A gyümölcsválság komoly kihívás a pálinkapiac számára is

Bár a nem ipari méretben végzett pálinkafőzés adómentessé tétele idén januártól átlagosan több mint harmadával olcsóbbá tette a gyümölcspárlatok előállítását, a pálinkafőzők mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek az idei évvel: a fagy ismét jelentős terméskiesést okozott, a külföldi vendégek elmaradása pedig további érzékeny veszteségeket okozott az eladásra termelő kereskedelmi főzdéknek.

A gyümölcsválság komoly kihívás a pálinkapiac számára is

Az Agroinform.hu az elmúlt hetekben nem reprezentatív felmérést készített a pálinkafőzetéssel kapcsolatosan. A mintegy 800 beérkező válasz igazolta azt a piacon is ismert tényt, hogy a pálinkafogyasztók a kajszibarackból készült pálinkát kifejezetten kedvelik: 31 százaléknyian favorizálják ezt a gyümölcsöt. Ez annak ellenére is igaz, hogy szőlőből és almából több pálinka készül, de ezek közel sem annyira kedveltek, a válaszadók közül mintegy 10 százalék nevezte meg például a szőlőből készült nedűt a legkedveltebbként. Ennél a szilva (20%) és a körte (13%) is több említést kapott.
 
A törvény értelmében pálinka és törkölypálinka elnevezéssel csak kereskedelmi főzdék hozhatnak forgalomba terméket. A magánfőzők és bérfőzdék által előállított terméknek pedig párlat a hivatalos megnevezése, de természetesen a köznyelvben mindenki pálinkának hívja ezeket a termékeket is.
 
Ismert tény, hogy a hazai gyümölcstermesztés egyre nagyobb nehézségekkel kell, hogy szembenézzen, melynek több oka is van, de az egyik legnagyobb kihívást az időjárás miatti terméskiesések jelentik. A probléma mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által közölt termésadatok is jól mutatják: például kajszibarackból 2020-ban körülbelül feleannyi termést takarítottak be 1000 hektárral nagyobb területről, mint 2016-ban. De az almatermés ugyanebben az időszakban szintén 20 százalékos visszaesést szenvedett el.
 
A gyümölcsöket érintő terméskiesések pedig értelemszerűen hatással vannak hazánk kiemelt értékkel bíró termékének előállítására, a pálinkára is. A felmérésben részt vevő, magánfőzők vagy bérfőzetők 70 százaléka nyilatkozta azt, hogy komoly gonddal küzd a saját gyümölcsből való cefre előállításával. Éppen ezért a válaszolók 20 százaléka azt is gyakorinak nevezte, hogy vegyes cefrét kénytelen készíteni a megfelelő főzési mennyiségek előteremtése érdekében.
 
A termőterületek eltérő összetétele miatt az almapálinka előállítása legnagyobb mértékben a keleti országrésztjellemzi. A szőlőpálinka a középső országrészben a leggyakoribb, míg az északi országrészben fordulnak elő legnagyobb arányban a begyűjtött bogyós terményekből (áfonya, feketeribizli, szeder, madárberkenye, stb.) készült pálinkafajták.
 
„A szőlő, mint könnyen hozzáférhető, ízletes pálinka-alapanyag egyre erőteljesebben jelenik meg a párlatkészítésben, ráadásul a cefre elkészítése is könnyen elérhető sikerrel kecsegtet. Az illatos szőlőfajtákból jó minőségű pálinka készíthető és bátrabban nyúlnak hozzá a magánfőzetők is” - teszi hozzá Polgárné Sarok Edit, az Agroinform.hu szakújságírója.

A többség még mindig a 48-50 százalékos pálinkát tartja ideálisnak

A Agroinform felmérésében részt vevők többsége (52 százaléka) még mindig a magasabb (48-50 százalékos) alkolholtartalmú pálinkát tartja ideálisnak, aminek elsősorban a megszokás lehet az oka. A fogyasztói szokások elmúlt években lezajlott változásának, illetve a pálinkakészítők és a fogyasztók ismeretbővülésének köszönhetően azonban már sokan adtak olyan választ is, hogy ennél alacsonyabb alkoholfokon fogyasztják a pálinkát, mert így jobban érvényesülnek a gyümölcsök aromái. A válaszadók egy része gyümölcsfajta szerint tesz némi megkülönböztetést: a kajszipálinka esetében a fokozottabb ízélmény érdekében néhány százalékkal alacsonyabb alkoholtartalmat tartanak ideálisnak.

Egyre népszerűbb a pálinkafőz(et)és

Az elmúlt 10 évben nőtt a magánfőzés népszerűsége, a bejelentett főzőberendezések száma, illetve a magánfőzés keretében előállított párlat mennyisége. A bejelentett magánfőző berendezések száma Magyarországon ma több mint 30 ezer darab.
 
A NAV tájékoztatása szerint a bérfőzdék száma 2021 szeptemberében 548 darab volt, a pálinkaelőállítással foglalkozó, adóraktári engedéllyel rendelkező telephelyek száma pedig 196 (Ezek közül azonban nem mindegyik számít kereskedelmi pálinkafőzdének).

Adómentesség

Noha a kereskedelmi főzdék és bérfőzdék gazdasági potenciálját az időjárás miatti terméskiesés mellett az adómentes magánfőzés lehetősége is erodálja, a hazai gyümölcsfeldolgozást támogatja az, hogy egyre több magánszemély készít párlatot, hiszen ki tudják használni, hogy 86 liter mennyiségig adómentességet élvezhetnek.
 
„Az adómentesség a bérfőzdék tekintetében azt is jelenti, hogy akár harmadával csökkenthették az áraikat, és így már sokak számára inkább megéri szakemberhez fordulni és bérfőzdébe vinni a cefrét. Így a legjobb eredmény eléréséhez elengedhetetlen szakértelmet elérhető áron tudják igénybe venni” – tette hozzá az Agroinform.hu szakértője.

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 01. 23:00
Megosztás:

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
2025. 10. 01. 22:30
Megosztás:

Országos szaunaprogramokkal az idén is lesz Szaunázók hétvégéje

A Magyar Fürdőszövetség idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 4-5. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte Balogh Zoltán a fürdőszövetség főtitkára az MTI-vel.
2025. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Ha az XRP árfolyam 2026-ban meghaladja az 5 dollárt, ez az altcoin 0,11 dollárról 10 dollár fölé emelkedhet

A kriptovaluta-piac továbbra is pezseg a következő nagy rali körüli spekulációktól. Az elemzők azt vitatják, hogy az XRP árfolyama képes-e megtartani jelenlegi lendületét 2026-ig, akár 5 dollár feletti célárakat is elérve.
2025. 10. 01. 21:00
Megosztás:

A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben

A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről

Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
2025. 10. 01. 19:30
Megosztás:

AM: az agrártárca támogatja az őshonos állatok megőrzését

Szeptember végétől megkezdte a Magyar Államkincstár az Őshonos állatok in situ támogatásának pályázatára beérkezett kérelmek elbírálását. Ezt követi a támogatási összegek mielőbbi utalása a gazdálkodók részére. Idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen - tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2025. 10. 01. 19:15
Megosztás:

Új taggal bővült a GVH Versenytanácsa

Új taggal bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa és egy tag megbízását újabb hat évvel hosszabbította meg október elsejei hatállyal Sulyok Tamás köztársasági elnök - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
2025. 10. 01. 18:00
Megosztás:

Új fejezet a hazai távközlésben: a 2Connect Magyarország legnagyobb vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra vállalatát építi

A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, a hazai távközlési piac egyik legnagyobb szerkezeti átalakulásaként, 2Connect márkanév alatt.
2025. 10. 01. 17:30
Megosztás:

Szeptemberben erősödött az árnyomás az euróövezetben

Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett előzetes adatai szerint.
2025. 10. 01. 17:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a hazai vállalatfelvásárlások száma

Történelmi csúcson van a hazai vállalatfelvásárlások és összeolvadások piaca Magyarországon, tavaly 110 ilyen üzletkötés történt összesen 9 milliárd dollár értékben, ami csaknem 40 százalékos emelkedés az előző évhez képest az EY-Parthenon jelentése szerint.
2025. 10. 01. 16:30
Megosztás:

Téli gumi szezon: ugrásszerű érdeklődés az Árukeresőn

Az ősz beköszöntével megugrott a téli gumi iránti kereslet az Árukeresőn: augusztus vége és szeptember közepe között az „Autó gumiabroncs” kategória 870 002 megtekintést ért el, ami 37,5 százalékos növekedést jelent. A napi keresések szeptember közepére már meghaladták a 40 ezret, amivel a téli gumik a második legnépszerűbb termékkategóriává léptek elő, közvetlenül a mobiltelefonok után. Az adatok arra utalnak, hogy a magyar autósok egyre tudatosabban és korábban kezdik meg a felkészülést a télre.
2025. 10. 01. 16:00
Megosztás:

Satufékezett a hitelpiac augusztusban - mindenki az Otthon Startra várt

Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. A megtorpanás egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi indulása előtti kivárással magyarázható Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint.
2025. 10. 01. 15:30
Megosztás:

Idősek Világnapja: Az Allianz szerint az öngondoskodás kulcs az időskori biztonsághoz

Az utódok és a felmenők szimultán támogatása, az időskori válás, a növekvő várható élettartam olyan jelentős tényezők, melyek akadályokat állíthatnak a nyugdíjas évek életszínvonalának fenntartása elé – ez a következtetése az Allianz Life időskori anyagi biztonságot eltérő megközelítésekből felmérő kutatásainak. A felmérések amerikai tapasztalatokon alapulnak, ugyanakkor a hazai tendenciák is hasonló irányba mutatnak. A felismerések rávilágítanak az öngondoskodás jelentőségére, ami kiemelten fontos a nők esetében: ők ugyanis jobban ki vannak téve az időskori nélkülözés veszélyének, mint a férfiak.
2025. 10. 01. 15:00
Megosztás:

Naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók

Jelentős keresletet generált a szeptemberben elindult Otthon Start Program a K&H szerint. Az első hónapban a pénzintézethez munkanaponként átlagosan 200 igénylést nyújtottak be az első lakásuk megvásárlására az érintettek. Közülük számos lakáshitel igénylésnél már megtörtént a befogadás. A programhoz kapcsolódó igényléseknél az átlagos futamidő 22 év, ami meghaladja a piaci lakáshitelekre jellemző 18 éves átlag-futamidőt. Emellett a szóban forgó lakáshitelek 37 millió forintos összege 32 százalékkal meghaladja a piaci konstrukciók 28 millió forintos összegét.
2025. 10. 01. 14:30
Megosztás:

ÁKK: Átalakulás jön a lakossági állampapíroknál a stabilitás érdekében

Levontuk a tanulságokat az elmúlt évek folyamataiból, ezért a változó kamatozás felől a fix kamatozású lakossági állampapírok felé való terelés került előtérbe, amely célja a fokozottabb kiszámíthatóság és az állami kamatkiadások nagyobb stabilitása – mondja Hoffmann Mihály. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Portfoliónak adott interjújában elmondta, hogy a lakossági állampapírpiac kiemelten fontos és biztos pillére a finanszírozásnak, aminek megőrzése mellett a most bejelentett módosításokkal javul az adósságportfólió szerkezete és ezáltal biztosítani tudják a kamatkockázat kordában tartását is. Szigorítás rövid távon nincs tervben, az ÁKK a lassabb, evolutívabb változtatások híve.
2025. 10. 01. 14:00
Megosztás: