Vissza a jövőbe: 2014-et idézi a fővárosi újlakás-piac

Idén június végéig alig 1800 új társasházi lakás talált vevőre a fővárosban, aminél legutóbb 2014 második félévében volt alacsonyabb a kereslet, míg az elmúlt négy évben rendre 3-5 ezer között alakult a hathavi mutató.

Vissza a jövőbe: 2014-et idézi a fővárosi újlakás-piac

Mindeközben a már átadott, de eladatlan lakáskészlet ugyancsak 2014 végét idéző volumenre, 850 lakásra duzzadt az elmúlt időszakra jellemző 2-400-as szintről. Egy harmadik fő indikátor, a 2020 első hat hónapja alatt újonnan piacra kerülő lakásszám a kereslettel éppen lépést tartva, ugyancsak 1800 körül alakult. Ez ugyancsak 5-6 éve volt ilyen mélyen, azóta viszont többször meghaladta az ötezret is.

„Egyértelműen látszik, hogy a tavalyi lassulás után idén már komolyan befékeződött a piac. Az okok ismertek: az első csapást a MÁP+ tavaly nyári bevezetése okozta. Emellett januártól főszabályként újra 27%-os áfa terheli az új lakásokat, így aki csak tudta tavaly előre hozta vásárlását, ami eleve lassú évkezdetet vetített előre. Ebbe érkezett aztán a járványhelyzet, az összes evidens forgalomcsökkentő hatásával. A legfrissebb tényező pedig a tavasszal beharangozott kedvezményes, 5%-os rozsdaövezeti áfa. Ez ugyanis a részletek – elsősorban a remélhetőleg alacsonyabb árakat tartalmazó árlista – megismeréséig, várhatóan ősz közepéig-végéig kivárásra készteti a potenciális vevőket” – sorolta a lassulás okait Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.„Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a mostani helyzet közel sem drámai, a 2009 és 2013 közötti időszakban rendre kedvezőtlenebb mutatószámokkal találkozhattunk” – tette hozzá a szakértő.   
 
Az OTP Jelzálogbank jelenleg közel 420 értékesítés alatt álló, kétlakásosnál nagyobb budapesti projektet tartalmazó adatbázisa szerint a legtöbb, 700 lakást a XIII. kerületben adták el az első félévben. Ettől jócskán lemaradva, 100 és 200 lakás között a XIV., IV. és IX. kerületek következnek. Az eddig rendre az élbolyba tartozó VIII. és XI. kerületek viszont most épp hogy kimaradtak ebből a csoportól. Az előző évekhez képest szembetűnő a tervasztalról történő vásárlás visszaesése, így akár többtucatnyi lakás is megmaradhat még átadás után egy nagyobb projektben. Ennek megfelelően a beruházók is egyre gyakrabban kezdik az értékesítést csak az építkezés előrehaladott állapotában – amikor is nem mellesleg magasabb árakat is tudnak elérni. Az azonnal költözhető eladatlan készlet is a XIII. kerületben a legtetemesebb, mintegy 200 lakásos. Ettől a XI. kerület alig pár darabbal marad el, s a dobogóra még a III. kerület fért fel 90 lakással. A 850-es már átadott készlethez közel ötezer építés alatt álló eladatlan lakás adódik; ennek nagyjából negyede szintén a XIII. kerületben.  

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
 
Érdekesen alakul mindeközben a lakásátadások száma. Az OTP adatbázisa szerint ugyanis idén a tavalyi 8700-nál is 20%-kal több, 10 ezer feletti társasházi lakás átadása várható, ennek 60%-a három kerületben, a XIII.-ban, a XI.-ben és a XIV.-ben. (Ez nem ugyanaz a mutató, mint a KSH által közölt használatbavételi engedély, hanem a lakások építésének beruházói, értékesítői adatközlés szerinti befejezését veszi alapul.) A várakozások szerint 2021-ben ez a volumen megfeleződhet.
 
Bár az a jellemző, hogy az év közbeni tervekből végül akár ezres nagyságrendben tolódnak a következő évre az átadások, idén erre kisebb mozgástere van a beruházóknak. A jövő évtől ugyanis csak azok az épületek kaphatják meg Magyarországon a használatbavételi engedélyt, amelyek megfelelnek az Európai Unió energiahatékonysági követelményeinek (kulcsszavakban: legalább BB energiatanúsítvány, közel nulla energiaigény, legalább 25%-ban megújuló energia használat). „Azok a beruházók, akik a jelenleg építés alatt álló projektjeiket még nem az új energiahatékonysági feltételeket figyelembe véve tervezték, most lényegében versenyt futnak az idővel, hogy a használatbavételi engedélyt december 31-éig megkaphassák” – nyilatkozta Valkó Dávid vezető elemző.
 
A legfrissebb információk szerint ősz folyamán két lépcsőben készül majd el „Városi Otthonteremtési Program” néven a rozsdaövezeti lakásépítést, lakásvásárlást és –bérbeadást támogató program. Addig tehát a keresletben és a kínálatban, azaz vevői és beruházói oldalról egyaránt kivárás lesz ezeken a területeken, illetve a már itt építés alatt álló projektek értékesítésében is. A program beindulását követően azonban piacélénkítő és ezzel együtt városfejlesztési, munkahelyteremtési és gazdaságélénkítő hatása is hamar megmutatkozhat a fejlesztéseknek. Budapest kiterjedt, egykori ipari övezeteiből a piac által is fejlesztésre érdemesnek tartott – nagyrészt a III., IV., IX., X., XI., XIII. és XIV. kerületekben található – területek támogatott beépítése önmagában is kellő lendületet adhat a főváros újlakás-piacának ahhoz, hogy akár már jövőre kimozdulhasson a jelenlegi mélypontról. A vevők számára emellett optimista esetben abban is segítség lehet, hogy a fővárosi átlagos újlakás ár – ha csak ideiglenesen is – megtorpanjon még az egymilliós limit alatt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: