A Covid előtti szinten a foglalások száma az ALDI UTAZÁSNÁL – kiterjeszti a pénzvisszafizetési garanciát a cég

Jelentős mértékben bővült az ALDI UTAZÁS forgalma 2021-ben, az év utolsó részében már több foglalás érkezett, mint a pandémia előtti év hasonló időszakában. A Covid megváltoztatta a célállomások népszerűségét, a belföldi foglalások aránya immár meghaladja az Olaszországba irányuló forgalomét, az ügyfelek 80%-a belföldre, vagy a szomszédos országok egyikébe foglalt. Idéntől már a repülős, hajós és vonatos utakhoz is lehet kérni pénzvisszafizetési garanciát, eddig az utazók 90%-a igényelte ezt a szolgáltatást.

A Covid előtti szinten a foglalások száma az ALDI UTAZÁSNÁL – kiterjeszti a pénzvisszafizetési garanciát a cég

A 2021-es évben dinamikusan bővült a foglalások és az utasok száma az ALDI UTAZÁS-nál. Az osztrák Eurotours által az ALDI Magyarországnak nyújtott szolgáltatás keretén belül az utazók több száz akciós ajánlat közül választhatnak, ezenkívül pedig világszerte 55 000 hotel kínálatából foglalhatnak szállást. Az év kezdetén a lezárások miatt még elmaradt ugyan a Covid-időszak előttihez képest a forgalom, de a nyár folyamán, illetve az év végével a foglalások száma már többször is meghaladta a 2019-es rekordév eredményét. A legnépszerűbb célország továbbra is Ausztria maradt, a foglalások több mint egyharmada a szomszédos ország egyik népszerű városába, vagy síterepére szólt.

A korábban második legnépszerűbb Olaszországba jelentősen kevesebben utaztak, így a második legtöbb foglalás Horvátországba érkezett, míg a dobogó harmadik fokán a belföldi utak végeztek – megelőzve az itáliai desztinációkat. Ausztriában Salzburg tartomány, azon belül pedig Bad Hofgestein és Rauris, Horvátországban a Split-Dalmácia megyében található Gradac, Magyarországon pedig Tihany és Tapolca voltak a legkedveltebb úti célok. 2021 során az utasok mintegy 80%-a fenti három országot választotta pihenése színhelyéül. A 2020-as visszaesést követően tavaly jelentősen, 50%-kal nőtt a hajós utakra érkező foglalások száma is, az ALDI UTAZÁS 128 napos világkörüli hajóutat, illetve postahajóval a sarki fényt megfigyelő kirándulást is kínált az év folyamán. Az ügyfelek 40%-a 1-3 napos utakat foglalt, 27%-a pedig egyhetes tartózkodásra keresett szállás. A dinamikus bővülésnek köszönhetően az utazók száma az év során többször, így december hónapban is meghaladta a 2019-es év hasonló időszakának eredményeit, és ugyanez mondható el a 2022 januári adatokról.

Pénzvisszafizetési garancia – autós utak mellett immár hajóra, repülőre és vonatra is

Tovább bővíti a lefoglalt utaknál a pénzvisszafizetési garanciát az ALDI UTAZÁS: a vállalat 2021 márciusától az autós utaknál, 2022 januárjától pedig a repülős és hajós utaknál is lehetővé tette, hogy az utasok gondtalanul foglalhassák le nyaralásukat, hiszen opcionálisan pénzvisszafizetési garanciát is választhatnak a kiszemelt célállomás mellé. Az autós utak esetében személyenként 1500, repülős, hajós és vasúti utazás esetében pedig személyenként 4000 forintba kerülő csomagot kínál a szolgáltató, így az indulás előtt 7 nappal indok nélkül is lemondható a foglalás. Lemondás után az ALDI UTAZÁS 100%-ban visszatéríti a foglalás díját. Ez a szolgáltatás minden ALDI UTAZÁS csomagajánlatra vonatkozik, 17 év alattiak számára pedig díjtalan.
 
„2021-ben már jelentősen többen utaztak velünk, mint 2020-ban. Arra számítunk, hogy a bővülés üteme 2022-ben is kitart, és ebben az évben rekordszámú utas választ minket. A pénzvisszafizetési garancia rendkívül népszerűvé vált utasaink körében, hiszen egy váratlan esemény, vagy betegség esetén teljes mértékben visszakapják foglalásuk díját, az ALDI UTAZÁS egyedülálló szolgáltatás keretében átvállalja a kockázatot, ezért 10-ből 9 utas kérte ezt a szolgáltatást” – mondta Andreas Hamorszky, az Eurotours osztályvezetője, aki az ALDI Utazás portfóliójáért felel.

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás: