Visszavonták a hévízi gyógyfürdő fejlesztési támogatását
A nyugat-dunántúli fejlesztési ügynökség közlése szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kérése alapján, közreműködő szervezetként elállnak a Hévíz nemzetközi gyógyhely egészségturisztikai fejlesztése - új fürdő és terápiás centrum kialakítása elnevezésű kiemelt projekt támogatási szerződésétől.
Az indoklás szerint az 5 milliárd forint összköltségű projekt esetében a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. nem teljesítette a vonatkozó rendeletekben előírtakat. A társaság a támogatási szerződés aláírását követően másfél évvel sem rendelkezik a kivitelezésre vonatkozó szerződéssel, és a korábban megítélt támogatásból csak minimális összeget tudott lehívni.
Emiatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvizsgálta a projektet és "a támogatási szerződéstől való elállásra kérte fel a közreműködő szervezetet" - közölte a regionális fejlesztési ügynökség. Hegedűs Lajos, a gyógyfürdőt üzemeltető társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI megkeresésére azt mondta: a nonprofit kft. többségi tulajdonosával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel együtt egyelőre nem kívánja kommentálni a bejelentést.
Csak a sajtóból értesült a támogatás visszavonásáról, hivatalos értesítést erről sem ő, sem a vagyonkezelő nem kapott még. Vértes Árpád, Hévíz polgármestere, a nonprofit kft. kisebbségi tulajdonosi képviselőjeként közleményében úgy reagált: a projektről a tulajdonosok többször egyeztettek, és a gazdasági válságra tekintettel korábban annak felülvizsgálatáról döntöttek, ez a folyamat pedig most is zajlik. "Ennek tudatában váratlanul ért bennünket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntéséről kapott hír" - fogalmazott a város vezetője.
Hozzátette: ez a döntés lehetőséget teremt ugyanakkor arra is, hogy "az áprilisban megalakult Orbán-kormány által újraindítandó Széchenyi-terv keretében a társaság hazai pályázati források felhasználásával, az eddiginél magasabb támogatási intenzitás mellett pályázzon és valósítsa meg a már korábban elhatározott fejlesztéseket". Ennek érdekében haladéktalanul kezdeményezik a tárgyalásokat a többségi tulajdonossal, valamint a Széchenyi-terv "gazdáival", a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőivel - közölte Vértes Árpád.