A fokozódó vámháborús helyzetre estek az európai piacok

Estek az európai tőzsdék, miután a pár hete tartó de-eszkalációt követően Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette: június 1-től 50%-os vámot vet ki az Európai Unióból származó árukra. Trump EU elleni fellépését arra alapozta, hogy a régióval folytatott tárgyalások nem haladnak elég gyorsan.

A fokozódó vámháborús helyzetre estek az európai piacok

A hírt követően az EU kereskedelmi biztosa, Maroš Šefčovič hangsúlyozta, hogy a megállapodásnak kölcsönös tiszteleten kell alapulnia, nem fenyegetéseken. A vámháború újabb felizzásának hatására az európai piacok jelentős mínuszban zártak: a pán- európai Stoxx 600 0,9%-kal, a német DAX 1,5%-kal, a francia CAC 40 pedig 1,7%-kal esett, az angol piac viszont csak kisebb visszaesést szenvedett el. A legnagyobb zuhanást ismét a vámokra különösen érzékeny járműipar (-3,1%) könyvelhette el, de a bankszektort (-1,8%) sem kímélték a befektetők. Az előbbi esetében a Stellantis 4,6%-kal, a Porche 3,9%-kal, a BMW 3,7%-kal, a Volkswagen pedig 3,0%-kal esett, az utóbbi esetében pedig a Deutsche Bank 5,2%-os, Societe Generale 4,6%-os és Unicredit 4,2%-os mínuszát lehet kiemelni. A hét egészében egyedül az angol FTSE 100 zárt pozitívban; a DAX 0,6%-kal, a CAC40 1,9%-kal, a Stoxx 600 pedig 0,8%-kal esett múlt hét héten.

Bár pénteken a piacot elsősorban a vámhírek mozgatták, több makroadat is érkezett. A német GDP második becslése sokkal pozitívabb lett az elsőnél: a 0,2%-os negyedéves növekedését 0,4%-ra revideálták, miután márciusban meglepően kedvező gazdasági aktivitás volt tapasztalható. Az előző negyedévek negatív teljesítménye után az építőiparban és a feldolgozóiparban, ezen belül különösen a vegyiparban, gépgyártásban és autóiparban javult a kibocsátás. Mindeközben a szolgáltatási szektor vegyes képet mutatott: az infokommunikáció és a turizmus erősödött, míg a pénzügyi, egyéb és közszolgáltatások visszaestek vagy stagnáltak.

A német gazdaság így az első negyedévben stagnált 2024 Q1-hez viszonyítva. Az euróövezet egészét tekintve, a kialkudott bérek 2025 első negyedévében éves szinten 2,38%-kal emelkedtek, ami jelentős lassulás a megelőző negyedév 4,12%-os növekedéséhez képest. Ez a legkisebb emelkedés 2021 negyedik negyedéve óta, és alátámasztja az Európai Központi Bank azon véleményét, hogy a bérek által hajtott inflációs nyomás enyhül. A bérnövekedés lassulása növeli a további kamatcsökkentések lehetőségét, és az EKB várhatóan a következő hónapban ismét csökkenti az alapkamatot. A kontinensen túl az Egyesült Királyságban a kiskereskedelmi forgalom 2025 áprilisában havi szinten 1,2%-kal nőtt, messze felülmúlva a 0,2%-os várakozásokat, illetve a lefelé revideált, 0,1%-os márciusi emelkedést. Az erőteljes havi növekedést elsősorban az élelmiszerüzletek 3,9%-os fellendülése hajtotta.

A vámhírek a KKE-régiót sem kímélték: a cseh piac 0,4%-kal, a lengyel pedig 0,8%-kal esett, a BUX viszont stagnált. Az európai bankokkal párhuzamosan az OTP részvényei is estek (3,2%-kal), ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy ennek jelentős részét a pénteki szelvényvágás magyarázza, az osztalékfizetés miatti árfolyamváltozást pedig a BUX árfolyamában nem veszik figyelembe. Ezen felül az MTelekom 2,0%-kal csökkent, míg a Mol fél százalékos, a Richter pedig elhanyagolható nyereséget könyvelhetett el. A pénteken megjelent áprilisi foglalkoztatottsági adatok alapján 32 ezer emberrel kevesebb foglalkoztatott volt Magyarországon a tavalyi állományhoz képest.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás:

Gyanús indulás a NYC Token körül – Eric Adams volt polgármester és a „rug pull” vádak

Komoly viharokat kavart a közelmúltban bemutatott „NYC Token”, amely mögött nem más áll, mint New York korábbi polgármestere, Eric Adams. Bár a projektet a blokklánc technológia társadalmi hasznosítására hivatkozva indították, az on-chain adatok alapján sokak szerint inkább egy gyanús „rug pull” lehetett a háttérben.
2026. 01. 13. 10:00
Megosztás:

Az Uniswap alapítója besokallt: „Celebek és politikusok lejáratják a blokkláncot”

A decentralizált pénzügyek egyik legismertebb alakja, Hayden Adams, a Uniswap alapítója élesen bírálta a hírességek és politikusok blokklánc-használatát. A vita középpontjába a közelmúltban került „NYC Coin-ügy” áll, amelyben Eric Adams, New York volt polgármestere is felbukkant – bár a bizonyítékok szerint közvetlen kapcsolat nem mutatható ki. A botrány újra rávilágított arra, mennyire fontos a transzparencia és az innováció a kriptoszektorban, különösen akkor, amikor ismert személyek próbálnak hasznot húzni belőle.
2026. 01. 13. 09:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a mai kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
2026. 01. 13. 09:05
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 13. 08:30
Megosztás:

A VanEck szerint 2026 első negyedéve a kockázatvállalás időszaka lesz – de mit jelent ez a Bitcoin és a kriptopiac számára?

2026 első hónapjai új lendületet hozhatnak a kockázatosabb eszközök – köztük a kriptovaluták – számára. A VanEck globális befektetési alapkezelő legfrissebb negyedéves előrejelzése szerint a piac végre ismét kiszámíthatóbb pályára állt. Az amerikai fiskális és monetáris politikában tapasztalható nagyobb átláthatóság, valamint a geopolitikai környezet alakulása egyaránt kedvezhet a Bitcoin árfolyamának és a kriptoeszközök tágabb piacának. Azonban nem minden szakértő ért egyet abban, hogy a bikapiac automatikusan visszatér – és a Bitcoin is egyre inkább leválik a hagyományos piacok mozgásáról.
2026. 01. 13. 08:00
Megosztás: