Vegyesen zártak az USA piacok
A DJIA index 8,55 ponttal, vagyis 0,08 százalékkal 10.762,17 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 2,77 ponttal, azaz 0,24 százalékkal csökkent, és 1.139,94 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,48 ponttal, vagyis 0,28 százalékkal 2.349,35 pontra esett.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a várakozásoknak megfelelően továbbra is 0-0,25% közötti szinten hagyta az alapkamatát, amely már 2008 decembere óta változatlan. Némiképp csalódottsággal fogadta a piac azt, hogy a Fed még nem tervezi megindítani a kvantitatív enyhítést, igaz jelezték, hogy figyelemmel kísérik a gazdaság alakulását, és ha szükséges, megteszik a megfelelő lépéseket.
A keddi kereskedés kezdete előtt ismertették, hogy a várt csökkenés helyett nőtt az augusztusban megkezdett lakóingatlan- építések száma az Egyesült Államokban. A megkezdett építések száma 10,5 százalékkal éves szinten 598 ezerre, négy hónap óta a legmagasabb szintre emelkedett augusztusban. A szakértők 0,2 százalékos csökkenésre számítottak.