A 3D-nyomtatás forradalma a fogászati rendelőkben

Másfél óra alatt elkészül egy korona, egy felső fogsor pedig akár nyolc perc alatt is kinyomtatható. A 3D-nyomtatás könnyebbé, gyorsabbá és pontosabbá teszi a fogorvosok munkáját azáltal, hogy csökken a székben töltött idő, ami a páciensnek és a fogorvosnak is előnyös. A 3D-nyomtatás egészségügyi alkalmazásának legmerészebb víziója pedig a szervek nyomtatásának a lehetőségét vetíti előre. Minderről a Fogászati Trendelő podcast legújabb epizódjában esett szó.

A 3D-nyomtatás forradalma a fogászati rendelőkben

Még távol vagyunk attól, hogy összetett szerveket nyomtassunk, hiszen még nem tudunk felépíteni például egy vesegyárat vagy épp egy szívüzemet. Ugyanakkor sikeres transzplantációs kísérletek voltak már nyomtatott bőrrel. Sőt, egy kísérletben, egy egér károsodott szívét egy nyomtatott szerkezettel erősítették meg.

A fogászatban számos területen alkalmazzák a 3D-technológiákat a meglévő klinikai folyamatokban. Például -egy szkennelés után- fél óra alatt kinyomtatható a fogpótlásnál használt lenyomati kanál, melynek kialakítása ezáltal teljesen személyre szabható, és amellyel így precízebb minta vehető. Az implantációs sebészetet úgy tudja elősegíteni ez a technológia, hogy sebészeti sablonokat (guide-okat) lehet nyomtatni műanyagból, polimerekből, így könnyebben meghatározható az, hogy hová kerüljön majd az implantátum.

A 3D-technológia általánosságban véve lerövidíti a klinikai munkafázisok egy részét. A másik előnye, hogy a részletgazdag kidolgozás és az ebből következő pontosság miatt a későbbi szövődmények kockázata csökken.

A fogászat mindennapjaira gondolva, az egész digitális folyamat és a rendelőben található, úgynevezett ‘chairside’ 3D-nyomtató helyettesítheti többek között a hagyományos korona elkészítését a fogorvosi rendelőn belül, kevesebb lépéssel, rövidebb elkészítési idővel tudjuk az ideiglenes fogpótlásokat gyártani, ezáltal kevesebbszer kell visszahívni a pácienseket a rendelőbe.

A podcastadás még számos további alkalmazási területet és előnyt érint. Az epizód vendégei a FormLabs szakértői, Dr. Molnár Enikő, aki klinikai 3D-nyomtatási szakértőként dolgozik a FormLabs-nál, és Gergely Dávid, aki bionikai mérnökként osztja meg tapasztalatait. A műsorvezető Dr. Dergez Márk, a MindentMent rendelő fogszakorvosa.

A Fogászati Trendelő, egy szakmai podcast fogorvosoknak és mindazoknak, akiket érdekel a jövő fogászati rendelőinek világa és a legújabb trendek. Az adások minden olyan fontosabb innovációt, technológiai újítást érintenek, melyek alakítják a fogászatok jelenét és jövőjét. A podcastot a MindentMent Fogászati rendelőhálózat készíti.

A podcast új adása már elérhető a népszerűbb podcast-megosztó platformokon Fogászati Trendelő néven, valamint a MindentMent Fogászat YouTube-csatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=bj6nM_zfO6Q

Corvinus-kutatás a vezetői menekülésről: amikor sokk nélkül is érvényesül a sokkhatás

A „sokkelőrejelzés” azt a magatartást nevezi meg, ahogy a szervezetekben az egyének pusztán a várható külső, tágabb környezetben bekövetkező sokkhatások hírére önként elhagyják vezető pozíciójukat, még akkor is, ha a saját szervezetük nem érintett. A Corvinus Egyetem kutatása, amely bevezette ezt az új fogalmat, a kínai tőzsdén jegyzett cégek külföldi igazgatóira összpontosít, és a Kínával szemben 2018-ban kezdeményezett amerikai szankciók fényében vizsgálja fluktuációs mintáikat.
2025. 03. 21. 05:00
Megosztás:

Amway: 4% növekedés Magyarországon, 5% az ESAN régióban

A vállalat globálisan 7,4 milliárd dollár árbevétellel zárta 2024-et, jelentős növekedést ért el a jóllét és egészség területén.
2025. 03. 21. 04:30
Megosztás:

Milyen ingatlanokat keresnek most a vevők? A piac aktuális trendjei

Az elmúlt fél évben a legnagyobb kereslet változatlanul a kisebb, olcsóbb lakások iránt mutatkozott, ugyanakkor ahogy kezdett felpörögni a kereslet, fokozatosan megjelent a nagyobb értékű ingatlanok iránti érdeklődés is. Ingatlanszakértők segítségével jártunk utána a jelenlegi vevői igényeknek.
2025. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Idén végre beindulhat a gazdasági növekedés

Elsősorban az élénkülő fogyasztásnak köszönhetően idén 2 százalékkal nőhet a magyar gazdaság teljesítménye. A konjunktúrával az infláció is újra erőre kapott, a pénzromlás éves átlagos üteme 2025-ben 5,5 százalék lehet. Az euró/forint árfolyam a következő időszakban a jelenlegi szinten stabilizálódhat, őszre azonban az euró újra 410 forint fölé emelkedhet, és középtávon várhatóan folytatódik a lassú leértékelődés.
2025. 03. 21. 03:30
Megosztás:

Az USA szövetségi oktatási minisztériumának megszüntetéséről írt alá elnöki rendelet Donald Trump

Az Egyesült Államok szövetségi oktatási minisztériumának megszüntetéséről írt alá elnöki rendelet Donald Trump csütörtökön, ezzel az egyes államok határkörébe utalta az oktatás irányítását.
2025. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Kvantumugrásra készen az AWS - újradefiniálták a kvantumchipek építését

Az Amazon Web Services (AWS) mérnökei újradefiniálták a kvantumchipek építésének alapelveit és ahelyett, hogy pusztán több kvantumbitet (qubitet) adtak volna össze, inkább a zajok hatékonyabb kiküszöbölésére összpontosítottak. Megszületett az Ocelot kvantumchip prototípus, ami a becsléseik szerint akár öt évvel is felgyorsíthatja a kvantumszámítógépek széles körű elérhetőségét.
2025. 03. 21. 02:30
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb használt autó most Magyarországon

A Használtautó.hu-n idén januárban és februárban megközelítőleg 155.000 gépjármű cserélt tulajdonost, ami 4,2%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Jól mutatja a felhasználók aktivitását, hogy a vizsgált két hónapban közel 200.000 új hirdetés került fel az oldalra. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője ennek kapcsán ad tanácsokat, hogy minél sikeresebb hirdetéseket adhassanak fel a felhasználók.
2025. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Az UBM üzembe helyezte a közel 1,8 milliárd forintból felépített nyírmeggyesi naperőművét

Mintegy 1,8 milliárd forint költségvetésű beruházás keretében naperőművet épített Nyírmeggyesen Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM. A tegnapi napon működésbe helyezett 4 MW teljesítményű naperőmű 5880 MWh villamos áramot termel majd éves szinten. Ennek köszönhetően az UBM Feed Zrt. által működtetett takarmánykeverő gyárak és egyéb üzemek villamosenergia-szükségletének 64 százalékát biztosítja majd megújuló energiaforrásból a hazánk piacvezető takarmánygyártójának számító UBM.
2025. 03. 21. 01:30
Megosztás:

Budapest mellett Visegrád és Esztergom a fővárosi régió legnépszerűbb úti célja tavasszal

A tavaszi időszakban Budapest, Visegrád és Esztergom a legkedveltebb három belföldi úti cél a Budapest-Közép-Dunavidéki régióban, ahol a foglalások 60 százaléka erre a három településre szól - közölte saját adatai alapján a Szallas.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Debrecenben megkezdődik több közúti csomópont átépítése

Pántya József emlékeztetett rá, hogy a Szoboszlói úti csomópont fejlesztéséről Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly októberben tárgyalt Papp László polgármesterrel a minisztérium országjárása keretében.
2025. 03. 21. 00:30
Megosztás:

Húsz új elektromos buszt állít üzembe a MÁV-csoport

Hat magyarországi városban összesen 20 új elektromos buszt állít forgalomba idén a MÁV-csoport - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára csütörtökön Keszthelyen.
2025. 03. 21. 00:05
Megosztás:

Ki a jobb? A magyar tőzsde idén is leveri az USA tőzsdéit?

Most, hogy a BUX (újabb) csúcsra emelkedett, két dologra lehetünk kíváncsiak. Mennyivel volt jobb a magyar piac az elmúlt egy évben, mint az amerikai, másrészt pedig, hogy van-e, és ha igen, mekkora tere van a további emelkedésnek?
2025. 03. 20. 23:30
Megosztás:

Pénteken tartják az Erdők Nemzetközi Napját

Március 21-én tartják az Erdők Nemzetközi Napját, minden évben az erdők fontosságára, jótékony hatására, és a biodiverzitásra hívják fel a figyelmet - mondta Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.
2025. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Az ittas vezetés szabályozásának szigorításán dolgozik Spanyolország

Csökkentené az autóvezetéskor még megengedett véralkoholértéket a spanyol törvényhozás - közölte a spanyol sajtó csütörtökön.
2025. 03. 20. 22:30
Megosztás:

New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a csütörtökön bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint.
2025. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben stagnált az építőipari termelés

Januárban az euróövezetben nem változott az építőipari termelés éves szinten - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
2025. 03. 20. 21:30
Megosztás:

Kínából érkezik az import áruk 90 százaléka légi úton

Gyógyszerek, romlandó áruk, gyártáshoz szükséges alapanyagok – leggyakrabban ezek az áruk érkeznek repülővel a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sokszor a nagyon drága termékeket is gyorsabb és biztonságosabb repülővel szállítani. A hazai cégek leginkább Kínából importálnak árut, de az exporttevékenység is jelentős.
2025. 03. 20. 20:30
Megosztás:

A hazai vállalkozások érdekében szólalt fel Brüsszelben a magyar kkv követ

Hunyadi László kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Magyarország kkv követe a mai napon részt vett az EU kkv követeinek idei első egyeztetésén Brüsszelben.
2025. 03. 20. 19:30
Megosztás:

Nagyot nőtt az adásvételek száma Baranya vármegyében az év elején

Lendületesen indította az évet az ingatlanpiac Baranya vármegyében, ahol a tavalyi év azonos időszakához képest 2025 első két hónapjában 22 százalékkal több adásvétel zárult - közölte a Duna House adatai alapján az MTI-vel csütörtökön.
2025. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Románia az ikerdeficit csapdája felé robog

Románia gazdasága az elmúlt években egyre inkább az ikerdeficit, azaz a költségvetési hiány és a folyó fizetési mérleg hiányának kettős csapdája felé sodródik.
2025. 03. 20. 18:00
Megosztás: