Vitára alkalmas a 2011. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat

Általános vitára alkalmasnak tartotta a 2011. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés gazdasági bizottsága a kormánypárti képviselők támogatásával, miután a javaslatról meghallgatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Költségvetési Tanács (KT) véleményét.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: a jövő évi költségvetés lesz az első az uniós csatlakozás óta, amely 3 százalék alatti (2,94) százalékos hiánnyal számol. A növekedés az idei évre várható 0,8 százalék után jövőre már 3 százalék lesz, ami bővíti a költségvetési mozgásteret, a kiadások azonban szinten maradnak, mert a jelentős adócsökkentés mérsékli a bevételeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kiadási struktúra nem változik - tette hozzá.

 

A költségvetés kedvezményezettjei a háztartások és a családok. A kiadási oldalon elsőbbséget élvez a közfoglalkoztatási program, amelyben a kkv-k is részt vehetnek, az uniós pályázatokat pedig az Új Széchenyi Terv prioritásai szerint írják ki. A helyettes államtitkár a prioritások közé sorolta a határon túli magyarokkal és a közoktatás modernizációjával (kistelepülési iskolák támogatása) kapcsolatos kiadásokat is. Emelkednek a kiadások a rendőrségnél és az új, összevont adóigazgatási szervezetnél is.

 

A magán-nyugdíjpénztári átlépések során érkező pénzből 529 milliárd forintot használnak fel a folyó kiadások finanszírozására. Banai Péter úgy vélekedett, hogy a szabad átlépés nem csupán fiskális kérdés, miután 2008-2009 során az öregkori biztonság kérdőjeleződött meg. A helyettes államtitkár szerint a jelenlegi korfa fennmaradása mellett a tőkefedezeti pillér sem képes biztosítani az öregkori ellátás biztonságát. A családi kedvezmények a tendencia megfordulását célozzák - mondta.

 

Domokos László, az ÁSZ elnöke egyebek mellett kiemelte: a jövő évi költségvetési törvényjavaslat számos elemében jobb a korábbiaknál. Kedvezőnek ítélte, hogy a normaszöveg és az indoklás az áttekinthetőség, egyszerűség irányába mozdult, s hogy a korábbi 96 százalékról 33,5 százalékra csökkent azon adóbevételek aránya, amelyről nem tudnak véleményt mondani.

 

Az ÁSZ szakértői a 2011. évi adóbevételek 14,6 százalékának realizálhatóságát ítélték közepes, és 6,2 százalékának teljesíthetőségét magas kockázatúnak. Magas kockázatúnak minősítette az ÁSZ a társasági adó előirányzat és a hitelintézeti járadék előirányzat tervezetét. A számvevők szerint az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek 85,9 százaléka teljesíthető, 14,1 százaléka (az értékesítési bevételek) magas kockázatú. Kopits György, a KT elnöke ismertette: a tanács és a kormány foglalkoztatottsági előrejelzései közel állnak egymáshoz.

 

A kormány mintegy 30 ezer fős létszámcsökkenéssel számol a közszférában, a KT véleménye szerint mintegy 20 ezer fős csökkenés vezethető le a költségvetési előirányzatokból. A tanács szerint a foglalkoztatottak létszáma nemzetgazdasági szinten 2010-ben és 2011-ben lényegében változatlan marad. A versenyszektorban 2011-re már 0,6 százalékos létszámbővülés lehet; a bővülés 2014-ig fennmarad, a foglalkoztatás összességében 102 ezer fővel bővül.

 

Az augusztus óta eltelt időszakban hozott kormányzati intézkedések a KT számításai szerint 15 ezer fős foglalkoztatás-bővülést eredményezhetnek. A kormány 6,9 százalékos állóeszköz-felhalmozási terve a KT szerint némileg optimista, számításai szerint a növekedési ütem legfeljebb 4,5 százalék lehet. A nézeteltérés oka, hogy a KT másképpen értékeli a különadók beruházási hatásait: az érintett társaságok az adóteher egy részét át fogják hárítani a fogyasztókra, az át nem hárítható rész azonban nyereségüket csökkenti, ami arra készteti a tulajdonosokat, hogy beruházásaikat csökkentsék vagy elhalasszák.

 

A KT szerint a költségvetési törvény az adóbevételeket 100 milliárd forinttal alacsonyabbra tervezi, mint a tanács számításaiból adódik, így a tervezettnél alacsonyabb hiány is elérhető, ez azonban attól függ, átlépnek-e annyian a tb rendszerbe, mint amennyivel a kormány számol. Az erre vonatkozó kormányzati feltételezést elfogadja a tanács, de úgy véli, a visszalépésekre zömmel a nyugdíj előtt állók körében kerül sor, akik hamarosan szolgáltatást igényelnek majd.

 

A 2011. évi költségvetési egyenleggel kapcsolatos, inkább pozitív kockázatok ellenére a 2011. utáni időszakban a hiány gyors és jelentős növekedése várható. Ahhoz, hogy ez ne vezessen ismét fenntarthatatlan költségvetési pályához, olyan mértékű gazdasági növekedésre lenne szükség, ami a KT szerint nem támasztható alá sem az adóintézkedésekkel, sem a jövő évi költségvetési törvényjavaslattal. Amíg ezt a problémát nem sikerül tartós intézkedésekkel megoldani, fennmarad a bizonytalanság a befektetők körében, ami jelentkezik az államkötvények több százalékpontos hozamfelárában, a magas kockázati felárat pedig a háztartások és a vállakozások is megfizetik hiteleik után - mondta Kopits György.

 

Rogán Antal (Fidesz) a bizottság elnöke az elhangzottakra reagálva egyebek között kiemelte: 2011 a megújulás éve és a megújulás költségvetése, az adóterhelés és az újraelosztás mértéke is csökken, az adórendszer a munkát ösztönzi. A vállalkozásoknál az adócsökkentés mellett jelentős egyszerűsítésekre is sor kerül, ami növelheti a foglalkoztatást. A magánpénztári visszalépéseknek a politikus szerint a 2012-es, 2013-as költségvetésre is lehet hatása. Az 529 milliárd forintos bevétel 30 százalékos visszalépésnél teljesül, ami Rogán Antal szerint óvatos becslés.


Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás:

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 24. 06:30
Megosztás:

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.
2026. 09. 24. 06:00
Megosztás:

Prága megszigorította az orosz diplomaták beutazásának feltételeit Csehországba

Csehország megszigorította szerdától az orosz diplomaták beutazásának feltételeit. A Parlamentní listy című hírportál értesülését Adam Čörgő, a külügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva megerősítette.
2026. 09. 24. 05:00
Megosztás:

A kormány 2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a 4,2 milliárd eurós forrásból

2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a még befagyasztott, de feloldásra javasolt 4,2 milliárd eurós forrásból a kormány - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szerdán.
2026. 09. 24. 04:00
Megosztás:

Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás: