Vegyünk ródiumot?

Annyira lement a ródium ára, hogy azon már érdemes lehet venni belőle, különösen, hogy piaci szakértők szerint az autókatalizátor-gyártók kereslete az idén megugorhat a Platina-csoportba tartozó nemesfém iránt.

Vegyünk ródiumot?

Csaknem 90 százalékkal olcsóbban, unciánként 1450 dollárért lehet most hozzájutni a ródiumhoz, mint a válság 2008. szeptemberi kitörése előtt, amikor 10 ezer dollárt kellett leszurkolni érte! Ez 20 éves mélypont. A ródium ilyen jelentős leértékelődése az autóipari eladások jelentős visszaesésének tudható be. Az autókatalizátorok gyártásához ugyanis a platina és a palládium mellett ródiumot használnak, ez ennek a nemesfémnek a leggyakoribb alkalmazási területe.

 

Az autóipar ugyan még nem tért magához, a tavalyi év is csak azért lett valamivel jobb az utóbbi éveknél, mert a 2011-es földrengés által sújtott japánok pótolták tönkrement készleteiket. Ennek során a ródium-fogyasztás 2012-ben nagyobb mértékben, éves szinten 9 százalékkal nőtt, mint a palládiumé, s a Johnson Matthey brit multinacionális vegyipari és nemesfém-gyártó cég prognózisa szerint ez a lendület az idén sem törhet meg. A ródium azért lett felkapott az utóbbi időben, mert abból egyötöddel-egyhatoddal kevesebb is elegendő a benzines autókatalizátorokba, mint platinából.

 

árpedig az autóipar egy ideig még a belső égésű motorokra szavaz a dízelesekkel szemben. A ródium igazából akkor kezdhet érzékelhetően drágulni, ha beindul a világgazdaság és az autók iránti kereslet kezdi majd megközelíteni a válság előtti szintet. Addig is azonban elsősorban a dél-kelet-ázsiai és kínai autóipar növekvő katalizátor-igénye, valamint a kínai vegyipar emelkedő oxo-alkohol- és ecetsav-gyártása, továbbá a 2011-ben 25 százalékkal szárnyaló üvegipar kereslete hevítheti az aranynál mintegy 4,5-szer ritkábban előforduló ródium árát.

 

Az angol vegyész, William Hyde Wollaston által 1803-ban felfedezett ródium mindig is kurrens terméknek számított. Csak néhány példa: Paul McCartney-t a Guinness Rekordok Könyve egy különleges ródiumlemezzel jutalmazta meg munkásságáért 1979-ben, míg 2008-ban a Drudge Report jobboldali hírportál is e nemesfémet próbálta felhasználni Obama lejáratására, azt állítva, hogy 30 ezer dollár értékű ródiumgyűrűvel ajándékozta meg feleségét, Michelle-t, amit az elnök később megcáfolt. 

 

Három formában lehet részesülni a ródium esetleges árnövekedéséből: fizikai ródiumérmék és -rudak, vagy a Deutsche Bank 2011 májusában elindított ródium ETF-je, illetve ródiumot bányászó cégek részvényeinek megvásárlásával. Egyesek azonban arra figyelmeztetnek, a ródium nem megfelelő befektetési eszköz, mivel igen törékeny, csak nagyon nehezen formálható, ezért nem könnyű belőle érmét verni, vagy öntvényt készíteni. A ródiumérméket gyártó Cohen Mint szerint e nemesfém tulajdonságai inkább az üvegéhez hasonlatosak, mint az aranyéhoz, azt állítva, ezért veszik a befektetők ródium por formában.  Nem mindenki van oda azért, hogy egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező nemesfém-fedezetű ETF-et vásároljon. Henk Groenewald, a Coronation Fund Managers portfólió menedzsere ugyanakkor az arannyal szemben a Platina-csoportba tartozó nemesfémekre, köztük a ródiumra szavaz, az általa kezelt alapok palládium és ródium ETF-eket egyaránt tartalmaznak.

 

Forrás: Conclude Zrt


Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás:

A Solana tokenje vitte a napot: a Raydium 15,74 százalékot ugrott, a Litecoin is felébredt

Öt kriptovaluta, öt eltérő történet. A Raydium látványos emelkedése mögött érthető piaci mechanizmus áll, a LayerZero esetében pedig friss intézményi bejelentés adhatott lendületet. A lista arra is emlékeztet: egy jó történet és egy igazolt árfolyamkiváltó ok nem mindig ugyanaz.
2026. 09. 24. 11:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A továbbra sem enyhülő geopolitikai kockázatok és Michael Barr szigorú hangvételű üzenete nyomán emelkedtek az amerikai hosszú hozamok; a 10 éves 14 bázisponttal 5,11%-ra, 2007 óta nem látott szintre, a 2 éves 15 bázisponttal 4,9%-ra, 2024 óta nem látott szintre emelkedett. Eközben Európában is hozamemelést hozott a szerdai kereskedés; a német 10 éves hozam 10 bázisponttal 3,55%-ig kúszott, a mediterrán országokban ettől is nagyobb léptékű, 10 bázispont feletti hozamemelkedéseket láthattunk.
2026. 09. 24. 11:00
Megosztás:

Pirosban zártak a Wall Street-i indexek; gyengélkedett a technológiai szektor

A Wall Streeten egymást érték a részvénypiacok számára kedvezőtlen hírek; a közel-keleti konfliktus lezárásának kilátástalansága mellett a technológiai szektor gyenge teljesítménye, az emelkedő kötvényhozamok és a Fed egyik döntéshozójának szigorú hangvételű üzenete is rontotta a hangulatot.
2026. 09. 24. 10:30
Megosztás:

Eséssel zárták a szerdai kereskedést a vezető európai indexek; emelkedett a BUX

Pirosba fordultak szerdán a vezető európai indexek a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos hírek nyomán. A páneurópai Stoxx600 a napközbeni emelkedés ellenére 0,4%-kal került lejjebb a zárásra. Szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energián kívül minden esett, a legnagyobb mínuszt a biztosítók szedték össze (-1,7%).
2026. 09. 24. 10:00
Megosztás:

Továbbra sem közelednek az álláspontok a közel-keleti konfliktusban szembenállók között

Újabb mérföldkőhöz érkeztek a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, amikor mindkét fél képviselője felszólalt az ENSZ Közgyűlésén.
2026. 09. 24. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggel

Gyengült a forint csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 24. 08:30
Megosztás:

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 09. 24. 08:00
Megosztás:

Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás:

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 24. 06:30
Megosztás:

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.
2026. 09. 24. 06:00
Megosztás:

Prága megszigorította az orosz diplomaták beutazásának feltételeit Csehországba

Csehország megszigorította szerdától az orosz diplomaták beutazásának feltételeit. A Parlamentní listy című hírportál értesülését Adam Čörgő, a külügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva megerősítette.
2026. 09. 24. 05:00
Megosztás:

A kormány 2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a 4,2 milliárd eurós forrásból

2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a még befagyasztott, de feloldásra javasolt 4,2 milliárd eurós forrásból a kormány - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szerdán.
2026. 09. 24. 04:00
Megosztás:

Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás: