A Kádár-kockában lakók a rezsibalhé nyertesei - a nyugdíjasok a vesztes oldalon

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Miért járt jól az, aki Kádár-kockában lakik? A szakértői véleményt cikkünkben olvashatják.

A Kádár-kockában lakók a rezsibalhé nyertesei - a nyugdíjasok a vesztes oldalon

Dr. Sziszák György, a Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője közölte, a kialakult helyzet nyertesei a panellakások tulajdonosai, a vesztesek pedig az egyedül élő idősek lehetnek, akiknek el kell hagyniuk a nagy polgári lakásukat, vagy épp családi házukat, mert nem fogják tudni fizetni annak rezsiköltségeit.

A szakember a használt lakások piacán átrendeződésre számít, a Kádár-kocka méretű házak pedig másodvirágzásukat élhetik a közeljövőben.

Két téma foglalkoztatja most napi szinten a magyar lakosságot, az üzemanyag elérhetőség és a rezsiváltozás, mindkettő jelentős hatással van az ingatlanpiacra.

Alig egy hónapja jelentette be a kormány, hogy augusztustól változnak a rezsicsökkentés feltételei, és az átlagfogyasztás felett lakossági piaci árat kell majd fizetni. Ez a módosítás szinte rögtön érezhető hatást gyakorolt az ingatlanpiacra a keresleti és a kínálati oldalon egyaránt, mert mindenki éjt nappallá téve kezdett el azon gondolkozni, hogy csökkenthetné leginkább a rezsiköltségeit, mi lenne számára a legkifizetődőbb megoldás.

Dr. Sziszák György, a Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője arról beszélt, hirtelen sokan szabadulnának a régebbi építésű, nagy alapterületű házaiktól, és éppen miattuk ezzel egyidejűleg nőtt a 60 pluszos lakások iránti kereslet.

„Nehéz most hosszabb távon jóslatokba bocsátkozni, de abban biztos vagyok, hogy a megyeszékhelyeken a korszerű, újlakások piaca akár 10-15 százalékot is bővülhet az elkövetkező időszakban. Jelenleg az új iker- és családi házakra kisebb az érdeklődés, ami a magas kamatterheknek illetve a zöld hitelek hiányának tudható be” – mutatott rá.

Hozzátette, a használt lakások esetében lesz a leglátványosabb az átrendeződés. Mint fogalmazott, a panellakások még a mostani túlárazottságukhoz képest is drágábbak lesznek, akár még 20 százalékkal is nőhet az az összeg, amit a piac hajlandó lesz adni értük, persze csak akkor, ha fűtés költségük a jelenlegi szinten marad.

A Kádár-kockáké lehet a jövő?

Ezzel szemben a nagy családi és polgári öröklakásokhoz sokkal jobb áron lehet majd hozzájutni, mint a valódi értékük. Ennél a kategóriánál Nyíregyházán akár 350 ezer forintos négyzetméterárat is el tud képzelni az ingatlanszakértő.

„A trend miatt az idősebb korosztály, az egyedül élő hölgyek lehetnek majd a jelenlegi helyzet legnagyobb vesztesei, akiknek azért kell elhagyniuk nagy polgári lakásaikat, házaikat, mert nem fogják tudni kifizetni a nagymértékben megemelkedett gáz és villamos energia árát. A panellakások tulajdonosai pedig egyelőre nyertesnek érezhetik magukat, akár bérbe adják, akár saját maguk használják az ingatlanjukat” – értékelt Dr. Sziszák György.

A Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője szerint újra eljött az ideje a száz négyzetméteres Kádár-kockáknak, mert ezen méretű házak rezsije tartható - megfelelő odafigyeléssel - átlagfogyasztáson, gazdálkodható ki az átlagos magyar bérekből. Aki lakásban gondolkozik, annak egy távfűtéses panelt vagy egy korszerű újépítésűt javasolt. Utóbbi azért lehet jobb választás, mert energetikai szempontból korszerűbb, hatékonyabb és hosszabb távon szolgálhatja ki egy család igényeit.

Felhívta arra is a figyelmet, ma már napelem nélkül elképzelhetetlen egy iker vagy egy családi ház, de mindenkinek azt tanácsolja, a fogyasztást jó előre számolják ki és csak olyan teljesítményű rendszert építtessenek, ami várhatóan nullára csökkenti az elektromos áram felhasználását. Ennek továbbfejlesztett megoldása lehet a házhoz kialakított elektromos akkumulátor rendszer, mely eltárolja majd a megtermelt többletenergiát.

„A gázfűtés helyett át kell gondolni az elektromos fűtőfilmes megoldásokat, ekkor ugyan sokkal több napelemre lesz szükség, de még mindig olcsóbb lesz, mintha gázzal fűtenénk. Szóba jöhet régi gázkazánok kondenzációs vagy elektromos kazánra cserélése is” – zárta gondolatait Dr. Sziszák György.

Így lehet trükközni a családi ház rezsijével - cikkünk IDE kattintva

Hány nyugdíjas van ma Magyarországon?

Saját jogú nyugdíjasok száma 2000-től napjainkig:

2000: 2.461.000 fő

2001: 2.465.000 fő

2002: 2.465.000 fő

2003: 2.453.000 fő

2004: 2.461.000 fő

2005: 2.474.000 fő

2006: 2.489.000 fő

2007: 2.523.000 fő

2008: 2.525.000 fő

2009: 2.496.000 fő

2010: 2.463.000 fő

2011: 1.985.000 fő

2012: 2.013.000 fő

2013: 2.041.000 fő

2014: 2.023.000 fő

2015: 2.015.000 fő

2016: 2.046.000 fő

2017: 2.027.000 fő

2018: 2.032.000 fő

2019: 2.054.000 fő

2020: 2.029.000 fő

Ha valaki alaposan végignézte a számokat, akkor észrevehette, hogy 2011-nél komoly “visszesés” látható a saját jogú nyugdíjasok számában. Hová tűnt közel félmillió ember?

A választ a KSH módszertanában találjuk meg, mely szerint:

2012. január 1-jén a nyugdíjrendszer gyökeresen átalakult két fő rendezőelv mentén: Saját jogon nyugdíjat – két kivételtől eltekintve – csak korbetöltött személyek részére lehet megállapítani, illetve folyósítani. Kivételt képeznek a nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjak, illetve az 1955. előtt született volt fegyvereseknek járó (korhatár alatti) nyugdíjak. Ez utóbbiak azonban 2012-től újonnan már nem állapíthatók meg.

A nyugdíjkorhatárt be nem töltött személyek részére még 2012 előtt megállapított különféle korai öregségi nyugdíjak (pl. előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, korengedményes nyugdíj, bányásznyugdíj, művésznyugdíj) átalakultak korhatár előtti ellátássá, szolgálati járandósággá (az 1955-ben vagy azt követően született volt fegyveresek esetén), átmeneti bányászjáradékká és balettművészeti életjáradékká.

Ezek az ellátások – meghatározott feltételek teljesülése esetén – 2012-től átmenetileg még újonnan is megállapíthatók. A korhatár betöltésekor ezeket az ellátásokat (közös elnevezésük: életkoron alapuló ellátások) öregségi nyugdíjként folyósítják tovább.

A másik jelentős változás a megváltozott munkaképességűeket érinti, két új ellátás, a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás bevezetésével. Ugyanakkor megszűnt a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a rendszeres szociális járadék, az átmeneti járadék. 2012. január 1-jétől rehabilitációs járadék sem állapítható meg, a korábban megállapított járadékok fokozatosan futottak ki a rendszerből.

Azok rokkantsági nyugdíját, akik 2012 előtt betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, 2012-től öregségi nyugdíjként folyósítják. 2012. január 1-jével az átmeneti járadékból rokkantsági ellátás lett, míg a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjak és a rendszeres szociális járadékok a rokkantsági csoporttól, illetve az életkortól függően alakultak át rokkantsági ellátássá, illetve rehabilitációs ellátássá.

Így egyszerűsödik az örökbefogadás folyamata

A kormány számára kiemelten fontos, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél gyorsabban szerető, gondoskodó családba kerülhessenek. A mostani kormányrendeleti javaslatcsomag a gyermekek érdekében ezt a folyamatot kívánja tovább erősíteni - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2024. 12. 20. 21:00
Megosztás:

Októberben közel 640 ezer volt a bruttó átlagkereset

Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 12,9, a nettó átlagkereset 12,7, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 12. 20. 20:00
Megosztás:

Vízkezelés a 21. században: Hogyan alakítják át a fenntartható, költséghatékony és biztonságos vízkezelési megoldások az ipari szektort?

Az ipari vízkezelésre egyre nagyobb figyelmet szentelnek a fenntartható fejlődés és a gazdasági hatékonyság iránti globális törekvések közepette. Az ipari rendszerek hatékony működéséhez elengedhetetlen a víz megfelelő minőségének biztosítása, amely nemcsak a berendezések élettartamát hosszabbítja meg, hanem hozzájárul az energia- és költséghatékonyság javításához is. A modern megoldások, például a FINEAMIN® termékcsaláddal alkalmazott eljárások, kiemelkedően hatékonyak a korrózió megelőzésében, a biológiai szennyeződések eltávolításában, valamint a környezetvédelmi szabályozásoknak való megfelelésben.
2024. 12. 20. 19:30
Megosztás:

Remittix (RTX) árfolyam-előrejelzés: A PayFi óriás, amely megelőzheti a Tront (TRX) és az Arbitrumot (ARB), és elérheti az $1-es szintet

Egy új határokon átnyúló fizetési érme, a Remittix (RTX) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon. A szakértők úgy vélik, hogy az RTX árfolyama akár $1-re is emelkedhet, megelőzve olyan versenytársakat, mint a Tron (TRX) és az Arbitrum (ARB).
2024. 12. 20. 19:00
Megosztás:

Az Ethereum (ETH) célja a 10 000 dollár elérése ebben a ciklusban a DeFi fellendülés közepette – elemzők szerint ez a token több mint 1800%-os megtérülést hozhat

Az Ethereum (ETH) DeFi dominanciája és pozitív technikai jelei által hajtva a befektetők egy ambiciózus, 10.000 dolláros célárat tűztek ki erre a ciklusra.
2024. 12. 20. 18:30
Megosztás:

Az MNB új intézkedési csomaggal élénkíti a lakásbiztosítási versenyt

A márciusi éves lakásbiztosítási kampányoknál új intézkedési csomaggal élénkíti a versenyt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely egyebek mellett jó gyakorlatokat fogalmazott meg az összehasonlítást és a váltást segítő adatok feltüntetéséről és rugalmasabbá tette a fogyasztóbarát otthonbiztosítás díjhirdetési feltételeit is - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
2024. 12. 20. 18:00
Megosztás:

A kereslet élénkülése és az adásvételek számának növekedése várható jövőre az ingatlanpiacon

A közlemény szerint a gyengén teljesítő 2023-as év után 2024 valódi trendfordulót hozott az ingatlanpiacon. A javuló gazdasági helyzet, a csökkenő kamatkörnyezet és a megújuló otthonteremtési támogatások fokozták a vásárlási kedvet: kétéves csúcsra került idén az ingatlanpiaci kereslet, az adásvételek számát tekintve a 110-130 ezres éves sáv közepe környékén zárja majd az évet a piac, ami hozzávetőlegesen 14 százalékos növekedés 2023-hoz képest.
2024. 12. 20. 17:00
Megosztás:

Nagy segítség a vállalkozásoknak – a 3,5 százalékra csökkentett Széchenyi Kártya beruházási hitelek iránt megugrott a kereslet

A kormány 2024 novemberétől az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként meghirdetett 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkentette a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát.
2024. 12. 20. 16:00
Megosztás:

Miről is szól az agrárpetíció, amit eddig több mint 200 ezren írtak alá?

Már több mint 200 ezren írták alá azt a petíciót, amelyet a magyar agrárium működésében meghatározónak számító területlapú támogatások fenntartása érdekében indítottak - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön, Pécsen.
2024. 12. 20. 15:00
Megosztás:

Közeleg a határidő! Kijelölt szervezet is teljesítheti a globális minimumadóval kapcsolatos bejelentést

Hamarosan itt az év utolsó napja, amely egyben a globális minimumadó alanyai számára a NAV-hoz történő bejelentkezésnek is a határideje. Ha a közelgő ünnepeket beleszámítjuk, akkor alig maradt már idő a bejelentésre, pedig a cégek egy jelentős része még azt sem tudja, vajon az új adó hatálya alá tartozik-e. Miközben az idő sürget, a mulasztási bírság pedig jelentős, a témával kapcsolatban még mindig rengeteg a kérdés. A WTS Klient 2024 december elején megrendezett Globális Minimumadó Konferenciája ezekben a kérdésekben segített eligazodni a résztvevő cégvezetőknek, adózási és számviteli szakembereknek.
2024. 12. 20. 14:00
Megosztás:

Duplájára növeli napenergia-termelését a Mol

A Mol megvásárolta a ballószögi naperőművet építő Naperőmű Farm Kft.-t, így 66 megawattal (MW) bővül, több mint duplájára nő megújulóenergia-termelési kapacitása - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2024. 12. 20. 13:00
Megosztás:

sUSDe stabilcoin az Ethena-tól: Az algoritmikus stabil token, amely átalakíthatja a DeFi ökoszisztémát

A sUSDe a decentralizált pénzügyi világ új zászlóshajója lehet, egy olyan algoritmikus stabil token, amely stabilitást és megbízhatóságot ígér a hitel- és kölcsönpiacokon. Az Ethena Labs innovatív megközelítése nemcsak a stabil kriptovaluták piacán, hanem a teljes DeFi szektorban új normákat teremthet.
2024. 12. 20. 12:00
Megosztás:

Folytatódik a legkisebb termelők támogatási programja

Csaknem 30 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
2024. 12. 20. 11:00
Megosztás:

A jövő évi költségvetésről dönt a parlament

Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.
2024. 12. 20. 10:00
Megosztás:

Ez az $0.50 alatti árú érme úgy robbanhat, mint a Cardano (ADA) és a Ripple (XRP) – A befektetők egy potenciális 4-szeres árfolyam-emelkedésre készülnek!

Ahogy a kriptopiac gyorsan változik, a befektetők számára kulcsfontosságú, hogy időben felismerjék a következő nagy lehetőséget, mielőtt az megindulna.
2024. 12. 20. 09:10
Megosztás:

Meglepetést okozott az Egyesült Államok GDP-növekedése

Az USA harmadik negyedéves GDP növekedését a korábban becsült 2,8 százalékról 3,1 százalékra módosították a legutóbbi felülvizsgálat során.
2024. 12. 20. 09:00
Megosztás:

A jelenlegi bikapiac csúcsteljesítményt nyújtó kriptovalutái

Ahogy egyes kriptovaluták új csúcsokat érnek el a jelenlegi bull piacon, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek portfóliójuk bővítésére
2024. 12. 20. 08:00
Megosztás:

Értékes információk a szívinfarktuson átesett betegek túlélési és munkaerőpiaci esélyeiről

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új kísérleti statisztikája a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet által működtetett Nemzeti Szívinfarktus Regiszter (NSZR) adatállományát kapcsolja össze a KSH által gyűjtött halálozási adatokkal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adó- és járulékbevallási adatbázisával. Az egyesített állományok eddig nem ismert információkat nyújtanak a betegek túlélési és munkaerőpiaci esélyeiről.
2024. 12. 20. 07:00
Megosztás:

A BYD három új márkakereskedéssel megduplázza országos hálózatát

A new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált teljesen elektromos autókat gyártó kínai BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és szervizhálózatát. A Budapesten megrendezett hivatalos aláírási ceremónián Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója írt alá megállapodást három kiskereskedelmi partnerrel új BYD márkakereskedések létrehozásáról Győrben, Pécsett és Szegeden - jelentette be az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében a kínai cég.
2024. 12. 20. 06:00
Megosztás:

Jó nagy tőzsdei zakót okozott a Fed döntése

Bár azt mindenki készpénznek vette már, hogy decemberben kamatot vág a Fed — ami meg is történt, a 4,25–4,5 százalékos sávra csökkent az irányadó kamatláb —, a jövő évi kilátások kapcsán különféle vélemények fogalmazódtak meg.
2024. 12. 20. 05:00
Megosztás: