Virágzik a gyorsétterempiac Oroszországban

Pályafutása elején Christopher Wynne Oroszországról szerzett ismereteit az amerikai kormány szolgálatába állította, és fegyverkezési kérdésekkel foglalkozott. Jelenleg másfajta geopolitikához kötődik: amerikai gyorséttermeket telepít a feltörekvő orosz középosztály számára.

Wynne a Papa John's Pizza láncolat vezérképviselője Oroszországban. Versenytársai közé tartozik a Sbarro és a Domino amerikai lánc, illetve a Pizza Fabrika nevű orosz cég. Hiába tűnik úgy, hogy sokszereplős verseny bontakozott ki, Wynne szerint az orosz piacon továbbra is nagy a kereslet. "Annyi itt a lehetőség, hogy alva is sikeres lehetnék" - magyarázta a The New York Timesnak Wynne, aki nemrég nyitotta meg a Papa John's huszonötödik üzletét.
    

Az amerikai gyorséttermek évekkel ezelőtt globális jelenséggé váltak. Kína és India továbbra is gyorsan fejlődő piac, de az üzletág az utóbbi időben Oroszországban is növekvő keresletet talál, és nem csupán a pizza iránt. Népszerű a Burger King Whoppere, a Cinnabon Classic Rollja és a Subway roston sült sertéshússal készült szendvicse is. "Ahogy fogyasztók több pénzhez jutnak, gyorsételekre költik" - közölte Jack Russo, az Edward Jones befektetési tanácsadó cég elemzője, aki a fél évszázaddal ezelőtti Egyesült Államokhoz hasonlította az oroszországi piacot.
    
A McDonald's volt az első
       

Évekig az első éttermét 1990-ben a moszkvai Puskin téren megnyitó McDonald's volt az egyetlen amerikai gyorséttermi lánc Oroszországban. A McDonald'snak jelenleg 279 étterme van országszerte.
    

Aztán más láncok is megjelentek. A Burger King 22 üzletet nyitott két év alatt, főleg bevásárlóközpontokban. A Carl's Jr.-nek 17 étterme van Szentpéterváron és Novoszibirszkben. A Wendy's két éttermet nyitott, az egyiket a híres moszkvai Arbatszkaja utcán, és azt tervezi, hogy a számukat 2020-ra 180-ra növeli.
    

A szendviccsel kereskedő Subway lánc - franchise-rendszerben - mintegy 200 üzletet nyitott. A KFC, a Pizza Hut és a Taco Bell tulajdonosa, a Yum Brands egy Rostik's-KFC nevű vegyes tulajdonú csirkeétterem-láncot üzemeltet, és azon kívül mintegy 350 étterme van.
    

A gyorséttermek elterjedését az tette lehetővé, hogy az orosz városokban gyors fejlődésnek indult az általuk igényelt modern infrastruktúra - sok bevásárlóközpont és autópálya-pihenő épült, és van elegendő, fagyasztott élelmiszert és csomagolást biztosító beszállító.
    

Az orosz fogyasztók is egyre nagyobb vásárlóerővel rendelkeznek, hála az ország jól menő olajexportjából származó jövedelemnek. Bár az átlagos háztartás jövedelme (7276 dollár) még mindig nagyon elmarad az amerikai átlagháztartásétól (43 539 dollár), az oroszoknak egyre több a szabadon elkölthető pénzük. Nem terhelik őket az amerikaiak vásárlóerejét jelentősen gúzsba kötő  áruhitelek, nem kell borsos orvosi számlákat fizetniük, mivel az egészségügyi ellátás alapvetően ingyenes. A jövedelemadó egységesen 13 százalék. A lakásoknak az 1990-es években végbement tömeges privatizálása eredményeként az oroszok többségének tehermentes az ingatlana.
    

Mindezek eredményeként a gyorséttermek magasabb árakkal kalkulálhatnak Oroszországban, mint az Egyesült Államokban. A Wendy's felmérése szerint az átlagos gyorséttermi számla Oroszországban 8,92 dollárról szól, míg az Egyesült Államokban csak 6,50 dollárról. A Papa John's nagy pizzája a cég központjában, a kentuckyi Louisville-ben 14 dollárba kerül, míg Moszkvában 21,62 dollárba.
    
Pizza sörrel, házhoz szállítva    
    
Christopher Wynne lánca, a Papa John's 19 moszkvai üzletével - más városokban is van neki hat - a harmadik legnagyobb, pizzát házhoz szállító cég az orosz fővárosban. Csak a New York-i székhelyű Sbarro és a Pizza Fabrika nagyobb nála.
    

Wynne egy reménybeli befektetőknek szervezett programon kifejtette, hogy az egy évnél régebben megnyitott üzletek bevétele évente 21 százalékkal nő. Az eladások egy étteremre jutó átlagát a vállalat ugyan nem közölte, de annyit nyilvánosságra hozott, hogy a 35 ország közül, ahol a Papa John's működik, Oroszországban a legnagyobb.
    

Az oroszul folyékonyan beszélő, 34 éves Wynne a George Washington Egyetemen szerzett mester fokozatot nemzetközi ügyekből. Korábban az amerikai Országos Nukleáris Biztonsági Hatóságnál dolgozott, de 2007-ben szakmát váltott, és 51 százalékos részesedést szerzett a Papa John's oroszországi üzletágában.
    

Kalkulációja szerint 400 ezer dollárba kerül egy üzlet létrehozása Moszkvában, és a bolt három hónappal megnyitása után már nyereséget termel. A vállalkozás finanszírozás megoldott: az amerikai export ösztönzésére létrehozott Overseas Private Investment Corp. 10 millió dollár kölcsönt adott neki 7 százalékos kamatra.
    

A 13 milliós Moszkvában ma még csak mintegy 300 pizzaétterem van, míg az 1,6 millió lakosú Manhattanben 4000. A piaci lehetőségek tehát nagyok, és a Papa John's most éppen a 25 és 35 év közötti férfiakat megcélozva igyekszik növelni eladásait. Mivel a pizzát sörrel együtt vihetik házhoz, a promócióban néha egy-egy üveg ingyen sör is szerepel.
    

Nem minden ment azonban könnyen Wynne-nek. A silányan működő orosz bíróságok és a szellemi tulajdon gyönge oroszországi védelme gondokat okozott minden amerikai láncnak. A Papa John's például bíróságon kívül állapodott meg egy magát szintén Papa John's-nak nevező moszkvai étteremmel, hogy változtassa meg a nevét Papa's Place-re. (MTI)


780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás: