A heti 5-ös lottót feladtad már? A 69-es számról el ne feledkezz!

69 (!) éve ezen a napon tartották az Ötöslottó legelső sorsolását. A jeles évfordulón most 5,35 milliárd forint, a játék történetének negyedik legnagyobb főnyereménye várja a játékosokat.

A heti 5-ös lottót feladtad már? A 69-es számról el ne feledkezz!

Az évforduló tavaly már szerencsét hozott egy játékosnak, aki négymilliárd forinttal lett gazdagabb az öt kihúzott szám hibátlan ikszelésével. 

1957. március 7-én volt az Ötöslottó első sorsolása Budapesten, melyre összesen 1,5 millió szelvény érkezett be. Telitalálatos szelvény akkor nem született, a hét darab négyes találattal, egyenként 160.810 forintot nyertek a játékosok. Azóta egyébként több, mint 3700 sorsolás zajlott le.

A március különleges hónap az Ötöslottó történetében, nemcsak az első sorsolás, hanem az első élő televíziós lottósorsolás évfordulója is ebben a hónapban történt, egészen pontosan 1962. március 9-én. A lottósorsolások már akkor is különleges alkalomnak számítottak, hétről hétre újabb és újabb helyszínekre szervezték az eseményt, ahol rendre megteltek a kultúrházak és a mozik. Az Ötöslottó sorsolása egyébként ma is élő műsorban történik szombat esténként a Dunán, egy látványos zenés-táncos show kíséretében.

Tavaly márciusban, épp a Nemzetközi Nőnapon, 20 hét halmozódást követően volt telitalálatos szelvény. A szerencsés nyertes több mint 4 milliárd forinttal lett gazdagabb a 8-as, 11-es, 22-es, 53-as és 64-es számok beikszelésével. Ezek után talán már az sem meglepő, hogy a március egyébként szerencsés hónapnak mondható a játék történetében: a statisztika szerint ugyanis az elmúlt közel 70 évben ekkor volt a legtöbb olyan sorsolás, ahol valaki megnyerte a főnyereményt. Összesen 46 ilyen eset fordult elő.

Az Ötöslottón 21 hete nem volt telitalálat, ezért a héten mintegy 5,35 milliárd forint főnyeremény várja a játékosokat. Ha valaki egyedüli nyertesként helyesen ikszeli be mind az öt számot, akkor minden idők 4. legnagyobb Ötöslottó nyereményét viheti haza.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: