A Grafisoft Park SE növelte nettó eredményét az I-III. negyedévben

A Graphisoft Park SE 2024. I-III. negyedévi pro forma nettó eredménye 6,18 millió eurót tett ki, amely 11 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszaki eredményét - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A Grafisoft Park SE növelte nettó eredményét az I-III. negyedévben

A tájékoztatás szerint a Graphisoft Park kihasználtsága a III. negyedév végén 94 százalék, ami ugyan 1 százalék csökkenés az első félévihez képest, de továbbra is jelentősen meghaladja a budapesti irodapiaci átlagot, ahol a III. negyedévben az üresedési ráta elérte a 14 százalékot.

A jelentésben szerepel, hogy 2024. év hátralévő részében a kihasználtság további jelentős változására már nem számítanak, így várakozásaik szerint a bérleti díjbevétel és a pro forma nettó eredmény is mintegy 300 ezer euróval meghaladhatja a korábban közölt konzervatív előrejelzésüket. Ennek eredményeképpen a 2024. évi várható euró nettó eredmény 7,9 millió lesz, a cég megismétli az előző évi kimagasló eredményt.

A jelentésben kitértek arra, hogy 2024. I-III. negyedévben az esedékes euró alapú indexálás eredményeképpen a bérleti díjbevételek 351 ezer euróval, 3 százalékkal haladták meg az előző év hasonló időszakát. A működési költségek több mint 20 százalékos növekedése elsősorban az inflációs díjemelések hatása.

A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti konszolidált nyeresége (EBIDTA) 2024. I-III. negyedévében 12,27 millió eurót tett ki, ami 827 ezer euróval, 7 százalékkal, a 6,18 millió euró adózott eredmény pedig 601 ezer euróval, 11 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának adatait.

Előrejelzésük szerint 2025-re az ingatlanpiaci kihívások és a kedvezőtlen gazdasági környezet hatásai miatt bizonyos mértékű üresedés, bérlői kockázat

várható, és számolnak az ESG célokhoz illeszkedő folyamatos fejlesztésekkel, azok költséghatásával is, így összességében jelenlegi becsléseik alapján az ez évinél kevesebb, 7 millió euró nettó eredményt várnak.

A Graphisoft részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama az elmúlt egy évben 8,38 és 11,3 euró között alakult.

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás: