Veszélyben a közösségi oldalak és a mobilok

A Symantec (Nasdaq: SYMC) bejelentette a világ egyik legnagyobb kiberbűnözést vizsgáló kutatásának, a Norton Kiberbűnözési Tanulmány legújabb eredményeit. Az évente kiadott felmérés célja, hogy átfogó képet nyújtson a kiberbűnözés fogyasztókra gyakorolt hatásairól, valamint az új technológiák fejlődésének és alkalmazásának biztonsági következményeiről. Az idei tanulmány több, mint 13000 felnőtt megkérdezésével készült 24 országot átívelően. Ahogy az előző évben, a Norton idén is felárazta a kiberbűnözést: a bűnözők globálisan 110 milliárd dollárt zsebeltek be az elmúlt 12 hónapban.

Másodpercenként 18 áldozatot szed a kiberbűnözés, ez pedig naponta több, mint másfél millió áldozatot jelent nemzetközi szinten. Az anyagi veszteséget lebontva egyéni szintre, a felhasználóknak átlagosan 197 dollár közvetlen anyagi veszteséget[4] jelent az online bűnözés, ami egy átlagos négytagú magyar család havi élelmiszerfogyasztásának felel meg![5] Az elmúlt 12 hónapban világszerte 556 millió[6] felnőtt volt online áldozat, ami több, mint ez Európai Unió teljes lakossága[7]. Ez az adat azt jelenti, hogy az internetező felnőttek közül 46 százalék esett kiberbűnözők csapdájába az elmúlt évben, hasonlóan a 2011-es adatokhoz (45 százalék).
 
Változóban a kiberbűnözés

 
Az idei felmérés a kiberbűnözés új formáinak elterjedésére hívta fel a figyelmet, mint például a közösségi oldalak és mobil eszközök támadása[8] – ez annak a jele, hogy a bűnözők egyre jobban összpontosítanak ezekre a népszerű platformokra. Az internetező felnőttek egyötöde (21 százalék) a közösségi oldalakon vagy a mobilokon került kapcsolatba kiberbűnözéssel, és ami még érdekesebb, hogy a közösségi oldalak felhasználói közül 39 százalék vált áldozattá, különösen:

A közösségi oldalak felhasználóinak 15 százaléka jelentette, hogy valaki feltörte a profiljukat és az ő nevükben használta az oldalt. Tízből egy felhasználó vallotta be, hogy dőlt már be közösségi hálózatokon terjedő átveréseknek, hamis linkeknek. Míg 75 százalék tisztában van azzal, hogy a kiberbűnözők a közösségi hálózatok felé fordultak, kevesebb, mint felük (44 százalék) használ olyan biztonsági megoldást, amely védi őket a közösségi oldalakon felbukkanó fenyegetések ellen, és csak 49 százalék használja az adatvédelmi beállításokat, hogy beállítsa, ki láthatja a megosztott információit.  A mobiltelefon-felhasználók közel egyharmada (31 százalék) kapott szöveges üzeneteket ismeretlen számokról, amelyek arra kérték, hogy kattintson egy linkre, vagy tárcsázzon egy ismeretlen számot egy hangposta üzenet eléréséhez.
 
„A kiberbűnözők taktikát változtattak azzal, hogy elkezdték a gyorsan növekvő mobil platformokat és közösségi oldalakat célozni, ahol a felhasználók még kevésbé vannak tudatában a biztonsági kockázatoknak. Ez tükrözi azt, amit az idén korábban kiadott Internetbiztonsági Tanulmányban[9] is láthattunk, miszerint a mobil sebezhetőségek száma csaknem kétszeresére nőtt 2011-ben az előző évhez képest” –  mondta Rakoncza Zsolt, a Norton képviselője.
 
A 2012-es Norton Kiberbűnözési Tanulmány arra is rámutatott, hogy a legtöbb internetfelhasználó csupán alapvető lépéseket tesz saját maga és személyes információi védelméért – például kitörli a gyanús emaileket és óvatosan bánik a személyes adataival az interneten. Azonban más elővigyázatossági intézkedések elmaradnak: 40 százalékuk nem használ bonyolult jelszavakat vagy nem változtatja őket rendszeresen, és több, mint harmaduk nem ellenőrzi a böngésző címsorában a lakat szimbólumot, mielőtt olyan érzékeny információkat ad meg az oldalon, mint például a banki adatok.
 
Ezen túlmenően az idei jelentés azt mutatja, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a kiberbűnözés leggyakoribb formái hogyan fejlődtek az évek során, ígyegyre nehezebbé válik számukra a rosszindulatú programok, például vírusok számítógépekre gyakorolt hatásainak felismerése. Sőt, a felnőttek 40 százaléka nem tudja, hogy a kártevő diszkrét módon is tud működni, megnehezítve a gépfertőzöttségének felismerését, és több, mint felük (55 százalék) nem biztosbenne, hogy számítógépük jelenleg biztonságos-e és vírusmentes.
 
"A rosszindulatú programok és vírusok régen nyilvánvaló pusztítást végeztek a számítógépeken, lefagyott vagy összeomlott a rendszer, figyelmeztetve az embert a fertőzésre. Azonban a kiberbűnözők módszerei sokat fejlődtek: az a céljuk, hogy minél tovább észrevétlenek maradjanak. Az idei eredmények szerint az internetfelhasználók csaknem fele úgy véli, hogy amíg számítógépe nem omlikössze vagy hibásodik meg, nem lehet 100 százalékig biztos abban, hogy áldozatul esett egy támadásnak” – tette hozzá Rakoncza Zsolt.
 
Az erős jelszavas védelem kulcsfontosságú
 
Az internetező felnőttek több, mint negyede (27 százalék) kapott már jelszócserére felszólító értesítést egy fertőzött email fiók miatt. Mivel az emberek mindenféle adatokat küldenek, fogadnak és tárolnak a személyes fotóktól (50 százalék) és munkával kapcsolatos levelezésektől és dokumentumoktól (42 százalék) kezdve banki kimutatásokig (22 százalék) és más online fiókok jelszaváig (17 százalék), ezek az email fiókok potenciális átjáróvá válnak a kiberbűnözőknek, akik éppen ezeket a személyes és vállalati információkat keresik.
 
“A személyes email fiókok gyakran az összes létező kulcsfontosságú információt tartalmazzák. A kiberbűnözők nem csak a bejövő leveleidhez nyernek hozzáférést, de megváltoztathatják a jelszavaidat az általad látogatott oldalakon: egyszerűen használják az „elfelejtett jelszó” funkciót, elfogják az emaileket és kizárnak a saját fiókodból. Összetett jelszavakkal és rendszeres jelszóváltoztatással tudod megvédeni legkönnyebben a fiókjaidat” – javasolja Gombás László, a Symantec biztonsági szakértője.


Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás: