A britek inkább az EU-val erősítenék a kereskedelmet, mint Amerikával

A kedden ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős többsége azt szeretné, ha Nagy-Britannia az Egyesült Államok helyett az Európai Unióval alakítana ki szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat.

A britek inkább az EU-val erősítenék a kereskedelmet, mint Amerikával

A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov közölte: annak kapcsán végezte el 6421 brit állampolgár bevonásával a reprezentatív vizsgálatot, hogy Donald Trump amerikai elnök vámokat helyezett kilátásba az Egyesült Államok kereskedelmi partnereivel szemben, és ez szakértői aggályok szerint károsíthatja a brit-amerikai kereskedelmi kapcsolatokat is.

Arra a kérdésre, hogy Amerika és az EU közül melyikkel szeretnének szorosabb kereskedelmi kapcsolatrendszert, a felmérés résztvevőinek 53 százaléka az uniót választotta, és csak 21 százalék jelölte meg az Egyesült Államokat.

Az átlagon belül a kormányzó brit Munkáspárt szavazóinak 75 százaléka mondta azt, hogy az Európai Unióval bővítené szívesebben a kereskedelmi kapcsolatokat, és mindössze 10 százalékuk örülne jobban, ha Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal vonná szorosabbra kereskedelmi kapcsolatrendszerét.

Az ellenzéki Konzervatív Párt választói közül is többen választották az EU-t: ebben a körben 37 százalék az unióval, 35 százalék Amerikával szélesítené a kétoldalú kereskedelmi forgalmat.

A YouGov felméréséből kivilágló közvélekedés jórészt egyezik a munkáspárti brit kormány törekvéseivel.

Rachel Reeves, a londoni pénzügyi tárca vezetője - akinek személyében a brit EU-tagság öt évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) óta először vett részt brit pénzügyminiszter az uniós pénzügyi vezetők csoportjának (Eurogoup) brüsszeli találkozóján - a múlt havi értekezleten felszólalva úgy fogalmazott: London a jövőben is elkötelezetten ápolja Amerikához fűződő kapcsolatait, de ezzel együtt is mélyebb, érettebb viszonyrendszert kíván kialakítani az EU-val.

Hozzátette: a Brexit egyik következményeként az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú áruforgalmának értéke a 2018-ban mért szint alatt jár.

Reeves egyértelműen visszautasította azt a nyilatkozatot, amelyet Trump gazdasági tanácsadója, Stephen Moore adott nemrégiben a The Times című konzervatív brit napilapnak. Moore szerint Nagy-Britanniának el kell döntenie, hogy "az európai szocialista modellhez" vagy az amerikai szabadpiachoz kíván-e közeledni, mert ha inkább az európai modell felé tart, az Egyesült Államok kevésbé lesz érdekelt a kétoldalú brit-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás megkötésében.

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten februárban

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 11. 15:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 14:00
Megosztás:

A BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón

A Hell Energy magyar üdítőital-gyártónak szállítmányozási feladatokat végző BHS Trans Kft. új logisztikai központot épített Szikszón körülbelül 14 milliárd forint értékben, aminek nyomán betonbiztossá válhat ezer ember munkahelye - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Szikszón.
2026. 04. 11. 12:00
Megosztás:

241 milliárd forint hagyja el a MOL kasszáját - hová megy a pénz?

A Mol csoport éves közgyűlésén a részvényesek jóváhagyták az igazgatóság 2025-ös pénzügyi eredményekről szóló jelentését, elfogadták a konszolidált pénzügyi beszámolót, és döntöttek 241 milliárd forint osztalék kifizetéséről - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 11. 11:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 11. 10:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: egy nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint egy teljes nemzedéknyi időre meghatározó következményei lesznek az iráni konfliktusnak.
2026. 04. 11. 09:00
Megosztás:

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás: