Vegyesen teljesítettek a nyugat-európai értéktőzsdék

A befektetők csütörtökön óvatosan tapogatóztak a nyugat-európai értéktőzsdéken - miután a piacok két napon át zuhantak -, de ez csak Londonban emelte az árakat.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos erősödéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,28 százalékos napi emelkedéssel 1.043,82 ponton zárt.

 

A tőzsdei lejtmenet jelentősen lassult, de a javulást akadályozták a friss adatok a görögországi válságkezelés eddigi "eredményeiről": a második negyedévben gyorsult a gazdaság visszaesése és júliusban rekord ütemben nőtt a munkanélküliség. Délután kiderült, hogy a múlt héten az Egyesült Államokban is majdnem hathavi rekordra nőtt az újonnan munkanélküli segélyt kérők száma.

 

Az amerikai Fed kedden a korábbinál borúsabb képet festett a gazdasági növekedés kilátásáról, és intézkedett a piaci kamatok alacsonyan tartásáról. Ettől, továbbá a kínai növekedés lassulására utaló, hét eleji adatoktól kedden és szerdán zuhantak a tőzsdék. A vásárlók még csütörtökön sem merészkedtek elő az amerikai kincstárjegyek és az arany menedékéből, sőt, az arany még meredekebben is drágult, mint szerdán.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 20,85 pontos, 0,40 százalékos erősödéssel 5.266,06 ponton zárt.  A frankfurti fő mutató, a DAX-30 18,90 ponttal, 0,31 százalékkal 6.135,17 pontra süllyedt. Párizsban a CAC-40 7,22 ponttal, 0,20 százalékkal 3.621,07 pontra rosszabbodott.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 67 centtel, estefelé 1,03 dollárral volt olcsóbb a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 76,61 dollárnál tartott.  A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 1,04 dollárt vesztett, 76,98 dollár volt New Yorkban.

 

A kőolajpiac csütörtökön még nem stabilizálódott: a világgazdasági növekedést érő kétségek, illetve közvetlenül az amerikai munkanélküliség és a stratégiai üzemanyag-tartalék növekedéséről megjelent adatok miatt harmadik napja folytatódott az áresés, alig lassuló ütemben. Az árszint, május óta először, a múlt héten merészkedett először 80 dollár fölé, de csak néhány napra.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2892 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,2859 dollárnál tartott, 0,0009 dollárral olcsóbban a szerda estinél, 10,18 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél.

 

Utoljára pénteken ért el közel négyhavi csúcsot, 1,3333 dolláron, de szerdán és csütörtökön egyhavi mélypontokra esett, utoljára 1,2782 dollárig. Este az euró 1,3478 svájci frank volt, 0,0155 frankkal olcsóbb, mint szerda este, 9,07 százalékkal gyengébb az év véginél. Az euró történelmi mélypontja svájci frankban július elsején volt, 1,3074 frankon. Az euró számára a piaci hangulat általános rosszabbodását csütörtökön tetézték a rossz hírek Görögországból: a befektetők megint kezdik kétségbe vonni Görögország adósságtörlesztő képességét.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.213,70 dollár volt csütörtökön későn Londonban azonnali szállításra, drágább a szerda esti 1.198,10 dollárnál. Az arany árát július 28-án háromhavi mélypontra, 1.156,90 dollárra nyomta az értékpapírpiacok akkori föllendülése miatt csökkenő kereslet.

Jelentősen csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
2025. 09. 29. 11:00
Megosztás:

NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni?

Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körében.
2025. 09. 29. 10:58
Megosztás:

A 4iG az Ericssonnal készül stratégiai együttműködésre Észak-Macedóniában

A 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégiai együttműködés célja a Nyugat-Balkán első önálló 5G (SA) mobilhálózatainak létrehozása, melyben az Ericsson a tervezéstől, a szükséges berendezések szállításáig, illetve beüzemeléséig részt venne - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn a 4iG.
2025. 09. 29. 10:35
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Vegyesen állnak a piacok ma reggel: a Nikkei közel 0,7%-os mínuszban, az SSEC 1,3%-os pluszban tartózkodik.
2025. 09. 29. 10:05
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli hosszú hozamok az erős makroadatok után, az európai hozamokat Trump vámbejelentései tartották nyomás alatt

A két héttel korábbi fontos szintekről elindult korrekció – a tízéves amerikai kötvényhozam 4%-ról, az EUR/USD az 1,19-es szint közeléből fordult – folytatódott a múlt héten: enyhültek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, és erősödött a dollár.
2025. 09. 29. 09:30
Megosztás:

Három napi esés után pluszban zártak a Wall Street főbb indexei

Emelkedésessel zártak a fontosabb tengerentúli indexek pénteken: az S&P 0,6 a Dow 0,5, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb.
2025. 09. 29. 09:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás:

Megvannak a hatos lottó eheti nyerőszámai – nyertél?

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 09. 28. 23:00
Megosztás:

Félmilliárd eurós lökést ad Afrika zöld átállásának az Európai Bizottság

Az Európai Unió 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában - jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap, az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva.
2025. 09. 28. 22:00
Megosztás:

MYX Finance, új szereplő a decentralizált származtatott (derivatív) kriptovaluta kereskedésben

Az elmúlt időszakban a kriptovaluta-piac életében új szereplő tűnt fel: a MYX Finance. Rövid idő alatt óriási figyelmet kapott, árfolyama látványosan megugrott, és sok befektető kíváncsi rá. De mi is pontosan a MYX Finance? Hogyan működik? Milyen szerepet játszik a kriptoderivatívák világában? Milyen előnyei és kockázatai vannak? Ezt az anyagot arra szánom, hogy laikusok számára is érthetően vezesse végig ezeket a kérdéseket – miközben technikai részleteket is bemutat – és kontextusba helyezze a MYX Finance szerepét a kriptovaluta-piacon.
2025. 09. 28. 21:00
Megosztás:

Forradalom a blokkláncon: így formálják át a kriptós treasury cégek a gazdasági jövőt

A kriptovaluták világa már rég nem csupán spekulációról szól. A blokklánc-ökoszisztémákban egyre nagyobb szerepet kapnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak birtokolják a kriptoeszközöket, hanem aktívan részt vesznek az ökoszisztéma fejlesztésében és irányításában is.
2025. 09. 28. 20:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása: Az XRP a jövő globális fizetési rendszerének középpontjába kerülhet

Egyre több jel utal arra, hogy a Ripple és saját kriptovalutája, az XRP nem csupán túlélője lesz a kriptoipar változásainak, hanem aktív formálója is. Egy friss elemzés szerint a Ripple már évek óta szisztematikusan építi pozícióját a globális pénzügyi színtéren – és úgy tűnik, most érik be az évtizedes munka gyümölcse. A következő cikkből kiderül, hogyan kapcsolódik az XRP a fenntartható fejlődési célokhoz, a világ legnagyobb pénzügyi intézményeihez, és milyen szerepet tölthet be a jövő határokon átnyúló fizetéseiben.
2025. 09. 28. 19:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO vezet, hét párt jutna be a képviselőházba

Egy héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is az Andrej Babis volt kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom támogatottsága a legmagasabb Csehországban - derült ki a legutóbbi országos felmérésből, amelyet a STEM akadémiai közvélemény-kutató intézet készített a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízió számára.
2025. 09. 28. 18:30
Megosztás: