Veszteséggel búcsúztatta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 419,16 pontos, 1,95 százalékos csökkenéssel, 21.120,50 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Kovács Attila, az OTP Bank Nyrt. üzletkötője elmondta: negatív hangulatban kezdtek a piacok pénteken, elsősorban amiatt, hogy bár csütörtökön zárás után az amerikai indexek új csúcsra értek, csaknem egy százalékos mínuszban zártak. Rámutatott: péntek reggel jelent meg az OTP harmadik negyedéves üzleti eredménye, amely jobb volt a vártnál, azonban egyszeri tételek nélkül megegyezett az elemzői konszenzussal, ami miatt csökkent a papír árfolyama.

 

 

Kovács Attila kiemelte: nem volt hatással a piacra a pénteken publikált magyar GDP adat, amely a vártnál jelentősen rosszabb lett. A délután folyamán több amerikai adat is megjelent, amelyek bár rosszabbak a vártnál, mégis a vevők megjelenését okozták az európai piacokon. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hangsúlyozta: alacsony forgalom mellett jelentősen alulteljesítő volt a BUX a régióban, elsősorban amiatt, hogy az elmúlt napokban régiós társainál jobban teljesített. Hozzátette: a reggeli rossz magyar GDP adat úgy tűnik semmiben nem befolyásolta a befektetők hangulatát, a forint erősödni tudott, míg a tőzsdén továbbra sem jelentek meg az eladók.

 

 

A Mol árfolyama 350 forinttal, 2,10 százalékkal 16.300 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Az OTP részvények ára 140 forinttal, 2,43 százalékkal 5.630 forintra esett, forgalmuk 15,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 756 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1300 forinttal, 3,05 százalékkal 41.300 forintra gyengült, a részvények forgalma 835,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott, 19.200 forintot ért, forgalma 904,0 millió forint volt.

 

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.970,38 ponton zárt pénteken, ez 1,78 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában nem változott az euro búza elszámolóára egyetlen lejáratra sem. A decemberi és a jövő márciusi továbbra is 30.000 forint, a májusi 34.600 maradt, a szeptemberi pedig 31.600 forint. A takarmánykukorica decemberi ára sem változott, maradt 29.000, a márciusi pedig 31.350 forint. A májusi ár 400 forinttal 32.300 forintra esett, a többi lejáratra nem változott a termény ára. A nagy olajtartalmú napraforgómag decemberi és jövő májusi ára 1.200, illetve 1.000 forinttal nőtt, a decemberi így 59.200 forint, a májusi pedig 62.000 forint lett.

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésébe

Többletforrással segíti a kormány a víziszárnyas-tartókat a madárinfluenza megelőzésében - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 19:00
Megosztás:

Lehűlés érkezik erős széllel és esővel

Változékony idő várható a jövő héten: hétfőn erős széllel hidegfront érkezik, többfelé várható eső, visszaesik a hőmérséklet, a csúcsértékek jellemzően 10 Celsius-fok alatt maradnak. Szerda hajnalban országszerte fagyra kell számítani, pénteken az Alpokalja térségében havas eső, hó sem kizárt - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 11. 16. 18:00
Megosztás:

Megéri a kaparós sorsjegy? Számok és esélyek mögé néztünk

A kaparós sorsjegyek egyszerre kínálnak izgalmat, gyors eredményt és a szerencse ígéretét. Pár száz forintért már megvehetjük azt az érzést, hogy akár pillanatok alatt megváltozhat az életünk. De vajon tényleg megéri? Valóban akkora esélyünk van nyerni, mint amennyire hinni szeretnénk benne?
2025. 11. 16. 16:56
Megosztás:

Nélkülözőkkel ebédelt a pápa a szegények világnapján

Ezerháromszázan vettek részt XIV. Leó pápával a vatikáni audienciateremben rendezett ebéden a szegények világnapján vasárnap, amelyen az egyházfő hangsúlyozta, hogy világunkat nem csak anyagi, hanem lelki, erkölcsi szegénység is uralja.
2025. 11. 16. 16:00
Megosztás:

Washington nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat tevékenységének a folytatását

Nem engedélyezte a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tevékenységének a folytatását az amerikai vezetés, az orosz tulajdon teljes kivonását követelik - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter szombaton Belgrádban.
2025. 11. 16. 15:05
Megosztás:

Nyílt napot rendeznek a MOME-n

November 21-én nyílt napot tartanak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), amelyen egyebek mellett előadásokkal, workshopokkal, felvételi tájékoztatókkal, képzésismertetőkkel, valamint frissen végzett hallgatók beszámolóival várják az érdeklődőket - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.
2025. 11. 16. 14:00
Megosztás:

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

A napokban két pénzintézet is egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél, így a lakossági számlák, a babaváró hitel és az Otthon Start hitel után újabb terméknél kínál több piaci szereplő is ajándékpénzt az új ügyfeleknek. A BiztosDöntés.hu adatai szerint a legtöbb kedvezményre most egyértelműen az új támogatott lakáshitel felvételével lehet szert tenni, de változatlanul gáláns ajánlatokkal dolgoznak a bankok a babaváró hitelnél is.
2025. 11. 16. 13:00
Megosztás:

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről - jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2025. 11. 16. 12:00
Megosztás:

Oroszország egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek Kínába irányuló exportjától

Az ukrán külső hírszerző szolgálat szerint az orosz gazdaság egyre inkább függ az energiahordozók és a fémek exportjától, ezek többségét Kínába adják el.
2025. 11. 16. 11:00
Megosztás:

Újraindul a rászoruló gyermekek szemüvegtámogatása

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat újraindítja szemüvegtámogatási programját, melynek célja, hogy hátrányos helyzetű gyermekek is hozzájuthassanak a számukra szükséges szemüveghez – ezzel javítva életminőségüket és iskolai teljesítményüket. A kezdeményezés az OTP Bank Adományozási Programjának segítségével valósul meg, a gyűjtés keretében bárki – akár néhány száz forinttal is – támogathatja a Szolgálat munkáját. A felajánlott összegek közvetlenül a Gyermekmentő Szolgálathoz érkeznek, az adományok biztosítják a program újraindítását.
2025. 11. 16. 10:00
Megosztás:

Otthon Start Program: számos változás élesedik a mai napon

November 15-én hatályba lépett két rendelet, amelyek az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait módosítják. A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak - írja közleményében a Bank360.
2025. 11. 16. 09:00
Megosztás:

Az újabb autókat is érinti a manipuláció: egy kutatás szerint Magyarországon a 4 éves járművek kilométeróráját átlagosan 110 000 km-rel hamisítják

Aki viszonylag új autót vásárol, joggal számít arra, hogy hosszú ideig gond nélkül használhatja. Bár az általános vélekedés szerint a futásteljesítmény-manipuláció inkább régebbi járműveknél fordul elő, a carVertical Magyarországon végzett kutatása ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: már a 2 éves autók között is előfordul visszatekert óraállás, és sok esetben a baleseti múlt is rejtve marad.
2025. 11. 16. 08:00
Megosztás:

Több százezer ingatlant érinthet a legújabb rendelet

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.
2025. 11. 16. 07:00
Megosztás:

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás: