A Bitcoin leverte az ezüstöt, a bálnák ezt a mém érmét veszik most

A két héttel ezelőtti amerikai elnökválasztás után a Bitcoin árfolyam meredeken emelkedett, és új rekord magasságokat ért el, és stabilan 90 000 dollár felett mozog.

A Bitcoin leverte az ezüstöt, a bálnák ezt a mém érmét veszik most

Habár a BTC egyelőre még nem lépte át a 100 000 dolláros álomhatárt, így is jelentős előrelépést mutatott, olyannyira, hogy még az ezüst teljes piaci kapitalizációját is meg tudta haladni.

Az óriási növekedésből a teljes kripto piac profitál, köztük a kis piaci kapitalizációjú érmék is. Ilyen például az egyik legújabb mém érme előértékesítés, a Crypto All-Stars (STARS), amely a rally hatására intenzív növekedésbe kezdett.

Megnézem a Crypto All-Stars oldalát

A Bitcoin leverte az ezüstöt

A Bitcoin egyszer csak a világ nyolcadik legnagyobb értékű eszközévé vált, amikor piaci kapitalizációja elérte az 1,752 billió dollárt, ami meghaladta az ezüst 1,726 billió dolláros piaci kapitalizációja. Ez jelentős lépés a Bitcoin számára azon célja felé, hogy az arany komoly riválisává váljon, és valóban "digitális aranyként" ismerjék el. Ezt a címet ugyanis már évek óta próbálja megszerezni.

Habár az arany piaci kapitalizációja továbbra is tízszer nagyobb, a Bitcoin árfolyama ismét emelkedésnek indult. Az eszköz a cikk írásakor 91 716 dolláron áll, miután az elmúlt héten hatalmasat rallizott.

Annak ellenére, hogy a Bitcoin árfolyama kissé megtorpant a 90 000 dollár körüli zónában, ismét lendületet vehet, és a közeljövőben áttörheti a 100 000 dollárt. Hogy ezúttal sikerrel jár-e, az a következő hetekben valószínüleg kiderül. Amennyiben igen, akkor végleg maga mögött hagyhatja az ezüstöt, és stabilan a világ nyolcadik legnagyobb értékű eszközévé válhat.

Eközben számos befektető hosszú távú emelkedésre készül, és olyan ígéretes eszközökbe fektet, amelyek még közel sem érték el a határaikat. Ilyen például a Crypto All-Stars (STARS) token, ami előtt óriási növekedés állhat.

Megnézem a Crypto All-Stars oldalát

A bálnák duplázzák a Crypto All-Stars befektetéseiket

A Crypto All-Stars az egyik legújabb mém érme, amely az új staking protokolljával felkeltette a kripto piac szereplőinek figyelmét. A projekt rendkívül gyorsan keresett befektetéssé vált a MemeVault nevű, több tokent és blokkláncot támogató staking protokolljával. Ez az első olyan intelligens szerződés a kripto szektorban, amely többféle mém érmét és láncot támogat.

Egyszerűen fogalmazva, a MemeVault különbözik a többi intelligens szerződéstől, amelyek általában csak a projekt natív tokenjét fogadják el. Ezzel szemben a MemeVault több mint tucatnyi különböző mém érmét támogat, beleértve többek között a Dogecoint, a Shiba Inut, a Pepét, a Flokit, a Brettet és a Mogot is. Emellett a projekt természetesen a natív STARS token stakingjét is lehetővé teszi.

Éppen ezért a projekt esélyes arra, hogy a mém érme staking központjává váljon. A MemeVault nagyszerű lehetőséget kínál azoknak, akik jelentős mém érme portfólióval rendelkeznek, hiszen minden tokenjüket egyetlen platformon köthetik le. Jelenleg összesen 13 különböző mém érme támogatott, de a fejlesztők tervei szerint a lista bővülni fog az indulást követően.

Letétekkel a még nagyobb hozamért

A STARS token jelenleg még mindig csak az előértékesítési fázisban van, így rendkívül kedvezményes áron vásárolható meg. Az ICO során már több mint 4,2 millió dollár gyűlt össze, de az összeg folyamatosan emelkedik. Te is csatlakozhatsz, és vásárolhatsz STARS tokeneket USDT, BNB, ETH, DOGE, PEPE, SHIB és FLOKI érmék, valamint bank- és hitelkártyák segítségével. Ezután a megvásárolt STARS tokenjeidet le is kötheted, de bármelyik másik támogatott mém érmét is letétbe helyezheted. 

kriptovaluta vásárlás előértékesítés

A letéti jutalmak révén akár meg is duplázhatod a befektetésed. A cikk írásakor a letétekért cserébe több mint 400%-os éves hozam jár. A Crypto All-Stars előértékesítés számos elemző és szakértő figyelmét is felkeltette, akik rendkívül bizakodóak a projekttel kapcsolatban. Az előrejelzések szerint a token még 2024-ben akár négyszeresére, 2025-ben 24-szeresére, a későbbiekben pedig akár 67-szeresére is nőhet.

Csatlakozz egy innovatív projekthez, és kösd le haszontalan mém érméidet elképesztő hozamokért egyszerűen, gyorsan, egy helyen!

Megnézem a Crypto All-Stars oldalát

Ezek is érdekelhetnek:

Siess, már nincs sok időd beszállni ebbe a kripto tárca előértékesítésbe!

Lángol a kripto piac, ez az előértékesítés tökéletesen időzítette az indulást

A 10 legjobb altcoin, amit 2024-ben érdemes vásárolni – Milyen új altcoinokat vásároljak?

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás és befektetés kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.

5 kriptovaluta az év végi nagy hozamért – A Digitap ($TAP) vezeti a listát, mint a legjobb befektetés 2026 előtt

Ahogy 2025 a végéhez közeledik, a kriptobefektetők továbbra is olyan altcoinokat keresnek, amelyek kiemelkedő nyereséget hozhatnak az új év kezdetére. December fokozott volatilitást és lehetőségeket tartogathat, és idén több kriptovaluta – beleértve presale (előértékesítési) projekteket is – kiemelkedik erős lendületével és ösztönző tényezőivel.
2025. 12. 07. 20:00
Megosztás:

Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás

Folytatódik az átlagosnál enyhébb időjárás a jövő héten is, de marad a borult, párás, gyakran ködös idő, néhol szitálás is várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hét első felében 10 Celsius-fok körül alakul, majd csökken a nappali felmelegedés mértéke és vasárnap már csak 1-5 fok valószínű a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 07. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 07. 18:00
Megosztás:

Piacra jutás étrend-kiegészítőkkel: Így kerüld el legnagyobb buktatókat

Az étrend-kiegészítők piaca soha nem volt olyan telített és szigorúan szabályozott, mint manapság. Rengeteg új márka jelenik meg minden évben, miközben a fogyasztók egyre tudatosabbak, a hatóságok pedig egyre szigorúbban ellenőrzik a termékeket. A kihívások nem csupán a versenyből fakadnak: a megfelelő összetevők kiválasztása, a jogszabályoknak való megfelelés, a szabályos címkézés és a minőségbiztosítási előírások teljesítése mind kritikus pontok.
2025. 12. 07. 17:00
Megosztás:

LED-innováció erősítheti a hazai agráriumot

Magyar fejlesztésű LED-technológia kínál megoldást az agrárium energiahatékonysági kihívásaira, akár harmadára csökkentve a világítási költségeket.
2025. 12. 07. 16:00
Megosztás:

Átmeneti otthonban élő gyermekek kaptak ajándékot Miskolcon

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózatához tartozó miskolci Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeket ajándékozott meg Mikulás napja alkalmából szombaton a Porsche Hungaria Kft. Skoda márkája.
2025. 12. 07. 15:00
Megosztás:

Bitcoin esése miatt bajban lehet a Strategy részvénye?

A Strategy (NASDAQ: MSTR) – korábbi nevén MicroStrategy – mára gyakorlatilag egy erősen tőkeáttételes Bitcoin-befektetési vállalattá alakult. A cég teljes értéke szinte teljesen a Bitcoin árfolyamától függ.
2025. 12. 07. 14:00
Megosztás:

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál - közölte az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
2025. 12. 07. 13:00
Megosztás:

A lakossági számlákra jellemző kedvezmények már a vállalkozói csomagoknál is megjelennek

A bankok egyre inkább a lakossági termékeknél bevált kedvezményekkel próbálják megszólítani az új vállalkozói számlanyitókat: ilyen például az egyszeri jóváírás vagy a díjmentes számlavezetés – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője. Ugyanakkor a kedvező költségek megtartása érdekében különösen fontos tisztában lenni a számlahasználati feltételekkel és a cég bankolási gyakorlatával.
2025. 12. 07. 12:00
Megosztás:

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

Licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója, amelyen 800 tételből álló kollekció került kalapács alá a MOM Kulturális Központban - közölte a BÁV ART pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 07. 11:00
Megosztás:

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás: