Vízvezetékeink téli védelme
Ha a ház magányos marad
A legkellemetlenebb meglepetésekkel általában a nyaralók és hétvégi házak tulajdonosai szoktak szembesülni. Ezekben az épületekben télen nem tartózkodik senki, fűtés nincs, így könnyen belül is fagypontig esik a hőmérséklet. Így nem csak a csőrendszer tud károsodni, de a lefolyók, szennyvízelvezetők is a fagy áldozatai lehetnek.
Érdemes duguláselhárító szakemberrel elllenőriztetni a szennyvízvezetékeket. Ezekben normálisan nem lenne szabad megállnia a víznek, de egy-egy hajcsomó, idegen test könnyen olyan dugulást okozhat, ami miatt az első fagyok után a víz nem tud kifolyni a rendszerből. Érdemes a WC-csészéből is eltávolítani a felesleges vizet. Ezt egy nagy szivaccsal könnyen meg lehet tenni. Sajnos ekkor kellemetlen szagok szabadulhatnak fel, hiszen a bűzzáró sem működik.
A kertben és a ház körül
Azokban az épületekben, ahol rendszeresen tartózkodunk, a fagy ritkán okoz gondot, hiszen a fűtés miatt nem kell tartani attól, hogy jegesedik a vezeték. A fagykárok általában a kerti vízvezetéket, az automata öntözőrendszereket, a nyári konyha vezetékeit érintik. Ezekre télen külön figyelmet kell fordítani.
Első körben nyissuk meg a csapokat, majd zárjuk el a fő vízvezetéket! Ezzel leeresztettük és víztelenítettük a rendszert. Ezek után se zárjuk el a csapokat! Ha víz maradt volna a csövekben, az a csapon át tágulni tud, így nem repeszti el a csövet.
A fagy sokszor a vízkanált és a vízórát is érinti. A jegesedés ellen védekezhetünk a csövek szigetelésével. Az aknát bélelhetjük műanyag habbal, kenderkóccal is, így egy kicsit mindig a fagypont felett tarthatjuk a belső hőmérsékletet.
Télen nagyobb baj
Ha az a gyanúnk, hogy valami nem stimmel a vezetékekkel, feltétlenül vizsgáltassuk meg szakemberrel a hálózatot! Télen, a fagyban nagyon nehéz észrevenni egy csőtörést, főleg, ha nem a lakásban, hanem valahol a házon kívül kezd szivárogni a víz. A fagy miatt nem biztos, hogy látványosak a károk - de a megrepedt burkolatok, károsodott szerkezet arra figyelmeztethet: valami gond történt a csövekkel.
Télen a szennyvízhálózat általában nagyobb terhelés kap, mint nyáron. Több ruhát hordunk, így többet kell mosni. Gyakrabban tartózkodunk otthon, sőt a karácsonyi időszakban vendégek is érkezhetnek - ezért ilyenkor gyakoribb a szivárgás és a dugulás. Érdemes már az első jeleknél szakemberhez fordulni. A fix áras duguláselhárítás ma már létező szolgáltatás, a segítségével pedig télen sem kell aggódnunk a károk és extra költségek miatt.