A kézfertőtlenítés a Steripower-nél kezdődik, és fejeződik is be...

Az elmúlt másfél évben, a pandémia megjelenésével bizonyára mindenki számtalan tapasztalattal gazdagodott a kézfertőtlenítéssel kapcsolatban. Bátran merjük kimondani: teljesen új dologgal szembesültünk, hiszen a kézfertőtlenítést korábban leginkább orvosi filmekben láthattunk, de a mindennapi életünknek közelsem volt annyira szerves része, mint napjainkban.

A kézfertőtlenítés a Steripower-nél kezdődik, és fejeződik is be...

Mindennapi életünk része lett a kézfertőtlenítés

Ma már elég belépnünk egy étterembe, vagy áruházba vagy épp a kedvenc konditermünkbe és azonnal ’szembejön’ egy kézfertőtlenítő gép. Ami hol ilyen..., hol meg olyan. Egyik csöpög, másik ragad, a harmadik pedig éppen kiürült, és a személyzetnek fogalma sincsen, hogyan kellene azt újratölteni...

Napjainkban egy vállalatnak már kiemelten kell figyelnie a higiéniára is, hiszen a társaság megítélése nagyban függhet attól, hogy az oda belépő ügyfelek hogyan ítélik meg a társaság ezirányú törekvéseit, beruházásait. Így kis túlzással egy igényes kézfertőtlenítő készülék hasonlóan fontos szerepet tölt be a vállalat imidzsében, mint egy kedves recepciós, vagy épp egy tökéletesen megtervezett irodabelső.

Az ezirányú piaci igényeket felismerve és azokra azonnal reagálva az Allegro Kft. - amely mintegy 30 éve kiemelkedő helyet foglal el az egészségügyi intézmények ellátásának piacán - bevezette a piacra a Steripower érintésmentes kézfertőtlenítő adagolórendszert, mely napjaink egyik legprofesszionálisabb kézfertőtlenítő készüléke. A Steripower kézfertőtlenítőt a legmodernebb technológiával tervezték, annak érdekében, hogy a lehető legkomfortosabb élményt nyújtsa használójának.

Miben más a Steripower? Gazdaságos működés, egyenletes permetezés

A porlasztásos technológiával ellátott készülék egyenletesen permetezi a fertőtlenítőszert a használó kezeinek teljes felületére, így minimális dörzsölés szükséges csak, a túlfolyás, és ezzel a pazarlás elkerülhető. A Steripower kéznyílása aszerint lett megtervezve, hogy egyszerre mind a két kezünket kényelmesen bedughassuk a fertőtlenítő nyílásba, melynek eredménye, hogy gyorsan, és hatékonyan tudjuk egyszerre elvégezni a kézfertőtlenítést.

A kézfejek behelyezését a gép minőségi szenzoros érzékelői azonnal érzékelik, és pillanatok alatt finoman és egyenletesen rápermetezik a szükséges mennyiségű fertőtlenítőszert (az adagolás szabályozható, így akár 0,5 ml-től egészen 5 ml-ig kalibrálható az alkalmanként kifújt adagmennyiség). Mindezek révén a Steripower használatával elkerülhető a pazarlás, elfolyás, lecsöpögés, melynek gazdasági haszna is van, hiszen jelentős mennyiségű fertőtlenítőszert tud az üzemeltető ezzel megspórolni.

Steripower Allegro Kft.Könnyű üzemeltetés, kényelmesen újratölthető eszköz

Számos intézményi vásárló azt is fontosnak tartja, hogy a kollégák könnyen és gyorsan tudják feltölteni/újratölteni a kézfertőtlenítő gépet, ha az kiürült. A Steripower tervezésekor erre kifejezetten ügyeltek, így a folyadékcsere néhány mozdulattal, nagyon könnyedén elvégezhető. Nincs hozzá szükség szétszerelésre, vagy bármilyen szerszámra, szakértelemre.

A Steripower kézfertőtlenítő bárhova kihelyezhető, mivel mind akkumulátorral mind hálózati csatlakozással egyaránt működik.

Álmodja meg saját céges Steripower-ét, az Allegro szakértői elkészítik Önnek!

A Steripower azon túl, hogy megbízhatóan látja el feladatát a kézfertőtlenítésben, mindemellett egy kiváló marketing-eszköz is, hiszen megjelenése testreszabható és a vállalat arculatához igazítható, így bármilyen környezetbe tökéletesen beilleszkedik.

Az eszköz tervezésekor kiemelt figyelmet kapott az esztétikum és az egyedi testreszabhatóság. A termék állványa változatos színekben pompázhat, de igény szerint akár fa vagy áttetsző akril üveggel is rendelhető.  Az akril üveg megvilágítható, így nagyon egyedi látványt tudunk elérni vele olyan belterületeken, ahol kevésbé erősek a fények és ezáltal egy esztétikus világító állvány pompás dísze lehet a térnek.

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás:

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati segítséget az üzletindítástól a mindennapi működésig. A kiadványt a kormány által 2026 januárjában elfogadott, az éttermek versenyképességének javítását célzó 5+1 pontból álló akcióterv részeként dolgozták ki - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 02. 02. 22:30
Megosztás:

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás: