Visszakapják pénzüket a Megasztár 4 hoppon maradt szavazói

A korábbiakkal szemben a Megasztár 4 című, a TV2-n sugárzott tehetségkutató műsor 8., a Fináléba jutásról döntő adásában megváltoztak a szavazás szabályai - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - olvasható a hivatal honlapján.

Az ügyben a hatóság jogsértést azonban nem állapított meg, mivel a TV2-t működtető MTM-SBS Zrt. valamint a Megasztár műsorát készítő Interaktív Kft. vállalta, hogy kártalanítja a felesleges szavazatokat leadó nézőket.

 

A Gazdasági Versenyhivatal 2009 februárjában indított eljárást a Megasztár című műsor közreadója, az MTM-SBS Televízió Zrt. és a műsor készítője, az Interaktív Kft. ellen. A versenyhatóság észlelte, hogy a TV2 televíziós csatornán 2008 őszétől sugárzott Megasztár 4 című szórakoztató tehetségkutató műsor 8. döntőjében lebonyolítandó szavazás menetével kapcsolatosan a vállalkozások által közzétett egyes tájékoztatások megtéveszthették a nézőket.

 

A Megasztár 4 című műsor a nézői interaktivitásra épült. Akik emelt díjas SMS-ben és telefonon szavaztak, befolyásolhatták a versenyzők továbbjutását, a műsor végeredményét. A műsorfolyam hat rögzített és tíz élő adásból álló műsorsorozat volt. A műsor nyolc -döntőjének- és a Finálénak a résztvevőiről - a továbbjutókról, illetve végül a győztesről - szombattól szombatig (az előző adás végétől a soron következő adás végéig) szavazhattak a nézők. A műsor első hét döntőjében a nézői szavazatok határozták meg a sorrendet.

 

A 7. döntő menete ennek alapján a következő volt: A Megasztár zsűrijének döntését megelőzően, az adás utolsó szegmensében a szavazás egy rövid időre megállt. A nézői szavazatok alapján egy (a legtöbb szavazatot kapó) játékost a közönség továbbjuttatott. A szavazás újraindulása után a nézők - néhány percig - továbbszavazhattak a megmaradt három versenyzőre. A szavazás lezárásakor a legtöbb szavazatot kapott játékos továbbjutott, a másik két, kevesebb szavazatot begyűjtő versenyzőből - ahogyan a korábbi döntőkben - a zsűri választott. A 7. döntő befejezése után a Megasztárral kapcsolatos tájékoztatások a korábbiakhoz hasonló szavazási eljárásra hivatkozva buzdították a nézőket arra, hogy a kedvenc versenyzőiket támogassák szavazataikkal.

 

A 2008. december 6-i, 8. döntőben, ahol a tét a Fináléba jutás volt, hárman maradtak játékban. A szavazás az előző, november 29-i adás végén indult el, majd a december 6-i adásban a szavazás megszakítását követően, nagyjából az adás felénél a zsűri továbbjuttatott egy általa preferált versenyzőt anélkül, hogy tekintetbe vette volna az addig beérkezett szavazatokat. A szavazatok számát ekkor sem a zsűritagok, sem a nézők nem ismerték. A zsűri döntése után a szavazás újraindult. A versenyben maradó két versenyzőre addig beérkezett szavazatok összeadódtak a továbbjuttatást követő szavazatokkal. A döntő végén a több nézői szavazatot kapó játékos jutott tovább a Fináléba. A Fináléban már kizárólag a nézői szavazatok döntöttek.

 

A GVH megállapította, hogy a Megasztár 8. döntőjében a szavazást illető szabályok hirtelen - anélkül, hogy ez a műsort népszerűsítő kampányból és a műsoridő alatt folyatott tájékoztatásokból kitűnt volna - megváltoztak. Ezzel a zsűri által eleve továbbjuttatott továbbjutó versenyzőre leadott szavazatok -feleslegessé váltak-. A szavazó a fentiek ismeretében ugyanis okkal dönthetett volna úgy, hogy nem szavaz senkire, illetve úgy is, hogy a három versenyző közül a másodikként preferált kedvencét támogatja szavazatával.

 

A GVH előzetes álláspontjának kézhezvételét követően az MTM-SBS Televízió Zrt. és az Interaktív Kft. kötelezettségvállalást terjesztettek elő. A vállalás szerint az MTM-SBS Televízió Zrt. és az Interaktív Kft. az érintett szavazói körnek a szavazataik kapcsán okozott költségeket visszatérítik. Az érintett szavazókat erről közvetlenül értesítik a vállalkozások - SMS-ben, illetve telefonhívással, attól függően, hogy milyen formában adta le szavazatát az adott néző. Emellett a TV2 honlapján, illetve teletextes oldalán is nyilvános közleményben hívják fel a figyelmet a visszatérítési lehetőségre.

 

Az érintett szavazóknak a nyilvános közlemény közzétételétől számítva 90 nap áll majd rendelkezésére, hogy e-mailen, válasz SMS-ben, telefonon vagy levélben megadják a nevüket és postai elérhetőségüket annak érdekében, hogy a nekik visszajáró pénzt postai úton el tudják juttatni számukra. Az adott időpont lejárta után beérkező igények tekintetében visszatérítési kötelezettség nem áll fenn.

 

A vállalás értelmében az MTM-SBS és az Interaktív a visszatérítés teljesítését követően igazolja a GVH részére, hogy az érintett szavazói kör kapott értesítést a visszatérítés lehetőségéről, és a visszajelzést küldő fogyasztók hozzájutottak a pénzükhöz.

 

Mivel vállalásukkal a vállalkozások összhangba hozták magatartásukat a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseivel és vállalásukkal a közérdek védelme is biztosítható volt, a versenyhatóság a vállalás kötelezővé tétele mellett az eljárás megszüntetéséről döntött.


A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás: