Vártnál jobb lett a BASF eredménye
A tisztított EBITDA (2,1 milliárd euró) gyakorlatilag stagnált annak ellenére, hogy az árbevétel 3 százalékkal 20.1 milliárd euróra növekedett. Az eladott áru mennyisége 5 százalékkal növekedett, míg az árfolyamváltozás 7 százalékkal segítette a céget, ugyanakkor az árak 8 százalékkal csökkentek, gyakorlatilag ezek eredőjeként alakult ki az árbevétel növekedés. A kémiai termékek piacát egyértelműen a petrokémiai üzlet vitte, ami 27 százalékkal növekedett, miközben az alapanyagárak (nafta, gázolaj) estek. (A cégnek persze számos földgázzal üzemelő petrokémiai üzeme van.) Így az üzemi eredmény ebben a szegmensben 20 százalékkal, 726 millió euróra bővült.
Az agrárszegmens stabil növekedést tudott felmutatni, hiszen az árbevétel 15, az üzemi eredmény pedig 13 százalékkal bővült. Az olaj- és gáz szegmens üzemi eredménye 23 százalékkal csökkent. Azért csak ennyivel, mert a kitermelt volumen 32 százalékkal növekedett! A cég fenntartja, hogy idén a tisztított üzemi eredménye a 2014-es érték körül alakul majd, mert az olajszegmens visszaesését a vegyipar és az agrárszegmens jobb teljesítménye kompenzálni fogja. A várakozásokat kissé meghaladó eredmény (EBIT 2,07 milliárd a várt 2,02 milliárd euróval szemben) ellenére egyelőre nem vennénk meg a részvényeket, amelyek árfolyama rövidtávú csökkenő trendben van - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.