A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Ha nem is a családi házak fénykora volt az elmúlt néhány hónap a hazai ingatlanpiacon, azért a kereslet nem szűnt meg irántuk. Ráadásul most ebben a kategóriában nagyobbat lehetett alkudni, mint a lakásoknál.

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Családi házaknál a 70-80 milliós kategóriát vették leginkább, de ezek általában erősen felújítandó ingatlanok voltak, amelyekre még 30 millió forintot rá kellett költeni - szögezte le Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője az elmúlt hónapok ingatlanpiaci helyzetét vázolva.

A dél-pesti kerületekben mintegy 850 ezer forintos átlagos kínálati négyzetméterárral lehetett találkozni a családi házaknál - ezt már Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője jelezte, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ez azonban nem a valós eladási árat jelentette, az akár több mint 20 százalékkal is mélyebben lehetett.

Emellett a családi házak jóval lassabban is keltek el, mint a lakások, különösen, ha jelentős felújításra szoruló, nagyméretű vagy nem hitelezhető ingatlanokról volt szó, melyeknél az értékesítési idő így már években mérhető - tette hozzá a szakértő.

Kovácsné Zsichla Katalin, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor úgy látta, hogy a családi házaknál a felújítandó ingatlanok is szóba jöhettek célpontként a vevők számára. Azt viszont megerősítette, hogy ezeknél lehetett a legnagyobb mértékben alkudni.

Eközben az érdi ingatlanpiacon lévő házaknál realizált tranzakciókból az rajzolódott ki, hogy itt még bőven 1 millió forint alatt jártak a négyzetméterárak, sőt a nagyobb méretű házak esetében a félmillió forintot sem érte el az eladási négyzetméterár - jelezte Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője.

Azt is hozzátette, hogy az újépítésű családi házaknál is jelentős a szórás az árakat tekintve, de átlagosan 120-140 milliós ingatlanok jelentek meg a kínálatban, ami arra mutatott rá, hogy ebben a szegmensben lényegesen magasabb árakkal kellett kalkulálni, mint a használt házaknál.

A szakértő azt is elmondta, hogy a családi házaknál a magas ár miatt lehetett találkozni azzal a jelenséggel, hogy a vevők akár több állami támogatású hitelt - Otthon Start, CSOK Plusz és Babaváró - is felvettek egyszerre, hogy finanszírozni tudják a vételárat.

Ha még kijjebb tekintünk, akkor azt lehet látni, hogy Velencei-tónál erősen kettévált a lakóingatlan besorolású és hétvégi házak piaca. Mindez a hitellehetőségekkel áll összefüggésben, melyek hatására a hétvégi házak, nyaralók iránt a kereslet nyomottabbá vált, ez pedig harmadával alacsonyabb árakat eredményezett ebben a szegmensben - derült ki dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodája szakmai vezetőjének szavaiból.

Ez azt jelenti, hogy míg egy-egy hétvégi ház ára így 35–40 millió forint környékén alakult, addig egy ugyanolyan méretű és adottságú, de lakóingatlanként szereplő ház ára akár a 65 millió forintot is megközelítette - tette hozzá a szakértő.

Ha valaki a Balatonnál nézett körül, akkor újszerű családi házakat a déli parton 1–1,5 millió forintért tudott megvásárolni, míg az északi parton kicsit drágábban 1,2–2 millió forint közötti áron - jelezte Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakértője, aki szerint ugyanakkor a balatoni ingatlanpiacot a mérsékelt lendület jellemezte az elmúlt időszakban.

És persze akadtak olyan budapesti kerületek is, ahol a családi házak az elmúlt hónapokban egy kicsit háttérbe szorultak, így például a XIV. és XVI. kerületben. Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője elmondta, hogy egy felújítandó családi ház ára itt 100 millió forint körül alakult, míg egy jobb állapotú családi házért már 150 millió forintot is elkérhettek a tulajdonosok. 

Emiatt pedig jelentős hitelösszeg volt szükséges egy ilyen családi ház megvásárlására, ha a vevőnek nem állt rendelkezésére megtakarítás vagy másik ingatlan eladásából származó összeg. Ez pedig itt vissza is fogta a keresletet.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: