Vegyük az Alphabet részvényét!

Nyomás alá került a Google anyavállalatának, az Alphabetnek az árfolyama azt követően, hogy botrány robbant ki a szektortárs Facebook adatkezelési gyakorlata körül. Emellett a nemrég közzétett első negyedéves gyorsjelentést is pesszimistán fogadták a befektetők, így e hatások eredőjeként egy erős támaszzónába érkezett az árfolyam. Mivel mindkét esetben inkább túlzott lehet a negatív piaci reakció és a részvények árazása már relatíve olcsónak mondható a jelenlegi szinteken, érdemes jó vételi lehetőségként tekinteni a korrekcióra.

Vegyük az Alphabet részvényét!

Technikai kép


Az árfolyam idén már két ízben is letesztelte az 1.000 dollárnál található technikai támaszszintet, amit a 200 napos mozgóátlag is megerősít. Innen szépen el tudott rugaszkodni az elmúlt hetekben, azonban a negyedéves gyorsjelentést követően ismét elfogyott a lendület. Ezt a sokkot azonban hamar kiheverheti a papír, ugyanis érdemi negatív változás a fundamentumok várható alakulásában nem történt. Így pedig hiába nem érkezett egyelőre vételi jelzés a grafikonon, a kedvező fundamentumok és a technikailag erős támaszszintek közelsége miatt érdemes lehet vételi pozíciót nyitni a mostani szinteken.

 

Az MACD indikátor a napokban eladási jelzést adott, ami egyeseket óvatosságra inthet. A várakozásunk szerint azonban ez a tényállás a következő napokban már változhat, így érdemes résen lenni.

Mostani beszálló esetén az 1.186 dolláros történelmi csúcshoz érdemes a profitcélt elhelyezni. Ennek elérése előtt elsőként a rövidtávú mozgóátlagok jelenthetnek akadályt, majd az 1.120 dollárnál található rés. Stop megbízást kicsit konzervatívabb módon a tavaly október végi mélypont alá, 958 dollárhoz érdemes helyezni, ezzel nagyjából 2-es hozam/kockázat arányú pozíciót nyithatunk.

Forrás: Bloomberg, Erste

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!


Rövidtávú pesszimizmust hozott a negyedéves gyorsjelentés


A vállalat első negyedéves gyorsjelentésében arról tett tanúbizonyságot, hogy a hirdetési bevételek továbbra is dinamikusan ütemben bővülnek, ami főként a mobilhirdetéseknek köszönhető. A piacot aggasztja, hogy a mobilhirdetések esetében drágább akvizíciós költségeket kell fizetnie a cégnek, például az Apple-nek, annak érdekében, hogy az iPhone tulajdonosokat a Google keresőjére irányítsa. Ezek a költségek (traffic acquisition cost - TAC) 36%-kal nőttek év/év alapon miközben az árbevétel csupán 26%-kal, ezzel már a hirdetési bevételek ¼-ét teszik ki. A vállalat szerint ez az arány a jövőben a mobilhirdetések további térnyerésével tovább növekedhet, azonban a most folyó negyedévtől már lassabb ütemben, mint ahogy ezt az utóbbi negyedévekben tapasztalhattuk. Erről több részletet egyelőre nem közölt a cég, így ez egy kisebb bizonytalansági tényező lehet a jövőben, amire érdemes mindenképpen odafigyelni.


A hirdetési bevételekből származó profit egy részét továbbra is a felhőalapú szolgáltatások, az önvezető technológiák, a vállalat által gyártott okostelefonok, tabletek és az okosotthonokhoz szükséges technológiák fejlesztésébe öli a cég. A vállalat készpénzállománya azonban ezzel együtt is már több mint 100 milliárd dollár, nagyjából 290 dollár részvényenként. A jelentést követő elemzői tájékoztatón a vállalat pénzügyi igazgatója azt mondta, hogy a mostani negyedévben látott megugró költekezés (7,7 milliárd dollár capex, háromszorozás év/év alapon, operatív költségek +36% év/év) a hosszabb távú növekedés érdekében fennmaradhat az elkövetkező időkben. Ennek köszönhetően az üzemi marzs 22%-ra esett vissza az egy évvel ezelőtti 27%-ról, ami a fent vázolt tervek függvényében továbbra is volatilis maradhat. Túlnyomórészt ez volt az oka annak, hogy az árfolyam közel 5%-os eséssel reagálta le a gyorsjelentést. Hosszabb távra tekintve azonban inkább pozitívum, hogy nagy növekedési potenciált hordozó szegmensekbe fektet egyre több pénzt a cég, így elképzelhető, hogy a negatív árfolyamhatás csak átmeneti és inkább jó beszállási lehetőséget nyújt.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nem remegnek bele az új szabályozásokba a hirdetési bevételek


Európában már 2016-ban jóváhagyták a felhasználók adatait szigorúbban védő Egységes Adatvédelmi Szabályozást (GDPR), amit idén május 25-től kell kötelezően alkalmaznia a cégeknek, két év türelmi időszakot követően. A Google esetében ez idő alatt éves átlagos 20% körüli, egyre gyorsuló ütemben növekedtek az európai, közel-keleti és afrikai térségből származó bevételek, amiknek a döntő többségét valószínűleg Európa teszi ki. Eközben az ügyfelek folyamatosan értesítve lettek a várható változtatásokról, amit a Google-nek, illetve nekik eszközölniük kell. Ezeknek egy része már életbe is lépett, amivel például mi is találkozhatunk, amikor a weboldalak a cookie-k engedélyezését kérik tőlünk. Az átmeneti időszak alatt látott bevételi számokból pedig úgy tűnik, hogy ezek az intézkedések nem vették el a cégek hirdetési kedvét. Nagy elemzőházak összességében 0 és 2% közötti hirdetési bevétel-visszaeséssel számolnak az intézkedések hatására, ráadásul könnyen elképzelhetőnek tartják, hogy ez inkább a 0-t fogják közelíteni. Ez részben annak is köszönhető, hogy a keresőmotorban elhelyezett hirdetések többnyire nem használnak fel személyes adatokat, amik a hirdetési bevételek egy fontos részét adják. Az automatizált médiaértékesítés (programmatic advertising), ami valóban az emberek személyes adataira támaszkodik a teljes árbevétel 15%-át tette ki az első negyedévben. A vállalat pénzügyi igazgatója a legutóbbi gyorsjelentést követően megerősítette a fenti eszmefuttatást, tehát gyökeres változások nem várhatók az adatkezelési szabályzat szigorítása miatt. Így ha a jövőben hasonlóra kerülne sor például az USA-ban, valószínűleg annak is limitált hatása lenne a cég bevételeire.


Relatív értékeltség


Amennyiben az Alphabet relatív értékeltségét szeretnénk megvizsgálni az első és legfontosabb lépés a releváns versenytársak megválasztása. Mivel árbevételének döntő többségét online hirdetési bevételekből szerzi a cég, érdemes hasonló módon eredményt termelő vállalatokat beválogatni az összehasonlítandó csoportba. Mivel az utóbbi években több ilyen vállalat is tőzsdére ment egészen jó merítést kapunk. Azt pedig, hogy milyen paraméter mentén hasonlítjuk össze a cégeket érdemes ez esetben a legegyszerűbbre fogni, ugyanis növekedési szakaszuk teljesen más fázisában járnak, köztük olyan cégekkel, akik még egyelőre veszteségesek. Emiatt érdemes lehet a vállalatokat az alapján összehasonlítani, hogy mennyit kell fizetniük a befektetőknek az egy részvényre eső árbevételért, mindezt természetesen a várható árbevétel-növekedés függvényében. Amennyiben ezt tesszük, az alábbi képet kapjuk:

Forrás: Bloomberg, Erste

 

Ebből az látszik, hogy az említett paraméterek mentén vizsgálva a legnagyobb internetes cégeket relatíve erős összefüggést kapunk azok árazása és várható árbevétel-növekedési üteme között. Az Alphabet ez alapján a kínai Baiduval együtt alulértékeltnek tűnik, míg a növekedési szakaszuk még koraibb fázisában járó vállalatok inkább felülértékeltnek. Az Alphabetben ez alapján fundamentálisan nagyjából 20%-os felértékelődési potenciál rejtőzik.

Amennyiben nem bízunk az árbevétel-alapú összehasonlításban megvizsgálhatjuk a vállalat értékeltségét a termelt profittal és annak növekedési ütemével a fókuszban. Ebben az esetben egy szélesebb „peer groupot” választva az alábbi képet kapjuk:

Forrás: Bloomberg, Erste


Ugyan kicsivel gyengébb korrelációt kapva, de a fenti grafikon is azt mutatja, hogy a profitnövekedési kilátások függvényében az Alphabet relatíve alulértékeltnek mondható a jelenlegi szinteken a versenytársak átlagához képest. Ennek mértéke az adatok alapján nagyjából 24%, ami közel esik az árbevétel-alapú megközelítés eredményéhez.


Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: