A Budapesten élők még beljebb költöznének - de hová?!

A KSH legfrissebb összegzései szerint 2023-ban 51 ezren váltottak állandó lakhelyet Budapesten belül, akár maradva a korábbi kerületükön belül, vagy más városrészbe költözve. Ez az előző évi fővárosi mobilitáshoz képest mintegy 27 százalékos visszaesés. Ezzel a vándorlás intenzitása legalább három évtizedes mélypontra zuhant, ugyanis a tavalyinál csekélyebb költözésszámot 1995, a regiszter megnyitása óta nem rögzítettek. Ám az általános visszaesés igencsak eltérő mértékben érintette az egyes kerületeket, s ezek a különbségek arra utalnak, hogy 2023 egyik markáns trendje a város belseje felé irányuló vándorlás volt.

A Budapesten élők még beljebb költöznének - de hová?!

A külső kerületek egyik jellemzője, hogy 2022-höz képest itt csökkent legkevésbé a kerületet elhagyó költözők száma, így 10 százaléknál is kisebb volt a visszaesés a XXIII., a XVII., a III., a XXII., a XVIII. és a XI. kerületekben. Tavaly a bevándorlás legnagyobb csökkenését ugyancsak külső kerületeknél regisztrálták, így 40 százalékot is meghaladót a XXII., a XVII., a XVI., a XVIII. és a XI. kerületekben.

Ezzel szemben a belső kerületeknél az elköltözők száma esett vissza radikálisan, így ez 40 százaléknál is többel csökkent az V.-X. kerületekben. Sőt a belváros egyes részein még növekedni is tudott a beköltöző száma az előző évihez képest. A legnagyobb mértékben, 35 százalékkal az V. kerületben. A változás ilyen eltérő dinamikája azzal is járt, hogy Pest belvárosában ezúttal pozitív lett a költözési mérleg. Az V. kerület lakossága ebből a forrásból 1,3 százalékkal bővült, s ugyancsak nyereséggel, bár jóval szerényebbel zárt a legtöbb szomszédja, így a VI., és VII. (egyaránt 0,9%), illetve a VIIl. és IX. (egyaránt 0,8%) is. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint egyelőre kérdéses, hogy ez a centrumba áramlás mennyire lesz tartós folyamat. A most tapasztalt mozgás okai között szerinte ott lehet, hogy a korábbi évekhez képest lassult a belvárosi négyzetméterárak növekedése, az V. kerület pedig egyenesen a drágulási rangsor végén állt tavaly, gyakorlatilag stagnáló árszinttel.

A vándorlásból származó legnagyobb relatív népességcsökkenést – mintegy 0,5 százaléknyit – szinte hajszálra azonos értékkel a Várkerület és Újbuda, valamint a pesti oldalon Soroksár (-0,4%) szenvedték el. A létszám-mérlegen túl az is jól jellemzi egy-egy kerület lakóinak költözési habitusait, hogy mennyire forgatja fel a helyi közösségeket ez a vándorlás. E szempontból az egyik legkülönösebb kerület Csepel: mind az onnan távozók, mind az oda beköltözők aránya csak hajszállal haladja meg a lakosság 1 százalékát. A skála túlvégén három-négyszeres a mozgás: a Várkerület lakóinak 3,3 százaléka költözött el onnan tavaly. A legvonzóbbnak pedig a pesti Belváros, az V. kerület bizonyult, ahol a lakók 3,8 százaléka még csak tavaly telepedett le a kerületbe.

A vándorlások iránya az egyes kerületek közötti kapcsolatokat vagy éppen azok hiányát is kirajzolja. Például a Várkerületből elköltözők több, mint ötöde (21%) csak a szomszédig jutott és a II. kerületben talált új otthonra. Ugyanígy az újpestiek számára kiemelt célpont volt a XIII. kerület, hiszen 21 százalékuk oda indult. Még dominánsabb úti cél volt a soroksáriaknak Pesterzsébet (24%), a hegyvidékiek számára pedig Újbuda, illetve a kispestiek számára Pestszentlőrinc (25%), ám valamennyi között a legerősebb vonzerőt Újbuda gyakorolta a budafokiakra (az onnan elköltözők 45%-ával). Ennek kapcsán az elemző arra emlékeztet, hogy a hazai lakáspiac tavalyi megtorpanása ugyan visszavetette a dinamikát, de nem írta át alapvetően a korábban megfigyelt költözési szokásokat.

Az emberek továbbra is ritkán költöznek nagy távolságra, lehetőleg azokat a közeli területeket preferálják, amelyekről már felgyűlt bizonyos tapasztalatuk. Erre utal az is, hogy például a budai várnegyedből költözők számára szinte „láthatatlan” volt Pest peremén Rákospalota vagy Soroksár, hiszen 1 százalékuk sem keresett ott otthont. Ez a távolságtartás persze kölcsönös, ugyanis a felkerekedő XV. és XXIII. kerületieknek is legfeljebb 1 százaléka telepedett le az I. kerületben.

Van néhány különlegesen erős kapcsolat is a fővárosi kerületek között, melyeket az jellemez, hogy az egyik a másiknak a fő polgárforrása. Ezekben rendszerint egy peremkerület a befogadó, ahova a „belső szomszédból” érkezik a legtöbb új lakó. Például tavaly a Budafokra költözők 42 százaléka Újbudáról érkezett, míg a keleti peremen Zugló adta a betelepülők 31 százalékát a XVI. kerületnek. Délen pedig a pesterzsébetiek járultak hozzá 27 százalékkal Soroksár gyarapodásához. Egy érdekes, a fentiekhez képest kivételes reláció ugyanakkor, hogy az I. kerületbe majdnem minden harmadik új lakó a XIII.-ból érkezett. 

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás: