Durván megugrott az ATM-ek száma, ám ez a forgalmon alig látszik

Egyre jobban állnak a bankjegykiadó automaták (ATM) telepítésével a bankok: szeptember végén már jóval több mint 5400 készülék működött országszerte, 6,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hálózat bővítésének a készpénzfelvételi forgalomra egyelőre nincs érezhető hatása: az ingyenes limit megduplázásával viszont ezen a téren is változhat a helyzet.

Durván megugrott az ATM-ek száma, ám ez a forgalmon alig látszik

Egyetlen év leforgása alatt több mint háromszázzal, új csúcsra nőtt szeptember végére a Magyarországon működő ATM-ek száma, így a kilencedik hónapban már 5 437 készülék működött országszerte – derül ki a Magyar Nemzeti Bank most közzétett adataiból.

Jól állnak a telepítésekkel a bankok

Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint a hazai ATM-hálózat látványos bővülése egyértelműen szabályozói okokra vezethető vissza. 2023. elején a Magyar Nemzeti Bank kötelezte a pénzügyi szolgáltatókat a készülékek számának növelésére, majd egy, az idén márciusban megjelent kormányhatározat már azt írta elő, hogy – a készpénzhez való hozzáférés biztosítása érdekében – minden magyarországi településen működjön automata: időközben pedig a készpénzhasználat és a készpénzes fizetés lehetősége is alkotmányos joggá vált.

A minden településre kiterjedő hálózatfejlesztés végére az itthon működő készülékek száma meghaladhatja a hatezret. A jegybank országos bankfiók- és ATM kereső alkalmazása szerint december közepén már több mint 5 500 bankjegykiadó automata működött Magyarországon. „Ezek piaca viszont igen koncentrált: az OTP Bank jelenleg közel 1 900, az MBH Bank nagyjából 1 250, a K&H közel 630, míg az Erste majdnem 500 készüléket működtet országszerte, ami azt jelenti, hogy az automaták több mint háromnegyede négy piaci szereplőhöz kötődik” – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.

A forgalmon nem látszik a hálózat bővülése, de változhat a helyzet

Az MNB adatai szerint a készpénzfelvételi forgalmon egyelőre nem látszik az ATM-hálózat gyors bővülésének hatása: a harmadik negyedévben végrehajtott, 20,3 millió belföldi készpénzfelvételi tranzakció 4,5 százalékkal (majdnem egymillióval) elmaradt az egy évvel korábbitól. A forgalom viszont enyhébb, 2,6 százalékos, éves emelkedést követően 2346,4 milliárd forintra emelkedett. Mindezek nyomán az egy készpénzfelvételre jutó átlagos összeg érezhető mértékben, 7,5 százalékkal nőtt, és a harmadik negyedévre 115,3 ezer forint környékén alakult.

„A belföldi készpénzfelvételi forgalom emelkedésének ütemét – hasonlóan az elmúlt időszakban megfigyelhető trendhez – jóval meghaladta a befizetéseké: a harmadik negyedévben már 4,37 millió ilyen tranzakciót könyveltek el, közel 1065 milliárd forint értékben: előbbi nyolc, utóbbi majdnem 12 százalékos emelkedést tükröz 2024. harmadik negyedévéhez viszonyítva” – mutatott rá Barát Mihály.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint viszont a díjmentes készpénzfelvétel limitjének 300 ezer forintra emelése érezhető emelkedést hozhat a bankkártyás készpénzfelvételi forgalomban is. „A pénzintézetek tapasztalatai szerint a lakosság nagyobb része ugyan a jelenlegi, havi 150 ezer forintos keretet sem használja ki – vagy csak alkalomszerűen teszi ezt –, jól azonosítható egy olyan ügyfélréteg is, amely eddig csak az ingyenes limitre figyelve nem vett fel több készpénzt havonta, vagyis a 300 ezres korlátot is jó eséllyel gyakran kihasználja majd” – mutatott rá Barát Mihály.

Megfogyatkozhatnak a kedvezmények is

A készpénzfelvételek tranzakciós illetékének tavaly augusztusi emelése nyomán a bankok által alkalmazott díjak is értelemszerűen emelkedni kezdtek. Az ingyenes készpénzfelvételi limit 300 ezer forintra emelésével pedig vélhetően a még élő kedvezményes ajánlatok egy része is eltűnik majd a piacról. Ezzel együtt egyes számlacsomagoknál, illetve a bankcsoportokhoz tartozó külföldi ATM-ek használatához kapcsolódóan azért lehet találni kedvezményes ajánlatokat.

Az Ersténél egy fix díjas, kiegészítő csomag segítségével lehet korlátlan számban és összegben, a 0,9 százalékos tranzakciós illetékért készpénzt felvenni a bank automatáiból belföldön és külföldön egyaránt. A bank prémium számlacsomagjainál pedig havi két kedvezményes tranzakció hajtható végre, hasonló feltételekkel. Emellett a pénzintézet kedvezményes díjat ad külföldi bankkártya használat esetén a saját csoportjának ATM-jeinél Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában.

A Gránit Bank Prémium számlacsomagjánál az első négy belföldi készpénzfelvétel díjmentes, efölött 200 forint plusz 1,05 százalékos díjat számol fel a pénzintézet.

Az OTP Bank Prémium számlacsomagjánál az első két, bármely belföldi ATM-ből végrehajtott készpénzfelvételnél 300 ezer forint a díjmentesen kihasználható felső limit. A pénzügyi szolgáltató emellett ingyenes készpénzfelvételt biztosít az ügyfeleinek külföldön, nyolc országban: Albániában, Bulgáriában, Horvátországban, Moldovában, Montenegróban, Szerbiában, Szlovéniában és Ukrajnában az OTP Csoport által üzemeltetett ATM-ekből.

A K&H Prémium számlacsomagjánál havonta az első öt készpénzfelvétel ingyenes a készpénzfelvételi nyilatkozat megtétele nélkül is, ám a tranzakciós költséget a kedvezménnyel érintett tranzakcióknál is felszámítják.

Az UniCredit Banknál a saját hálózatba tartozó külföldi ATM-eknél érhető el kedvezményes díj: így Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Oroszországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Törökországban és Ukrajnában is.

A CIB Bank szintén a külföldi tranzakcióknál biztosít kedvezményt: az Intesa Sanpaolo bankcsoport ATM-jeiből díjmentes a készpénzfelvétel Olaszországban, Horvátországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában, Bosznia-Hercegovinában, Albániában, Szerbiában, Oroszországban és Ukrajnában, de még Egyiptomban is.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás: