„A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja”

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).

„A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja”

A kismamák legnagyobb része ma már sokkal tudatosabban készül életének egyik legboldogabb élményére. A kórházi körülmények magas színvonala mellett elengedhetetlen, hogy a születés – a családdá válás boldog időszaka olyan helyen történjen, ahol magas szakmai felkészültség párosul a családbarát szemlélettel. Éppen ezért tartanak minden évben nyílt napot a TritonLife Róbert Magánkórház Szülészeti Osztálya.

Hihetetlenül értékes az aranyóra és rooming-in ellátás

Az idei rendezvényen a házigazdák ismét bemutatták az érdeklődőknek családbarát szemléletüket, a természetes szüléshez való pozitív hozzáállását, a baba-barát kórház jellegzetességeit. Bemutatták, hogy a legmodernebb szakmai szabályok messzemenőkig való követése, a betegbiztonság maradéktalan betartása mellett, hogyan biztosítható a családbarát szülésélmény, az „aranyóra”, a rooming-in ellátás és hogyan lehet sikeres az anyatejes táplálás. 

Szülésznők vezetésével a látogatók megtekinthették a szülőszobákat, ahol közvetlenül is bemutatásra kerültek az intézetben használt vajúdást segítő eszközökkel (pl.: bordásfal, gumilabda). A kismamák megtekinthették, hogyan vajúdhatnak majd az általuk választott testhelyzetekben és különlegességként bemutatót kaphattak a vízben vajúdás-szülés folyamatáról is. A nyílt nap során a vajúdás alatt alkalmazható egyéb fájdalomcsillapítási lehetőségek /EDA, N₂O, egyéb gyógyszeres fájdalomcsillapítás ismertetésére is sor került.

A hüvelyi szülés lehetséges akár két császármetszés után is

szülészet szülés

Dr. Siklós Pál, az intézet szülészeti részlegének vezetője kiemelte azt is, hogy a természetes szüléshez való szakmai szemléletüket bizonyítja, hogy lehetőség van az intézményben medencevégű fekvésben elhelyezkedő magzatnál külső fordítás elvégzésére. Szakmailag megfelelő esetekben követheti az előzményben szereplő császármetszést hüvelyi szülés (akár két császármetszés után is) és nem ritka az ikrek hüvelyi úton történő születése sem – tette hozzá a szülés főorvos.

Noha a kórház nagyon büszkén hirdeti, hogy azon kismamák között, akik természetes úton szeretnék világra hozni az újszülöttjüket nagyon magas a sikeres hüvelyi szülések aránya (közel 80%), természetesen nyitott a lehetőség szakmailag indokolt esetekben, illetve akár a várandós kérésre tervezett császármetszésre is.

Támogatják a dula jelenlétét

Az Intézet, amennyiben a várandós szeretné támogatja dula jelenlétét a szülés során.

Fontos kiemelni, hogy az állami egészségügyi rendszerhez képest, a magánellátásban választható az egészségügyi szakszemélyzet. Nem szükségszerű, de lehetőség van személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is. A legmodernebb szakmai irányelvek szerint a komplikáció mentes természetes szüléseket a szülés jelentős részében szülésznők kisérik, a szülészorvos szülőszobai jelenlétével elsősorban az esetleges kóros helyzetek megoldását, illetve a betegbiztonságot erősíti.

A magánegészségügyben egyedüliként itt van koraszülött intenzív centrum (PIC II)

Az újszülöttek szempontjából a betegbiztonság további különleges elemmel bír a TritonLife szülészetén. Magyarországon, magánellátásban immár 2023 óta csak itt van elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum, mely II-es  progresszivitású perinatális intenzív centrum (PIC II.). Ez rendkívüli és teljes biztonságot nyújt a Szülők számára, hiszen nem csak azt jelenti, hogy a megszületést követően azonnali a legmagasabb szintű segítséget kapják a méhen kívüli élethez gyengébben alkalmazkodó újszülöttek, késői koraszülöttek, hanem lehetőség van arra is, hogy az újszülött, vagy koraszülött gyermek ellátása az intenzív osztályon tovább folytatódjon a teljes  gyógyulásukig.

Dr. Kocsis István PhD az Újszülött és a PIC II Osztályvezető  neonatológus főorvosa kiemelte, hogy a magyarországi magánszülészetek közül, egyedül itt láthatók el olyan késői koraszülöttek, akik a 35-36. várandóssági hétre születtek. A PIC ellátási körébe beletartoznak  még a kóros várandósságban miatt esetleg érintettek (pl. terhességi cukorbetegség) vagy a fertőzésben, anyagcsere eltérésekben, fejlődési rendellenességben szenvedő újszülöttek is.  A PIC-en a koraszülötteken túl, kezelünk még átmenetileg légzéstámogatásra szoruló, illetve más okból intenzív ellátást, pl. szoros megfigyelést, vénás táplálást, antibiotikum kezelést, fénykezelést igénylő újszülötteket és kis súlyú újszülötteket is.

„A legerősebb gyógyszer a jelenlévő édesanya szeretete”

A TritonLife újszülött- és koraszülött intenzív részlege a legmodernebb technológiákkal felszerelt: korszerű inkubátorok, központi és telemetriás monitorrendszerek, non-invazív lélegeztető gépek, ágy melletti véranalizáló  berendezések és ágy melletti képalkotó eszközök, sürgősségi laborvizsgálatok és mikrobiológiai vizsgálatok, valamint természetesen a magasan képzett és folyamatosan hazai, és külföldi továbbképzéseken részt vevő szakszemélyzet mind-mind a magas fokú szakmai munkát segítik.  

Ugyanakkor a biztonság mellett legalább ilyen fontos a családközpontú szemlélet. A TritonLife PIC részlege azért is kiemelkedő, mert minden lehetőség adott, hogy a beteg újszülött/ koraszülött mellett valóban ott lehessenek a szülők a nap 24 órájában, és szerető gondoskodással részt vehessenek gyermekük ápolásában, és ezt mind a központi PIC részlegen, mind az intenzív osztály kritériumai alapján berendezett saját szobájukban  megtehetik. Hiszen egyértelműek a tudományos adatok arra vonatkozóan, - emeli ki Dr. Kocsis István, az Újszülött és a PIC II. osztályvezető főorvosa, -,hogy gyorsabban gyógyulnak és fejlődnek, ezáltal hamarabb kerülnek haza azok az újszülöttek és koraszülöttek, valamint jobb a későbbi fejlődésneurológiai kimenetelük is, akik mellett a szülők ott lehettek, mint azok, akiknél az édesanyjuk nem lehetett jelen.  “Mert akármennyire is jó eszközeink vannak, és akármilyen jó szakemberek dolgoznak az újszülött és PIC II. Osztályon, az újszülött legjobb tápláléka az anyatej, és a legerősebb gyógyszer a jelenlévő édesanya és édesapa szeretete.”

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás:

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás:

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában, sajtótájékoztatón.
2026. 01. 15. 01:30
Megosztás:

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi LXXXI. törvényt, amely több ponton megváltoztatta az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályokat.
2026. 01. 15. 01:00
Megosztás:

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás:

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás:

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
2026. 01. 14. 21:00
Megosztás:

Ez a 4 kriptovaluta túlteljesíti az Ethereumot 2026-ban

Az Ethereum jelenleg egy döntési zónában helyezkedik el. Az árfolyam kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szintek között mozog. A forgalom gyenge. A kereskedők egyértelmű kitörésre vagy letörésre várnak. Ez a konszolidáció másutt teremt lehetőséget.
2026. 01. 14. 20:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1788,47 pontos, 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2026. 01. 14. 19:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
2026. 01. 14. 19:00
Megosztás:

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
2026. 01. 14. 18:30
Megosztás:

Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 01. 14. 18:00
Megosztás: