A FAO élelmiszerár indexe lényegében változatlan maradt augusztusban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint gyakorlatilag nem változott augusztusban az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója: miután a hús, a cukor és a növényi olajok nemzetközi árának emelkedését ellensúlyozta a gabonafélék és a tejtermékek árcsökkenése.

A FAO élelmiszerár indexe lényegében változatlan maradt augusztusban

A FAO élelmiszerár-index – amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – augusztusban átlagosan 130,1 ponton állt, ami gyakorlatilag megegyezik a júliusi 130,0 ponttal, egyúttal 6,9%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti értékét.

A növényi olajok ára 1,4%-kal nőtt júliushoz képest – ezzel több mint hároméves csúcsot elérve. A pálma-, napraforgó- és repceolaj jegyzései emelkedtek, részben amiatt, hogy Indonézia 2026-ban még magasabbra tervezi növelni a biodízel-keverési arányt. A szójaolaj ára ezzel szemben csökkent a globálisan bőséges szójabab-kínálatnak köszönhetően.

A FAO gabonafélékre vonatkozó árindexe 0,8%-kal esett vissza a múlt hónaphoz képest. A búza nemzetközi jegyzése csökkent, mivel az Európai Unióban (EU) és az Oroszországban is nagyobb termés várható, ezzel szemben a kukorica ára nőtt, részben az Amerikai Egyesült Államokban megnövekedett takarmány- és etanolcélú keresletnek köszönhetően. Az összes rizsfélére vonatkozó árindex mérséklődött, mivel az indica fajták nemzetközi ára csökkent az exportőrök közötti éles verseny következtében.

A húsárak enyhén, 0,6%-kal emelkedtek, mely új történelmi csúcsot jelent. Ez betudható a szarvasmarhahús drágulásának, az Amerikai Egyesült Államok erős belső keresletének, valamint a jelentős kínai importigénynek, amely megemelte az ausztrál és brazil exportárakat. A birkahús ára szintén növekedett, a sertéshúsé nagyjából változatlan maradt, míg a baromfihús nemzetközi jegyzése csökkent a bőséges brazil exportkínálat miatt.

A FAO tejtermékekre vonatkozó árindexe 1,3%-kal csökkent júliushoz képest, elsősorban a vaj-, sajt- és a teljes tejporárak esése miatt, amit a kulcsfontosságú ázsiai piacok visszafogott importkereslete okozott.

A cukorárindex minimálisan (0,2%-kal) nőtt, öt hónapnyi folyamatos csökkenés után. A növekedés mögött a brazíliai cukornádtermelés- és hozam körüli aggodalmak, valamint az erősebb globális importkereslet áll, ám az indiai és thaiföldi kedvező terméskilátások mérsékelték az áremelkedést.

Az előrejelzések szerint bőséges gabonatermés várható 2025-ben

A FAO pénteken szintén közzétette legfrissebb globális gabonatermelési előrejelzését, amely szerint 2025-ben a termelés elérheti a 2 961 millió tonnát – ez új rekordot jelentene, és 3,5%-kal haladná meg az előző évi szintet.

A FAO Gabonakészletek és -igények gyorsjelentése szerint a felfelé ívelő előrejelzést főként a Brazíliában és az Egyesült Államokban várható növekvő kukoricatermelés indokolja. A szemestermények – ideértve a kukoricát is – globális előállítása a becslések szerint elérheti az 1 601 millió tonnát, ami 5,9%-kal magasabb, mint 2024-ben, valamint a cirok termelése is számottevően bővülhet.

A FAO globális búzatermelésre vonatkozó előrejelzése azonban enyhén lefelé ível, jelenleg 804,9 millió tonnára becsülik, amely ugyan még mindig 0,8%-kal magasabb az előző évinél. Az előrejelzés szerint Kínában gyengébb hozamokra lehet számítani az időjárási viszonyok miatt, míg az EU-ban kedvezőbbek a termelési kilátások. A rizstermelés ezzel szemben világszinten várhatóan 1,0%-kal fog nőni, és elérheti az 555,5 millió tonnás rekordot.  

A globális gabonakészletek a jelenlegi előrejelzések szerint 3,7%-kal fognak bővülni, és 2026 végére elérhetik a 898,7 millió tonnát.

A FAO 1,4%-os éves növekedést vár a gabonafélék világkereskedelmében, amely így 493,4 millió tonnát érhet el.

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás:

Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből - közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 16. 22:00
Megosztás:

Meglepő kriptosztár: a Circle részvénye egy hónap alatt megduplázódott

A kriptovaluta-piac egyik legstabilabb és legkevésbé látványos szereplője hirtelen a befektetők kedvencévé vált. A USDC stabilcoin kibocsátója, a Circle részvényei az elmúlt hetekben látványos raliba kezdtek, és mindössze egy hónap alatt több mint 100%-kal emelkedtek. A háttérben több erős trend is áll: a tokenizált pénzügyi eszközök terjedése, a mesterséges intelligencia által vezérelt fizetések megjelenése, valamint a magas kamatkörnyezet, amely jelentősen növeli a vállalat bevételeit.
2026. 03. 16. 21:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás:

Az EU 458 millió eurós humanitárius segélyt juttat a Közel-Keleten élők számára

Az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy 2026-ban közel 458 millió euró humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta Közel-Kelet lakóinak, köztük a palesztin területeken, a Libanonban, a Szíriában és a Jordániában élők, valamint az Egyiptomba menekültek számára. Emmellett az uniós testület 36 millió euró humanitárius segélyt jelentett be Mozambiknak és a vele szomszédos afrikai országoknak.
2026. 03. 16. 20:30
Megosztás: