A karácsony előtti utolsó napokban is sokat lehet spórolni az Árfigyelővel

Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsony előtti utolsó napok forgatagában, ha használják az online Árfigyelőt – erre hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH által működtetett rendszerben már több mint 5000 különböző élelmiszer-, illetve háztartási termék napi szinten frissülő ára hasonlítható össze, országszerte mintegy 1800 boltban. Egy körültekintően megtervezett nagybevásárlással akár több ezer forintot is lehet spórolni, ráadásul sokkal gyorsabban elintézhető a karácsonyi asztalra, vagy a karácsonyfa alá kerülő termékek beszerzése.

A karácsony előtti utolsó napokban is sokat lehet spórolni az Árfigyelővel

A Gazdasági Versenyhivatal – a Kormánnyal való együttműködésben – 2023. július 1-jén indította el az online Árfigyelő rendszert, eredetileg 62 megfigyelt termékkategóriával. A rendszer folyamatos fejlesztés és bővítés alatt áll, amelynek eredményeként ma már 140 termékkategória több mint 5000 élelmiszer és háztartási termékének napi szinten változó árait lehet nyomon követni hat országos kiskereskedelmi lánc és három országos drogéria lánc, összesen 1799 üzletében.

Az online Árfigyelőben gyakorlatilag minden olyan élelmiszertermék megtalálható – húsfélék, tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, tartós élelmiszerek – amelyek karácsonykor az ünnepi asztalra kerülő ételek hozzávalóit, alapanyagait jelentik. Mindemellett 2025 nyarától már különböző háztartási-, illetve higiénés termékek napi szinten frissülő ára is nyomon követhető az Árfigyelőben.

A GVH korábban megállapította, hogy az Árfigyelő hatásaként megközelítőleg 10%-ponttal csökkent a rendszerben lévő kiskereskedők bruttó árrése a tejtermékeken. A Makronóm Intézet számításai szerint pedig a rendszer a 2023/24-es téli hónapokban közel 20 milliárd forintot spórolt a magyar háztartásoknak árcsökkentő hatásain keresztül. A magyar példa alapján nemrég Szlovákiában is online ár-összehasonlító rendszert indítottak az infláció elleni küzdelem jegyében. A 2025 júliusától elérhető rendszer fél évig próbaüzemmódban működött, a továbbfejlesztett verziót pedig a napokban élesítették a szomszédos országban. A szlovák rendszerben egyelőre kevesebb termék ára követhető nyomon, mint a magyarban.

A GVH kedden közölte azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) közösen vizsgálja, hogy a forint elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős erősödése hogyan jelenik meg a magyarországi fogyasztói árakban, így különösen az importból származó termékek, élelmiszerek esetében. A vizsgálatokhoz a nemzeti versenyhatóság az általa működtetett online Árfigyelő historikus adatait is felhasználja. A GVH mérlegeli a versenyjogi eszköztárába tartozó eszközök alkalmazását, így indokolt esetben gyorsított ágazati vizsgálatot indíthat az ágazati problémák versenyközpontú értékelése érdekében, vagy akár versenyfelügyeleti eljárást is indíthat érintett piaci szereplőkkel szemben.

 

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás: