Vastagon 5 millió felett a munkanélküliek száma Spanyolországban
A spanyol statisztikai hivatal pénteki közlése szerint ebben az utolsó három hónapban 5,3 millióan voltak munka nélkül a harmadik negyedévi 4,9 millió után. A munkanélküliek százalékos aránya a megelőző negyedévben 21,5 százalék volt. A spanyol pénzügyminiszter csütörtökön ennél is több, 5,4 millió munkanélküliről beszélt.
Mariano Rajoy alig egy hónapja felálló konzervatív kormánya az államháztartási hiány csökkentése és a pénzügyi rendszer reformja mellett a munkanélküliség elleni harcot nyilvánította kiemelt feladatnak. A spanyol gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben stagnált.
A kormány becslései szerint a gazdaság zsugorodott a negyedik negyedévben, és ugyanez várható a folyó negyedévben is. A két egymást követő negyedév gazdasági teljesítménycsökkenése pedig azt jelentené, hogy a spanyol gazdaság recesszióba süllyedt. (MTI)