Viszonteladói hálózatának bővítésére készül a Nordtelekom
A Nordtelekom stratégiai céljai között a dinamikus növekedés szerepel, melynek jegyében a vállalat új értékesítési vezetőt igazolt le, akinek fő feladata a viszonteladói hálózat bővítése és teljesítményének növelése. Az ADSL értékesítésben a viszonteladók már eddig is meghatározó szerepet játszottak, de a növekedés érdekében ennek a hálózatnak a további bővítésére és optimalizálására van szükség. „Elértük azt a cégméretet, amikor a további fejlődéshez elengedhetetlen egy értékesítési vezető szaktudása. Kardos Árontól azt várjuk, hogy a meglévő eredmények megtartása mellett segítsen a viszonteladói hálózat bővítésében. Terveink szerint ezzel a hatékonyság-növeléssel újabb komoly eladási számokat mutathatunk majd fel.” – mondta el Földesi Géza, a Nordtelekom igazgatótanácsának a tagja.
Kardos Áron közgazdász, munkatapasztalatait a HRP Hungary-nél, az Aquaworldnél, valamint az Auchan Magyarországnál szerezte. A fiatal szakember kiválasztásában a közgazdasági ismeretek és a kereskedelmi tapasztalat mellett döntő szempont volt, hogy korábban nagy projektekben dolgozott szervezőként és vezetőként is. „Komoly kihívás számomra, hogy a telekommunikációs piac egyik bővülés előtt álló szereplőjének kulcspozíciójában bizonyíthatok. Úgy gondolom, hogy szervezői és vezetői képességeimmel, eddigi munkám során szerzett csapatirányítási tapasztalataimmal jelentős eredményeket érünk majd el a viszonteladói hálózat bővítésében és hatékonyságának növelésében.” – mondta el Kardos Áron, a Nordtelekom új értékesítési vezetője.
A Nordtelekom az év elején a dinamikus növekedést tűzte ki célul, amelynek érdekében a részvénytársaság tulajdonosai tőkeemelésről döntöttek. A vállalat a következő években – többek között a tőkeemelés által biztosított pénzügyi források segítségével – tovább kívánja erősíteni a telekommunikációs piacon betöltött pozícióját.