd forintos összegét, illetve a devizahitelek végtörlesztése kapcsán is jelentkezett még 1,8 milliárd forint veszteség. Ezzel szemben a második negyedévben a számviteli eredményt javította az OTP Bank egyedi mérlegében szereplő szerb és montenegrói leánybanki részesedések értékvesztésének 4 milliárd forintnyi pozitív adóhatása. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a második negyedévre átlagosan 34,3 milliárd forint adózott profitot vártak.
    

A korrigált adózott eredmény 37 milliárd forint volt a második negyedévben, 15 százalékkal kisebb az előző negyedévinél. Az OTP Csoport első félévi adózott nyeresége a különadó és a deviza jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív, illetve a részesedés értékvesztés adópajzsának pozitív hatásával együtt 53,9 milliárd forint, 28 százalékkal kisebb a tavalyi első félévi 74,5 milliárdnál, e tételek nélkül pedig 80,8 milliárd forint volt, ami 9 százalékkal marad el a bázisidőszak teljesítményétől.
    

A hitelportfólió minősége tovább romlott, a 90 napon túl késedelmes portfólió aránya 18,8 százalékra emelkedett, fedezettségük (76,6 százalék) a magas céltartalékképzés ellenére romlott az előző negyedévhez képest. A rendelkezésre álló teljes likviditási tartalék 2012. június 30-án elérte az 5 milliárd eurónak megfelelő összeget, ami a jelentés szerint lényegesen több, mint az 1 éven belül lejáró adósságok állománya, illetve az esetleges likviditási sokkok kivédéséhez szükséges tartalékszükséglet.
    

Az OTP csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója június végén 17,9 százalék volt, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) 14,4 százalék. Az adózott eredmény 42 százaléka az első félévben a külföldi csoporttagoktól származott, amelyek összesen 34 milliárd forinttal járultak hozzá a konszolidált eredményhez, míg a bázisidőszakban 26,8 milliárd forinttal. A jelentés szerint az orosz, bolgár és szlovák eredmény jelentősen növekedett, a horvát kiegyensúlyozott, a montenegrói és a szerb teljesítmény javul, az ukrán és a román operáció veszteséges.
    

Az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2012 második negyedévében bankadó nélkül 22,8 milliárd forintos adózott eredményt realizált, ami 6 százalékkal kisebb az előző negyedévinél; a féléves eredmény 47,1 milliárd forint, 25 százalékkal marad el a bázisidőszakétól. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya az első negyedévi 14,6-ról 15,8 százalékra nőtt. A hitelállomány éves szinten 9, az előző negyedévhez képest 1 százalékkal csökkent árfolyamszűrten, míg a betétállomány a retail kötvényekkel együtt éves szinten 7 százalékkal, az első negyedévhez képest 1 százalékkal mérséklődött.

 

Az OTP árfolyam alakulása az elmúlt 1 évben

 

OTP részvény árfolyam

    

Az OTP Bank papírjait a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában jegyzik. Csütörtökön a részvény 3.745 forinton zárt, ára 30 forinttal - 0,79 százalékkal - csökkent az előző napihoz képest. Az elmúlt egy évben a részvény legalacsonyabb ára 2.680, a legmagasabb 4.375 forint volt. (MTI)


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: