A geotermia a hazai zöldgazdaság egyik húzóágazata lehet

Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának új jogszabályi kereteit. Az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a megújított rendelkezéseknek köszönhetően már 39 új projekt indult el, amelyek a Pannon-medence földhőjének felhasználásával erősíthetik Magyarország energiaszuverenitását - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.

A geotermia a hazai zöldgazdaság egyik húzóágazata lehet

A földhő megújuló energiaforrásként nagyrészt korlátlan és folytonos energianyereséget jelent az abba befektető országok számára. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik. E lehetőségek hatékony kiaknázásának igényét még nyomatékosabbá tette a nemzetközi energiaválság. 2010 után több mint négyszeresére nőtt a geotermikus hőenergia kitermelése, de bőven van tere a zöldenergia további felhasználásának is.

A szaktárca a közleményben emlékeztetett: tavaly a jogalkotó a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságára (SZTFH) bízta a geotermikus energia kinyerésének és energetikai hasznosításának engedélyezési és felügyeleti hatásköreit. Az új rendelkezések tavaszi hatályba lépésével kiszámítható és rugalmas jogszabályi környezet jött létre, amely lehetővé teszi a gyors és hatékony ügyintézést, jól tervezhető, ütemezhető beruházások indítására ösztönöz az ország minden részében.

Az új engedélyezési rendszer eredményességét igazolja, hogy az elmúlt tíz évben megvalósult egyetlen koncesszióhoz és évi 4-5 energetikai projekthez képest a jelenlegi struktúrában már közel száz kérelem érkezett be. A Geotermikus Energia Bizottság szakmai véleménye alapján az SZTFH eddig 39 esetben engedélyezte a geotermikus kutatások megindítását. A hatóság a szakmai párbeszédhez alkalmas fórumot biztosító Magyar Geotermia Klaszter létrehozásával, az országos geotermikus kutatási program folytatásával is segítette az iparág fellendítését. Az állami mozgásteret a geotermikus energia kutatásában és kitermelésében jelentősen növeli a Magyarországon egyedülálló szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező vállalkozás, a Rotaqua Geológiai-, Bányászati Kutató Mélyfúró Kft. megvásárlása.

Biró Marcell, az SZTFH elnöke a közlemény szerint az mondta: "a geotermikus energiára kiaknázatlan nemzeti kincsként kell tekintünk, amely kellő körültekintéssel és a megfelelő beruházások megvalósításával középtávon akár 1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltását is lehetővé teszi. Az éves hazai földgázfogyasztás 15-20 százalékát kitevő mennyiség felszabadításával mérsékelhető hazánk importkitettsége, tovább zöldíthető a teljes magyarországi energiarendszer".

Lantos Csaba energiaügyi miniszter a közleményben kifejtette: "Magyarország élenjáró szerepre törekszik a zöldenergia termelésében és tárolásában. A geotermikus energia fűtési célú felhasználásában hazánk hosszú évek óta Európa első öt országa közé tartozik. Az Európai Unió legnagyobb geotermikus fűtési rendszerét idén tavasszal adtuk át Szegeden, de Győr, Miskolc és Szentes is kiemelkedő kapacitásokkal bír. Ám ahogy a fűtési részarány emelésében, úgy a geotermikus áramtermelés bővítésében, az ipari-mezőgazdasági hasznosításban is lenne még mit tenni. Az Energiaügyi Minisztérium az SZTFH közreműködésével e lehetőségek feltérképezése érdekében dolgozza ki a konkrét támogatási elképzeléseket is csatasorba állító geotermia stratégiáját."

Stellar (XLM) árfolyam elemzés: XLM Kriptovaluta ár előrejelzés 2025 április 27.

A Stellar (XLM) egy gyors és olcsó tranzakciókra fejlesztett blokklánc alapú hálózat, amely a pénzügyi rendszerek összekapcsolását célozza meg, főként határokon átnyúló átutalásokkal. Jelen XLM technikai árfolyam elemzés célja, hogy a technikai indikátorok segítségével átfogó képet adjunk az XLM jelenlegi mozgásáról, bemutassuk az esetleges kereskedési lehetőségeket, és előrejelzést adjunk rövid-, közép- és hosszútávra egyaránt.
2025. 04. 27. 16:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy kripto profitok 1 hét alatt

Amikor a kriptopiac lendületet vesz, egy hét is elég, hogy vagyont teremtsen – vagy épp elillanjon egy vagyon. Az elmúlt hét napban szemtanúi lehettünk annak, ahogy tíz, eddig ismertebb vagy kevésbé reflektorfényben lévő projekt szinte mesés árfolyam-emelkedést produkált, megmozgatva milliárdokat a tőzsdéken.
2025. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Egy éve volt a Bitcoin felezés – valóban ez indította be a BTC árfolyam emelkedést?

Egy év telt el a legutóbbi Bitcoin-felezés óta, és bár a világ legismertebb kriptovalutája, A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsot ért el, a háttérben sokkal több húzódik meg, mint amit elsőre gondolnánk. Vajon tényleg a felezés okozta az árrobbanást, vagy más események alakították a piacot?
2025. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Mi a magyar adórendszer célja? Miben különbözik ez Romániától vagy épp Szlovákiától?

A Niveus elemzése alapján jól látható, hogy a régiós országok egészen eltérő stratégiákat követnek adópolitikájukban. Amíg Magyarországon és Romániában a fogyasztás megadóztatása dominál, addig például Csehországban a munkavállalói és munkaadói járulékokból származik a legnagyobb bevétel.
2025. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Négyéves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordon az áruhitelek

Az infláció zárójelbe tette az áruhitelezést: 4 éves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordot állított be a folyósított összeg az áruhitel piacon.
2025. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva kész előfeltételek nélkül tárgyalni Kijevvel a rendezésről

Az orosz elnök az amerikai elnök különmegbízottjának tudomására hozta, hogy Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szombaton Moszkvában újságíróknak.
2025. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium

Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500, Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségeket, esetleges bevételkiesést kompenzálják - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
2025. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A városi közlekedés jövőjét mutatja be a WEMOVE Mobilitási Park

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében.
2025. 04. 27. 06:00
Megosztás:

Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon

Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
2025. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam rali: Rekordoptimizmus és profitrealizálás fenyegeti a piacot – mit mutatnak a Santiment adatok?

​A Bitcoin újra reflektorfénybe került: az árfolyam meredek emelkedése világszerte izgalmat váltott ki a befektetők körében. Az optimizmus szinte tapintható, ám a Santiment elemzőplatform friss adatai szerint a túlzott lelkesedés árnyoldalát is figyelembe kell venni – különösen a kiskereskedelmi befektetők körében várható potenciális profitrealizálás miatt.
2025. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Ferenc pápát furcsa helyre temették

Végső nyughelyére helyezték Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában - tájékoztatott a Szentszék szombat délután.
2025. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Törvényi rendelet! Ki kapja a nyugdíjat, ha meghal a nyugdíjas?

A nyugdíjba vonulás minden ember életében meghatározó pillanat, hiszen ezzel lezárul az aktív munkával töltött időszak. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (NYUFIG) a nyugdíjellátásban részesülők adatait egy kilenc számjegyből álló azonosítóval, az úgynevezett nyugdíjfolyósítási törzsszámmal tartja nyilván. Arról azonban sok nyugdíjasnak kevés ismerete van – vagy egyáltalán nem is tudnak –, hogy ki jogosult a nyugdíjra abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy elhunyt. Mutatjuk a jogszabályt, meglepő lesz néhány dolog benne, ezt ígérhetjük.
2025. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Együtt éltek, de nem vagytok házasok? Akkor rossz hírünk van!

Sokan még mindig nincsenek tisztában az élettársak közötti vagyonjogi szabályokkal – holott becslések szerint ma körülbelül egymillió magyar ember él ilyen kapcsolatban. Egy friss felmérés szerint az élettársi közösségben élők csupán kis része van tisztában az őket érintő jogi előírásokkal. Cikkünkben most minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk!
2025. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Megbüntetik az illegális kerti kutak tulajdonosait Magyarországon

Bár a kutak létesítésére és működtetésére vonatkozó előírásokat enyhítették, az Agroinform.hu korábbi felmérése szerint a témához erősen kötődő érzelmek ellenére is a szabálytalanul kutat építők 46 százaléka továbbra sem tervezi, hogy a jövőben bejelentené illegálisan létrehozott kútját a hatóságoknál.
2025. 04. 27. 00:01
Megosztás:

80-120 négyzetméteres családi házak négyzetméterárai 2025

Négyzetméterárra vetítve is sokkal drágább ingatlanokkal kell számolniuk azoknak, akik például családbővülés miatt nagyobb, 80-120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Átlagosan 14 százalékkal kerül többe ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár, mint az eggyel kisebb, 50-70 négyzetméteres alapterületű használt lakásoké.
2025. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Elindult az első XRP spot ETF Brazíliában - áttörés az XRP kriptovaluta életében

Brazília újra történelmet írt a kriptoeszközök piacán: a Hashdex április 25-én elindította az első XRP-re épülő spot ETF-et a São Paulo-i B3 tőzsdén. Az XRPH11 nemcsak a brazil piacot, hanem a globális kriptobefektetési színteret is új pályára állíthatja.
2025. 04. 26. 22:00
Megosztás:

A DeFi Development Corp. óriási tőkebevonással készül Solana kriptovaluta birodalmat építeni

​A DeFi Development Corporation, korábban Janover Inc., óriási dobásra készül: az amerikai SEC-hez benyújtott 1 milliárd dolláros bejegyzéssel hivatalosan is megkezdte a Solana (SOL) alapú stratégiájának kiépítését. Az új cél: nem csupán tartani a Solanát, hanem aktívan részt venni a hálózat biztosításában is – egy olyan modell szerint, amelyet sokan a Strategy (korábban: MicroStrategy) Bitcoin-stratégiájához hasonlítanak.
2025. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Új korszak a Binance kriptotőzsde életében: a közösség kezébe kerül a tokenek sorsa

A Binance, a világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, áprilisban bejelentette legújabb kezdeményezését, amely alapjaiban változtathatja meg a tokenlistázás és -eltávolítás eddigi gyakorlatát. A közösségi szavazásra épülő rendszer célja a piac átláthatóságának és tisztaságának növelése, miközben a felhasználók is közvetlenebb beleszólást kapnak a platform jövőjébe.
2025. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Új pályázat nyílt meg a kétezernél kevesebb lakosú falvak számára

A kocsmák falusi találkozási pontok, amelyekre szükség van, ennek érdekében a kormányzat pályázatot indított az ezer lélekszám alatti települések kiskocsmái számára, péntektől pedig megnyílik a lehetőség az ezer és kétezer lélekszám közti települések kiskocsmái részére is - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Orbán és Trump kapcsolata erősítheti a gazdasági együttműködést

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Donald Trump közötti jó személyes viszony, bizalmon alapuló kapcsolata jó alapot szolgálhat a gazdasági kapcsolatok erősítésére - mondta Donald Trump Jr, az amerikai elnök legidősebb fia egy budapesti zártkörű üzleti fórumon pénteken Budapesten.
2025. 04. 26. 18:00
Megosztás: