A fix 3 százalékos hitel az egész ingatlanpiacot mozgásba hozza

Jó hír a vevőknek, jó hír az eladóknak, rossz hír az Otthon Startra fanyalgóknak, hogy a kínálat is robbanásszerűen bővül a fix 3 százalékos hitel hatására - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebook-oldalán kedden.

A fix 3 százalékos hitel az egész ingatlanpiacot mozgásba hozza

Panyi Miklós az ingatlan.com elemzésére hivatkozva közölte, hogy szeptember első három hetében 26 451 lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ez 20 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához képest.

Augusztusról szeptemberre 31 százalékkal nőtt a kínálat, szemben a tavalyi 23 százalékos élénküléssel. Budapesten a tulajdonosok által feladott hirdetések száma 71 százalékkal, a megyei jogú városokban 60 százalékkal ugrott meg. A frissen meghirdetett ingatlanok 76 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek.

A bejegyzés szerint a program indulásakor a legtöbb kritika azzal kapcsolatban hangzott el, hogy a program olyan keresletet generál, amivel az ingatlanpiac nem fog lépést tartani, nem lesz elég lakás. Panyi Miklós ugyanakkor úgy fogalmazott: "két hónapja következetesen elmondtuk", hogy a program meghirdetésekor meglévő több mint 100 ezres, eladás alatt lévő ingatlanállomány bővülni fog. Sok tízezer ingatlan azért nem volt hirdetés alatt, mert az eladók azt látták, hogy nem tudják majd eladni.

Az elmúlt években 60-70 ezer ingatlantranzakcióval volt kevesebb Magyarországon, ennyivel kevesebb fiatal és család tudta otthonteremtési céljait megvalósítani. Ezt a befagyott ingatlanpiacot olvasztja most ki az Otthon Start, megjöttek a vevők, és ezért érkeznek az eladásra szánt ingatlanok.

Ez a 60-70 ezer el nem adott ingatlan meg fog érkezni a piacra, nagy részük otthonstartos lakásként. Sokan pedig most fognak elgondolkozni azon, hogy van lehetőségük továbblépni, tehát ez a szám bővülni fog.

Azt is jelezték - tette hozzá -, hogy a program hatására megmozdul az építőipar. Ez a hatás kézzelfogható, az ingatlanfejlesztők gőzerővel azon dolgoznak, hogy eddig jegelt ingatlanfejlesztéseiket megindítsák, az árkorlát feletti ingatlanjaikat behúzzák az árkorlát alá, vagy éppen olyan projekteket tegyenek össze, amelyek otthon startos lakásokat hoznak a piacra, ezért gyorsított engedélyezési eljárással meg tudnak indulni.

Sok ezer, már kivitelezés alatt lévő új ingatlan fog ezért megjelenni eladásra a piacon. A program hatására pedig 5 év alatt 50 ezerrel több lakás fog épülni a több ezer családi ház mellett. Ez persze azt is jelenti, hogy sok tízezerrel több új lakásból fognak tudni választani az elsőlakás-vásárlók is. A kínálat az új lakások piacán is duplázódni fog, végre létrejön egy új, megfizethető újlakás-piac - hangsúlyozta.

Panyi Miklós szerint azt sem szabad elfelejteni, mit jelent ez a gazdaság oldaláról: 10 ezer új lakás építése 800-1000 milliárd forintnyi beruházási értéket és 1 százalékos GDP-növekedést jelent. 50 ezer új lakás 4-5 ezer milliárd forintnyi beruházást, ez pedig sok tízezer új munkahelyet teremt városban és vidéken egyaránt.

Tízezer használt lakás eladása további 20 ezer ingatlantranzakciót eredményez 2 éven belül, ez az úgynevezett ingatlanmultiplikátor-hatás. Aki elad, az a legtöbb esetben venni fog valamit. Ennek a piacnak is jelentős a gazdasági hatása, hiszen aki vásárol, az felújít, bútort vásárol, költözik, de legfőképpen otthont szerez.

Az államtitkár szerint mindez azt jelenti, hogy beindul az ingatlanpiac. A kisebb lakásukat értékesítők elindulnak a nagyobb lakások felé. A városi lakásukat eladók a külvárosi, vidéki családi házak felé. Beindul az elsőlakás-vásárló ingatlanpiac, de beindul a nagyobb értékű ingatlanok piaca is. A városi ingatlanpiac mellett helyzetbe kerülnek a vidéki ingatlanok is, ahogyan az újépítésű családi házak és lakások piaca is. A fix 3 százalékos hitel meghozta a vevőket, mozgásba hozza az ingatlanpiacot és az építőipart, ez a szuperstart - olvasható a bejegyzésben.

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás: