A kedvezőbb piaci hangulatban mérséklődtek a nemzetközi hozamok
2025. 02. 11. 10:30
Donald Trump újabb, ezúttal az acélra és az alumíniumra kivetendő vámjai dacára nem volt jelentős mozgás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
![A kedvezőbb piaci hangulatban mérséklődtek a nemzetközi hozamok](/upload/file/67074/orig.webp)
Jelentősebb kilengések nélkül, elhanyagolható mértékben csökkenő hozamszintek mellett fejeződött be a kereskedés, a tíz éves amerikai kötvényhozam 4,5, a német 2,35 környékén zárt. Az EURUSD esetében sem volt érdemi volatilitás, minimális süllyedéssel 1,03 felett maradt a jegyzés.
A forint viszont tovább erősödött az euróval szemben, 405 alá süllyedt az árfolyam, ennyire erős utoljára november elején volt a hazai deviza. A kötvénypiacon ugyanakkor elindult egy korrekció, ennek köszönhetően mintegy 10 bázisponttal emelkedtek az éven túli hozamok, 6,6% a tíz éves hozam.
(Forrás: OTP Ébresztő)
Új vezetőkkel erősít a WTS Klient
2025. január 1-jétől Lénárt Noémi könyvelési igazgatói pozícióban, Szabó Viktor pedig adópartneri pozícióban folytatja a pályafutását a közel 370 munkatársat foglalkoztató és hétmilliárd forint árbevételű WTS Klient cégcsoportnál. Az új szakembereket a VGD Hungary beolvadása nyomán nevezte ki a WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft.
A magyar villamosenergia-termelés közel felét adta a Paksi Atomerőmű tavaly
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden.
Masszívan megszaladt az infláció az év elején
Ma reggel tette közzé a KSH a januári infláció adatokat. A fogyasztói árak 1,5 százalékkal nőttek havi szinten. A decemberhez képest bekövetkezett árváltozás miatt a megelőző havi 4,6 százalékról masszívan 5,5 százalékra emelkedett az éves ráta. Az érték jelentősen meghaladta a konszenzust. Kedvezőtlen, hogy a maginfláció havi szinten brutálisan emelkedett, éves összehasonlításban pedig 5,8 százalékra gyorsult.
Valóság és mítoszok a bónuszokról: mire kell figyelni?
Sok játékos úgy látja, hogy a kaszinó bónuszok további esélyt jelentenek a kívánt nyeremény elnyerésére. A bónuszok felhasználása azonban nem csak előnyökkel járhat, hanem csalódást is okozhat. Ezek nem a szó szoros értelmében vett ajándékok, minden ilyen ajánlat mögött van valami titok, és ezek a titkok különféle előítéletek és mítoszok forrásává váltak.
Legtöbbször a pénz miatt veszekednek a magyar párok
A pénzügyek jelentős hatással vannak a párkapcsolatok dinamikájára, az Erste felmérése szerint a társak közti harmónia hosszú távú megőrzéséhez fontos, hogy az anyagi kérdésekben is azonos hullámhosszon legyenek a felek. A Valentin-nap jó alkalom lehet arra, hogy a párok újraértékeljék pénzügyi stratégiájukat és közös céljaikat, melyek elérését az Erste most ingyenes értékpapírszámla-vezetéssel és akár 80 ezer forinttal támogatja.
Télen minden kultúrában hódít az olvadt sajt – 7+1 melengető étel a világ minden tájáról
A svájci fondue-t, a grúz hacsapurit és az amerikai mac & cheese-t több ezer kilométer és több száz év választja el egymástól, de az az olvadó sajt minden kultúrában népszerű – különösen a borongós, téli hónapokban. Az egyik vezető amerikai gyorsétteremlánc most népszerű csirkés szendvicseit is olvadt sajttal dobja fel – és egy különleges akadálypályával is várja azokat, akik melegedni szeretnének Valentin-nap hétvégéjén. Ez alkalomból tíz olyan ikonikus sajtos ételt mutatunk be, amelyek hosszú történelmi múltra tekintenek vissza, vagy épp a modern gasztronómia sztárjai.
Kátyúba hajtottál az autóddal és károd keletkezett? A biztosító csak akkor fizet, ha...
A nagy napi hőingással és a visszatérő erős éjszakai fagyokkal járó időjárás hatására az elmúlt egy-másfél hét során újra kátyúk százezrei jelentek meg a hazai közutakon. A következő hónapokban ez fokozott veszélyt jelent az autósok számára. További probléma, hogy ha megtörténik a baj, a veszélyes úthibák okozta káresemények miatti kártérítési igényeknek csupán mintegy felét fogadják el az illetékes útkezelők. A körültekintő dokumentáció és egy évi néhány ezer forintos kátyúbiztosítás azonban alapvetően növeli a kártérítés esélyét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Új csúcson az irányadó nyugat-európai részvényindexek
Kisebb emelkedéssel indították a hetet a fontosabb nyugat-európai tőzsdék: a Stoxx600 0,6%-kal új csúcsra kúszott az energiaszektor vezérletével, miközben a befektetők egyelőre úgy tűnik, nem estek kétségbe az acélra és az alumíniumra kivetett amerikai vámok hétvégi bejelentése miatt.
Az FX Guys kriptovaluta 2025 februárjának kihagyhatatlan előértékesítési lehetőségeként emelkedik ki
Vegyesen mozgott a forint
Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Árjóslat 2025-re: Solana, Litecoin és Panshibi – melyiknek jósolnak 50-szeres növekedést 2025-ben?
Az elmúlt hetek eseményei a kriptovaluta-piacon alátámasztani látszanak azt az előrejelzést, miszerint 2025 kedvezőbb év lesz a befektetők számára. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a megfelelő altcoinok legyenek a portfólióban, ha sikeresebb kereskedési évre törekszünk.
Egyszerű beállításokkal a gyermekek digitális biztonságáért
Az online platformok legfontosabb szülői felügyeleti beállításain vezeti végig a gondviselőket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) új videósorozata. A biztonságos internet napjára készült kisfilmek a tudatos internethasználat alapjaira is felhívják a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a technikai védelem mellett a legnagyobb biztonságot a szülők és gyermekeik közötti nyílt, őszinte párbeszéd és az odafigyelés jelenti - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.