A jegybanki élénkítés ellenére visszaesett a japán gazdaság

Japán gazdasága az első negyedévben éves szinten 1%-kal zsugorodott, mivel a növekvő importköltségek meghaladták az exportnövekedést, a koronavírus miatti korlátozások pedig visszafogták a kiadásokat.

A jegybanki élénkítés ellenére visszaesett a japán gazdaság

Bár az adat jobb az 1,8%-os visszaesést jelző konszenzusnál, azt jelenti, hogy a japán jegybank még nem tart ott, hogy elkezdje normalizálni a gazdaságpolitikát.

Márciusban év/év alapon 1,7%-kal csökkent az ipari termelés Japánban, ami megegyezik az elemzők várakozásával, de jelentős visszaesés a februárban mért 0,5%-os éves növekedéshez képest. Havi szinten viszont kis mértékben, 0,3%-kal nőtt a termelés.

Mindeközben Kína legfőbb gazdasági tisztviselője kedden szokatlan módon nyilvánosan támogatta a digitális platformokkal foglalkozó vállalatokat, ami arra utal, hogy az ország készen áll arra, hogy felhagyjon a technológiai óriások elleni, egy éve tartó szigorral. A kormány támogatni fogja a digitális gazdasággal foglalkozó cégek fejlődését és nyilvános tőzsdei bevezetésüket - mondta Liu He miniszterelnök-helyettes, aki Hszi Csin-ping elnök legfőbb gazdasági tanácsadója. (forrás: ERSTE)

A magyarországi dolgozók is részesültek az Euroapi kedvezményes munkavállalói részvényprogramjából

Első alkalommal indított munkavállalói részvényprogramot (MRP) a gyógyszerhatóanyag-gyártás (API-k) vezető szereplője, a magyar központtal is rendelkező Euroapi. Az „EUROAPI Action 2022” elnevezésű kezdeményezés jegyzési időszaka június 10-étől június 24-ig tartott, és a magyar piacon dolgozók mellett további hat ország munkavállalóinak adott lehetőséget arra, hogy – tulajdonosi szemléletük megerősítésével – hosszú távon is részesedjenek a vállalatcsoport eredményeiből.
2022. 06. 30. 22:30
Megosztás:

Magyar Elektronikus Aláírás Napja - Az állam lehet az egyik katalizátor a digitális ügyintézés terén

22 évvel ezelőtt, 2000. június 22-én írta alá Bill Clinton elnök az amerikai elektronikus aláírási törvényt, azóta ezt a napot “ESIGN Day” néven ismerik az Amerikai Egyesült Államokban. Ennek mintájára, 2021-ben Magyarországon is életre hívták az elektronikus aláírás napját. A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy ösztönző szerepet játsszon a digitális folyamatok és az ehhez elengedhetetlen e-aláírás, e-hitelesítés hazai elterjedésében.
2022. 06. 30. 21:30
Megosztás:

ÁSZ: A digitális oktatás eredményei és hatásai

A COVID-19 világjárvány alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket egyik napról a másikra. Az iskola beköltözött a nappaliba, az alsó osztályos diákok padtársa a szülő lett és a tanár online tartotta az órákat. A járvány miatti lezárások megmutatták a digitális technológia jelentőségét az oktatásban, mind a távoktatás, mind a jelenléti oktatás területén. Az ÁSZ elemzése a digitális oktatás tudásra, teljesítményre gyakorolt hatását, ezáltal a digitális oktatás eredményességét értékelte, továbbá feltérképezte a digitális oktatásnak a tanulók mentális egészségére és társas kapcsolataira gyakorolt hatásának alakulását.
2022. 06. 30. 21:04
Megosztás:

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.
2022. 06. 30. 20:35
Megosztás:

K&H fenntarthatóság index: szakadék a tettek és a szándékok között

A magyar vállalatvezetők zöme fontosnak tartja a környezeti fenntarthatóság követelményét – de csak kevesen tesznek is érte eleget. Általában akkor foglalkoznak a környezeti problémák megoldásával, ha az közvetlen működési haszonnal is jár. A legnagyobb cégek kiemelten kezelik a fenntarthatósági stratégiát és szívesen beszélnek is róla. A magyar cégvezetők ötöde azonban még megkérdőjelezi, hogy a klímaváltozás emberi tevékenység eredménye lenne. Először készült átfogó felmérés a hazai közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóságról, amellyel útjára indult a K&H fenntarthatósági index. A főindex 38 pontos értéket ért el, ami a skála terjedelmét figyelembe véve a közepesnél gyengébb értéknek felel meg.
2022. 06. 30. 20:00
Megosztás:

A Balaton partján is eljött a szemléletváltás ideje

A 2020-as hirtelen növekedés után még az idei tavasz is élénkülést hozott a Balaton ingatlanpiacán, de a nyár eredményei már elmaradnak a tavalyi év hasonló időszakától. Az OTP Ingatlanpont friss tapasztalatai alapján változatlanul magas árak, csökkenő kereslet és bővülő kínálat jellemzik a tó északi és déli partját is. Egyre inkább úgy tűnik, hogy elfogyott a lendület, ezért a szakértők szerint ideje a szemléletváltásnak és az ingatlanpiac ismerete még inkább felértékelődhet a jövőben.
2022. 06. 30. 19:30
Megosztás:

Felemásan változott az ingatlanpiac júniusban

Tovább nőtt az ingatlanpiaci kínálat júniusban, miközben a feladott hirdetések száma csökkent. Ez az értékesítési idő növekedésének köszönhető. Az ország különböző részein eltérő szintet mutat a lakáseladási kedv: Veszprémben és Csongrád-Csanád megyében több mint 20 százalékkal nőtt, Vas megyében viszont ugyanennyivel csökkent. A keresletet nézve a fővárosi lakások mellett a Komárom-Esztergom, Vas, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei ingatlanok iránt érdeklődtek a legtöbben.
2022. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Átalakulóban vannak a munkavégzési struktúrák

A pandémia alatt előtérbe került a home office, illetve a hibrid munkavégzés, mint lehetséges munkavégzési rendszerek. 2 év elteltével már vannak releváns tapasztalatok, felmérések, amelyek alapján érdemes felülvizsgálni az eddig használt munkavégzési struktúrákat. Vajon a full-remote (home office), a teljes irodai jelenlét (onsite), vagy a kettő egyesítésével létrejött hibrid megoldás vált be legjobban?
2022. 06. 30. 18:30
Megosztás:

Lehúzta a BUX-ot a kedvezőtlen nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 659,79 pontos, 1,65 százalékos csökkenéssel, 39 240,53 ponton zárt csütörtökön.
2022. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Így lehet gigabiznisz a savanyúság

A magyarok imádják a csalamádét és a savanyúságot. Az adatok is ezt támasztják alá, a KSH legújabb adatai szerint Magyarországon az egy főre jutó éves tartósított zöldség fogyasztás 2020-ban 13,6 kilogramm volt. A piac új sztárja a snack kiszerelésű savanyúság, amit a Garzó család által vezetett Vegi Pont Kft. kezdett megismertetni a közönséggel.
2022. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Bank360: Élelmiszert venne SZÉP-kártyával? Két napja maradt!

Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.
2022. 06. 30. 17:00
Megosztás:

ÁSZ: Betétbiztosítás - védi a közpénzeket is?

A megtakarítások pénzügyi alapot biztosítanak céljaink megvalósításához, amelyre egy bank végelszámolása vagy felszámolása kedvezőtlenül hathat. Ezért a hozam mellett a betétek védelmének is kiemelt szerepe van a megtakarítási forma (készpénz, bankbetét, állampapír) kiválasztásában. A befektetői bizalom növelését szolgálja többek között a hitelintézetek feletti állami felügyelet, a bankbetétek védelmét szolgáló, a hazai jogrendszerbe beépített garanciális elemek, továbbá az állampapírok mögött lévő „kvázi" állami garancia. 2020-tól a COVID-19 világjárvány, majd 2022-ben az orosz-ukrán háború kirobbanása és a kilátásba helyezett nemzetközi szankciók hatással voltak a pénzpiaci szereplőkre is. Hogyan változtak az elmúlt időszakban a megtakarítások? Milyen garanciális elemek védik a betéteseket és milyen közpénzügyi összefüggések húzódnak meg a folyamatok mögött? Ezt mutatja be az ÁSZ elemzése konkrét példákon keresztül.
2022. 06. 30. 16:30
Megosztás:

A béke és az agrár-élelmezési rendszerek reformja garantálná a legszegényebbek élelmezését

Számtalan akadály vár a közeljövőben a globális agrár-élelmezési rendszerekre, többek között a gyarapodó világnépesség fenntartható ellátása, a klímaválság hatásai és az ukrajnai háború gazdasági és az élelmezési láncot érintő következményei – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös anyagában.
2022. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz ért üzleti stratégiája megvalósításában az Appeninn Nyrt.

Eladta a Dreamland Holding Zrt.-ben meglévő 75%-os többségi tulajdoni részesedését az Appeninn Nyrt. A tranzakció létrejöttével az Appeninn Nyrt. újabb fontos lépést tett a 2022 februárjában elfogadott, módosított stratégiájában foglalt célok teljesítése irányába. Ennek értelmében a tőzsdei társaság a turisztikai portfóliójába tartozó cégek, illetve tulajdonosi részesedések eladásából származó forrásokat a core business ingatlanportfóliójának fejlesztésére, valamint újabb magyarországi és regionális irodapiaci és kiskereskedelmi ingatlanok akvizíciójára kívánja fordítani.
2022. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Áramszükségletünk harmadát tudnák megtermelni a termelő-fogyasztók és az energiaközösségek

Már idén megtermelhetik országos villamosenergiaigényünk 5%-át a háztetőkre helyezett naperőművek, de ez akár megtízszerezhető lenne a megújulóenergia-közösségek széleskörű elterjedésével, amely egyúttal a magyar háztartások ellátásbiztonságát is erősítené a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint. Magyarország egyik legnagyobb múltú civil szervezetének szakértői szerint a lakóközösségeknek szóló jelenlegi pályázati rendszerek mellett használatarányos hálózathasználati tarifarendszer bevezetésére, a szabályozási tesztkörnyezet kialakítására, valamint a közösségi részvétel erősítésére és egy olyan nonprofit közösségi energiaügynökség létrehozására lenne szükség, amely központilag támogatná az energiaközösségek létrehozását és működtetését.
2022. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Egyszerűbbé válik a hazai cégek számára az Egyesült Királyságba történő utalás

A Brexit után a magyar vállalatoknak is nehezebb lett az Egyesült Királysággal történő kereskedelem nem csupán logisztikai, hanem pénzügyi szempontból is. Pedig az EU-ból való kilépés ellenére jelentősen élénkült a két ország közötti gazdasági kapcsolat, ahogy megnőtt a pénzügyi átutalások volumene is. 2021-re 3,61 milliárd fontra nőtt a hazai cégek exportja, és 1,52 milliárd fontra nőtt a szigetországból érkező import volumene. Az élénkülő külkereskedelemben résztvevő magyar vállalatok még egyszerűbben kezelhetik az Egyesült Királysággal kapcsolatos pénzügyeiket, ugyanis a Magyarországon is egyre népszerűbb iBanFirst fintech szolgáltató mai akvizíciós bejelentése megkönnyíti és egyszerűsíti számukra a devizautalást.
2022. 06. 30. 14:30
Megosztás:

A játékipar és a VR hajtja a szórakoztató- és médiaipar fejlődését

A globális szórakoztató- és médiaipar az általános világgazdasági növekedést meghaladva ugrásszerűen fejlődött tavaly. Az iparág egyre digitálisabbá, mobilabbá és ifjúság-orientáltabbá válik, így a virtuális valóság (VR), mint leggyorsabban növekvő szegmens, valamint a játékipar erőteljes növekedési hajtóerőt jelentenek. A világjárvány lecsengésével a globális mozibevételek ismét emelkednek és várhatóan jövőre új csúcsot érnek el, miközben a hagyományos televíziózás háttérbe szorulása tovább folytatódik.
2022. 06. 30. 14:00
Megosztás:

A megújuló energia lehet a kulcs a net-zéró kibocsátáshoz Európában

Kiemelten fontossá vált az energiabiztonság kérdése Európában, ami komoly lendületet adhat a megújuló energiatermelésnek. A legígéretesebb projekteket és a legvonzóbb befektetési országokat azonosította az EY friss elemzése. A tanulmány szerint ezek a fejlesztések nagyban segíthetik az uniós államokat, köztük Magyarországot is a nettó zéró széndioxid-kibocsátási céljaik elérésében.
2022. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Visszarendelhet-e a főnököm a szabadságomról?

A szabadság minden munkavállalónak alanyi jogon jár és elengedhetetlenül fontos a feltöltődéshez, regenerálódáshoz. A munkáltatónak is érdekében áll, hogy munkavállalói kipihenhessék magukat, ezáltal növelve későbbi hatékonyságukat. De mi történik akkor, ha a főnök visszahívja a szabadságról a beosztottat? Van hozzá joga? Erre ad választ dr. Tömösvári Andrea ügyvéd.
2022. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Milyen a jó futárcég? 6+1 szempont az ideális szállítópartner kiválasztásához

Mivel a vásárlók számára a szállítás gyorsasága és a biztonság egyaránt fontos szempontok az online vásárlásnál, a webáruházak sikerében meghatározó lehet, hogy milyen futárszolgálatot választanak. A több ezer hazai webáruházzal dolgozó Packeta szakemberei hét pontban foglalták össze, mire érdemes figyelnie egy online kereskedőnek az automatahálózattól a mobilapplikációig.
2022. 06. 30. 12:30
Megosztás: