Venezuela mögött Görögország a világ második legkockázatosabb adósa

Görögország immár a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a felső tízes mezőnyben négy kelet-európai szuverén adós is van, köztük három EU-tag - áll az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport hétfőn ismertetett negyedéves összesítésében.

A CMA DataVision idei második negyedévzáró listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazásai alapján sorolja be az egyes szuverén adósokat - a súlyos adósság- és államháztartási gondokkal küszködő a görög gazdaság pozíciója hét helyezéssel romlott egyetlen negyedév alatt, Görögország az idei első három hónapot ugyanis a világ kilencedik legkockázatosabb adós államaként zárta.

 

A hétfőn közzétett második negyedévi adóskockázati listán a legnagyobb kockázatú tíz szuverén adós között szerepel Ukrajna (5.), Románia (8.), Lettország (9.) és Bulgária (10.) is. A felső tízes mezőnybe került a listavezető Venezuela mellett még Argentína, Pakisztán, Dubaj és Irak.

 

A CMA hétfői kimutatása szerint Görögország CDS-árazása a második negyedév utolsó londoni kereskedési napjának zárásában 1003,4 bázispont volt, ami azt jelenti, hogy aznap a szuverén törlesztéskockázatra biztosítást kínáló piaci szereplők minden 10 millió euró görög államadósság után évente több mint egymillió euró biztosítási díjat kértek az irányadó ötéves futamidőre.

 

A cég számítási modellje szerint az idei második negyedév végére kialakult görög CDS-árazás arra vall, hogy a londoni adósságpiac jelenleg 55,6 százalékos kumulatív valószínűséggel árazza Görögország mint szuverén adós nem fizetővé válását ötévi távlatban. Ez sokkal rosszabb törlesztéskockázati megítélés, mint például Pakisztáné, amelynek 719 bázispontos negyedévzáró CDS-díjszabása 39 százalékos kumulatív törlesztésleállási valószínűség piaci árazásának felel meg ötévi futamidőre.

 

Görögország a legrosszabb teljesítő is volt az egész mezőnyben a CDS-árazás szempontjából a második negyedév során, a negyedévet ugyanis 346 bázispontos törlesztéskockázati biztosítási díjszabással kezdte, és innen emelkedett az árazás a fejlődő országokra jellemző ezer bázispont fölé. A görög CDS-árazás negyedéves zárási rekordját június 24-én mérték, 1126 bázispontos zárószinten.

 

A világ legbiztonságosabb szuverén adósa a CMA DataVision hétfőn Londonban kiadott negyedéves összesítése szerint továbbra is Norvégia, amelynek CDS-árazása 26,7 bázisponton zárta az idei első félévet. Az állami és kereskedelmi adósok CDS-díjszabásai azt jelzik, hogy a piaci szereplők milyen mértékűnek tekintik az adott ország vagy vállalat adósságtörlesztési leállásának kockázatát, és ennek alapján határozza meg a piac az e kockázatra köthető határidős biztosítási kontraktusok éves díját.

 

A görög szuverén adósi kockázat nagyon rossz megítélését jelzi az is, hogy Görögország az egyetlen euróövezeti tagállam, amelyre több hitelminősítő is befektetési szint alatti osztályzatot tart érvényben. A Moody's Investors Service a múlt hónapban jelentette be, hogy a görög kormánykötvények besorolását egyszerre négy fokozattal, az addigi elsőrendű "A3"-as szintről "Ba1"-re, vagyis a befektetésre ajánlott kategória alá rontja.

 

A cég a lépést az euróövezeti/IMF támogatási program végrehajtását veszélyeztető kockázatokkal indokolta. Ez igen agresszív visszaminősítés a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban, amelyben már két fokozatnyi osztályzatrontás is ritka a szuverén adósok esetében. Nem sokkal korábban a Standard & Poor's is agresszív mértékben, egyszerre több fokozattal a befektetői kategória alá, vagyis spekulatív - "bóvli" - szintre, "BB plusz"-ra rontotta Görögország adósbesorolásait, arra a véleményére hivatkozva, hogy egyre szűkebbek a görög kormány gazdaságpolitikai lehetőségei az államadósság-folyamatok fenntartható pályára állítására.

 

A "három nagy" közül már csak a Fitch Ratings sorolja befektetésre ajánlott szintre a görög adósságot, "BBB mínusz" besorolással, de ezt az osztályzatot is leminősítést valószínűsítő negatív kilátás egészíti ki.


Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás:

A VGP 2026-os féléves eredményei - a hazai portfolió is bővül

A VGP NV („VGP” vagy „a Csoport”), a kimagasló minőségű logisztikai és félipari ingatlanokat kínáló európai vállalat, a mai napon közzétette a 2026. június 30-án véget ért első félévre vonatkozó eredményeit.
2026. 09. 01. 07:00
Megosztás:

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét
2026. 09. 01. 05:00
Megosztás:

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás:

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás: