A gyermekeinknek már az elektromos autó lesz a sztenderd

Fenntarthatóságról, a megosztott mobilitás városi közlekedésben betöltött szerepéről és környezetre gyakorolt hatásáról, valamint az elektromobilitás előtt álló lehetőségekről és kihívásokról fejtették ki a véleményüket meghatározó iparági szakértők a SHARE NOW standján a Planet Budapest Expón.

A gyermekeinknek már az elektromos autó lesz a sztenderd

Évente legalább 400 millióval kevesebb kilométert autóznak Európában a közösségi autózás elterjedése miatt, mivel egy megosztott autó akár 7-10 saját gépkocsit is képes kiváltani. Ezzel a fenntartható megoldással az öreg kontinens ambiciózus klímacéljai megvalósításának irányába is nagy lépést tesz: egyetlen közösségi autó éves szinten több mint 12 tonnával képes csökkenteni az európai CO2 kibocsátást.

Többek között erről is szó esett azokon a beszélgetéseken, amelyeket iparági szereplők folytattak a SHARE NOW standján a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón, a visegrádi négyek közös rendezvényén. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke például arról beszélt: a fejlett világban már elfogadott része a kultúrának, hogy nem kell feltétlenül birtokolni egy autót, hanem ezeket akár napi szinten lehet bérelni. Mint mondta, Budapesten is fokozatosan javul ezeknek az elérhetősége: autóból, robogóból és rollerből is egyre több érhető el.

A megosztott eszközök fokozatos térnyeréséről beszélt Buday Bence, a SHARE NOW ügyvezető igazgatója is, bár egyelőre a saját tulajdonúak dominanciája megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor a szokásjogon kívül egyre kevésbé indokolható, mért birtoklunk olyan eszközöket, amelyeket az idő legnagyobb részében nem is használunk, hacsak nem szándékosan akarunk problémákat generálni maguknak, például az amúgy is korlátozottan rendelkezésre álló parkolóhelyek felesleges foglalásával.

Varsányi Tamás, a blinkee.city ügyvezető igazgatója szerint a fenntartható mobilitási szokások kialakulásában kulcsfontosságú a szabályozás. A megosztott rollereket említve példaként úgy vélte, a parkolás pontos kereteinek rögzítése elkerülhetetlen a városi közlekedésbe való integrációhoz. Ugyanakkor a felhasználók, a helyi lakosok, a kerületi, illetőleg a városi szabályozószervek közös gondolkodásával közelebb jutunk az okosváros megvalósulásához.

Az elektromobilitás előtt álló jövőképről szólva ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: ennek elterjedéséhez nem elegendő az eszközöknek fejlődniük, leginkább az egyre nagyobb hatótávval: fenntartható ellátásbiztonságra is szükség van. Szerinte Nyugat-Európában már több sikeres példa működik, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy egyelőre az egyéb megoldásoknak is van a jövőben létjogosultsága az elektromos közlekedés mellett.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója is arról beszélt: amíg az elektromos hajtáslánc teljes ciklusát tekintve nem egyértelműen fenntarthatóbb a hagyományosoknál, utóbbiakat nem kell teljesen kivezetni, miközben a jövőben olyan alternatív hajtásláncok is jelentős szerepet kaphatnak az autós mobilitásban, mint a hidrogénhajtás. Hozzátette: az elektromos autózás tömegessé válásához az ezt kiszolgáló infrastruktúrának részben közműként kell funkcionálnia, ami akár uniós szintű szabályozási kérdéssé is válhat.

Varsányi Tamás ugyanakkor úgy vélte, mire a gyermekeink tudatos járműfelhasználókká válnak, már egészen biztosan az elektromos közlekedés lesz az alap.

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás: