Veszteséggel zárta a hetet BUX - Mi történt, mire számítsunk?

Csökkenéssel zárta az elmúlt hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, az OTP és a Mol azonban némi erősödést könyvelhetett el.

A BUX 23.230,91 ponton zárt pénteken, ez 184 ponttal, 0,79 százalékkal alacsonyabb az előző heti értékénél. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 2.004 ponttal, 9,4 százalékkal áll magasabban. A kormány gazdasági intézkedései, a válságadók és a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak állami nyugdíjkasszába irányítása, illetve ezek várható hatásai az érintett cégek gazdálkodására és a pénzpiacokra a múlt héten is a befektetők figyelmének fókuszában voltak.

 

Az előző hét nagy vesztese, a Magyar Telekom tovább csúszott lefelé, és árfolyama a korábban támaszt jelentő 600 forintos lélektani határ alá került. A távközlési papír 2,67 százalékos veszteséggel, 584 forinton zárta a hetet. A cég szerdán közölte, hogy az idén 27,5 milliárd forint különadót kell befizetnie, ami némileg alacsonyabb a korábban kalkuláltnál, az első becslések ugyanis még arról szóltak, hogy a Magyar Telekomnak kell befizetnie a távközlési iparág összesen 61 milliárd forintra várt különadójának a felét. Sok befektető aggódik az osztalék miatt is, amit véleményük szerint veszélyeztet a különadó. A cég menedzsmentje erről annyit közölt, hogy ezt még korai lenne megítélni.

 

A Mol kevésbé szenved az energiaszektorra is kirótt különadó miatt. A olajrészvény a múlt héten erősödni tudott, 0,73 százalékkal 20.750 forintra nőtt az árfolyama. A cég vezérigazgatója, Hernádi Zsolt egy rádióinterjúban 15-20 milliárd forintra taksálta a Molra kirótt különadót, ami szintén kisebb az előzetes elemzői számítások 30-40 milliárdjánál. Támaszt jelentett az olajpapír árfolyamának az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) tulajdonában lévő 21,1 százalékos részvénypakett esetleges állami megvásárlásának híre. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban a héten úgy nyilatkozott: a kormány a jelenlegi bizonytalan helyzet egyik lehetséges megoldásának tartaná azt, ha az állam tulajdonosként megvenné az érintett pakettet.

 

Az OTP szintén erősödött, árfolyama a héten átlépte a 6.000 forintot is. Pénteken azonban az egész piacot sújtó erős visszaesés hatására 5.864 forinton zárt, ami viszont még így is 1,89 százalékkal magasabb az előző heti záróáránál.

 

Gyengültek a gyógyszeripari részvények. A Richter árfolyama 4,39 százalékkal 45.700 forintra csökkent, az Egis 3,83 százalékos gyengüléssel, 22.600 forinton zárta a hetet. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 108 ponttal, 4,89 százalékkal 2.098,70 pontra esett a múlt héten.

 

Piaci szakértők a nyugdíjpénztári rendszer átalakításával hozták összefüggésbe a kisebb papírok árfolyamesését. A piaci szereplők attól tartanak, hogy a novembertől felfüggesztett magán-nyugdíjpénztári átutalások, illetve a szabad átlépés lehetősége a magánpénztárból az állami rendszerbe eladásokat okozhat a részvénypiacon. A CIB Bank heti összefoglalójában azt írta: a nyugdíjpénztárak első körben a kevésbé likvid részvényektől igyekeznek megszabadulni, ami nem fog egyik napról a másikra menni, így elhúzódó eladási nyomás várható ezekben a részvényekben.

 

Pénteken ennek első jele már érzékelhető volt, a BÉT-en viszonylag nyugodt nemzetközi piaci hangulatban eladói hullám alakult ki, és főleg a közepes papírok piacán élénkült meg a forgalom. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója azonban úgy vélte, nagy portfólió átrendezés egyelőre nem történt, inkább csak az ettől való félelem mozgatta a piacot.

 

A heti részvényforgalom 135,4 milliárd forint volt, míg az elmúlt héten milliárd forintot értékben születtek üzletek. Az összforgalom 65 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki. A Mol 15 százalékkal, a Richter 6,4 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 8,3 százalékkal részesedett.


Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás: