Veszteséges volt tavaly az Uniqa Biztosító

Kismértékben a teljes Uniqa Csoport díjbevétele csökkent tavaly, visszaesett a magyar leányvállalaté is, amely nagyrészt a különadó miatt veszteséges volt, igaz, az idén már nullszaldóra számít - fejtette ki Othmar Michl, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón.

Az Uniqa díjbevétele 53 milliárd forint volt tavaly, szemben az egy évvel korábbi 55 milliárddal, ezzel a hatodik helyen állt a magyar piacon. A cég összesen 543 ezer ügyfél 761 ezer szerződését kezeli. A nem életbiztosítások terén 10 százalékkal, 29,2 milliárdra csökkent a díjbevétel egy év alatt, míg a 24 milliárdos díjbevételű életbiztosításnál a növekedés 4 százalékos volt. A teljes magyar biztosítási piac tavaly kismértékben visszaesett - ismertette az adatokat a vezérigazgató.
    

A biztosító az idei első negyedévben nyereséges volt, mivel ekkor már jelentkezett a költségcsökkentés hatása: a nem életbiztosítás díjbevételek 7,4 százalékkal nőttek, s a különadó előtti eredmény félmilliárd forintot tett ki. Az idei cél az, hogy a különadó megfizetése után nullszaldós legyen a társaság - tette hozzá Othmar Michl.
    

A biztosító vesztesége adózás után 1,866 milliárd forint volt tavaly, míg 2010-ben még 394 millió forint nyereséget ért el. A különadó 2011-ben meghaladta az 1,6 milliárd forintot, ami nélkül szintén enyhe veszteséget mutat a mérleg. Ennek oka az, hogy a csoport olyan befektetési politikát folytat, amely minimalizálja a kockázatot, ami együtt a hozam is kisebb.
    

A nem életbiztosítások jelentős szeletét adó kötelező gépjármű felelősségbiztosításoknál (kgfb) közel 150 ezer új ügyfelet szerzett a biztosító a tavaly év végi kampányban - mondta Kurtisz Krisztián, a területért felelős főigazgató.
   

 Hozzátette, a biztosítók problémája az, hogy a balesetet szenvedett, és nem-, vagy nem megfelelően megjavíttatott autók értéke csökken. Erre azt a megoldást találta az Uniqa, hogy a casco-s ügyfelek visszakapják az önrész felét, ha a biztosító által javasolt műhelyben javíttatják meg a kocsijukat. A biztosító viszont árkedvezményt kap az ilyen javítóktól.
    

A folyamatos díjfizetésű életbiztosítások piacán 5 százalék körüli részesedéssel stabilizálta pozícióját az Uniqa - mondta Juhos András, a nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tag. Az egészségbiztosítási szerződések száma 10 ezer: a biztosító is növekedési lehetőséget lát abban, hogy a cafeteria szabályok változásával a cégek adómentesen köthetnek ilyen biztosítást alkalmazottaiknak. Eddig pár száz ilyen szerződés született, de 5 év múlva - a teljes piacon - is csak 50 ezer szerződés megkötése valószínűsíthető, 10 milliárd forintos díjbevétellel - válaszolta kérdésre Juhos András.
    

Az Uniqa csoport 20 országban van jelen, 7,5 millió ügyféllel és 22 ezer munkatárssal rendelkezik. A díjbevétele 2011-ben 6 milliárd euró volt, aminek csaknem kétharmada származott Ausztriából, ahol a piac második legnagyobb szereplője. A díjbevétel 2010-ben 6,2 milliárd eurót tett ki. A biztosító célja az, hogy ügyfeleinek a számát 2020-ra megduplázza.
   

 A régiós piacban azért lát növekedést, mert amíg Ausztriában egy lakosra 2 ezer euró biztosítási díj jut évente, addig Szlovéniában ezer, míg Magyarországon 300 euró. (MTI)


A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás: