A húsvét és a pünkösd mentette meg a belföldi turizmust a második negyedévben

A főváros után Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget a második negyedévben – derült ki a Szallas.hu adataiból. Bár a hosszú hétvégék élénkítették a turizmust, a háború miatt kieső orosz vendégek, a szektorban erősödő munkaerőhiány és az időjárás is nehezítette a szakma életét. Országosan, az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 11 ezer forint volt, ez 39 százalékos növekedés 2019-hez képest.

A húsvét és a pünkösd mentette meg a belföldi turizmust a második negyedévben

Az idei második negyedévben az áprilisi, négynapos húsvéti hosszú hétvége és június elejére eső, háromnapos pünkösdi hosszú hétvége a belföldi turizmus meghatározó mozgatórugói voltak. A Szallas.hu adatai szerint a húsvéti hosszú hétvégére már valamennyi partnerük április elején teltházat jelzett, a pünkösd már lassabban fogyott.

Az április 1-jétől június 30-áig tartó időszakban a Szallas.hu által közvetített bruttó szobaár-bevétel 57 százalékkal nőtt 2019 második negyedévéhez képest, amikor ebben az időszakban utoljára lehetett hasonló feltételekkel utazni. Ugyanakkor a foglalások csupán 15 százalékkal, a vendégek száma pedig 13 százalékkal gyarapodott. „Nem lélegezhettek fel a hazai turisztikai szereplők ebben a negyedévben sem – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. – Bár a koronavírus-járvány intenzitása, az esetszámokról szóló hírek mérséklődtek, beárnyékolta az előszezont az orosz-ukrán háború.” A Szallas.hu felmérést végzett, mely szerint bár tízből nyolc nyaralást tervező magyar akkor úgy nyilatkozott, nem befolyásolja őt a háború az idei vakáció megtervezésekor, akiket viszont igen, főként anyagi okokra hivatkoztak. „Mindezek ellenére ebben az időszakban nem érzékeltünk kiugró lemondási hullámot – tette hozzá a sajtószóvivő. – Igaz, az utazási kedv megőrzéséhez hozzájárulhattak a választást megelőző és követő támogatások kiosztása, valamint az OTP SZÉP-kártyával együttműködve mi is árkedvezményt kínáltunk a nyári időszakra, ami élénkítő hatású volt a foglalásokra.” A sajtószóvivő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy szállásadói oldalról számos esetben érezhették az orosz-ukrán háború közvetlen hatását, hiszen a kieső orosz beutazó vendégek például Hévízen vagy a fővárosban is visszaesést okoztak. Mindezek mellett a szektorban erősödő munkaerőhiány is megnehezítette (megnehezíti) a szállásadók stabil működést. A májusi, júniusi elő- és last minute foglalásokra pedig a kedvezőtlen időjárás is rányomta bélyegét.

A magasabb ár nem riasztotta el a vendégeket

Minden ötödik foglalás a Balaton térségébe szólt. Az észak-magyarországi régió követte a foglalások 17 százalékával, harmadik helyen pedig a főváros és környéke végzett a foglalások 12 százalékával. Budapest, Siófok és Eger voltak a legkeresettebb települések április-június között. Szeged, Pécs, Gyula és Hajdúszoboszló követte őket. A top tizes listára még Balatonfüred, Hévíz és Nyíregyháza kerültek fel. A legnépszerűbb települések közül Hajdúszoboszlón volt a legalacsonyabb az egy főre eső éjszakánkénti átlagár drágulása. Tavalyhoz képest csupán néhány forint volt a különbség, 2019-hez viszonyítva pedig 19 százalék a növekedés. Ugyanakkor Budapest esetén a tavalyinál 38, a 2019-es szintnél pedig 40 százalékkal nőtt az átlagár. Az országos átlagár 11 000 forint volt egy fő részére, éjszakánként, ami tavalyhoz 16 százalékkal, 2019-hez viszonyítva 40 százalékkal több. A szállástípusok közül tavalyhoz képest az apartmanoknál (+17%), 2019-hez viszonyítva pedig a vendégházaknál (+55%) a legnagyobb a drágulás. Háromból két foglalás nem hotel típusú szálláshelyre szólt.

Minden tizedik szálláskereséskor használták a félpanzió szűrőt, öt százalékuknál az önálló ház opciót. De szintén népszerűek voltak még a medence, reggeli, valamint a lemondási díj és előlegfizetés nélküli lehetőségek.

Mi várható a folytatásban?

Bár a foglalási szint magas a nyárra, a kereslet tetőzni és lassulni látszik, hasonlóan a pandémia előtti évek szezonalitásához. Ősszel pedig idén csak egyetlen hosszú hétvége lesz, igaz, az négynapos, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik. „A hosszú hétvégék iránt mindig kimagasló a kereslet, így érdemes előre tervezni és lefoglalni az áhított szállást” – mondta Kelemen Lili. A sajtószóvivő azt is hozzátette, hogy az őszi hosszú hétvégére jelenleg közel 2000 belföldi ajánlat foglalható 100 százalék pénzügyi biztonsággal. Azaz a vendégnek az ilyen típusú foglalásoknál nincsen anyagi kockázata, mert előleg fizetése nélkül foglalhatók és/vagy lemondási díj nélkül lemondhatók. Azoknak, akiknek nem sikerül vagy nem akarnak a hosszú hétvégére foglalni, érdemes lehet őszi hétköznapokat választani, amit ráadásul általában jelentős kedvezménnyel tesznek vonzóbbá a szállásadók. A jelenlegi adatok alapján egyébként a szeptemberi és októberi foglalási szint is jóval magasabb, mint tavaly, és már a 2019-es utolsó negyedéves szintet is túllépték.

Top 10 belföldi úti cél 2022 második negyedévében:

1.       Budapest
2.       Siófok
3.       Eger
4.       Szeged
5.       Pécs
6.       Gyula
7.       Hajdúszoboszló
8.       Balatonfüred
9.       Hévíz
10.     Nyíregyháza

A foglalások darabszám szerinti eloszlása a top hazai régiók között a második negyedévben:

1.       Balaton: 19,8%
2.       Észak-Magyarország: 17,2%
3.       Budapest és vonzáskörzete: 12,6%
4.       Nyugat-Dunántúl: 12,3%
5.       Dél-Alföld: 11,4%
6.       Dél-Dunántúl: 8,6%
7.       Észak-Alföld: 9,5%
8.       Közép-Dunántúl: 7,2%
9.       Tisza-tó: 1,4%

A foglalások eloszlása szállástípusonként:

-         hotel: 31,64%
-         apartman: 25,48%
-         vendégház: 20,31%
-         panzió: 16,92%
-         egyéb: 5,65%


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: