A korábban vártnál gyorsabb, de a tavalyinál így is lassabb lesz az idei világgazdasági növekedés

A korábban vártnál gyorsabb, de a tavalyinál így is számottevően lassabb lesz az idei világgazdasági növekedés a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott évközepi globális előrejelzése szerint.

A korábban vártnál gyorsabb, de a tavalyinál így is lassabb lesz az idei világgazdasági növekedés

A nemzetközi hitelminősítő az amerikai-kínai vámpolitikai feszültség enyhülése nyomán széles bázisú pozitív korrekciót hajtott végre világgazdasági prognózisában az áprilisban kiadott előző növekedési becsléseihez képest. Felülvizsgált csütörtöki előrejelzési csokrában azonban kiemelte, hogy az Egyesült Államok és Kína között kialakult vámcsatározás a legsúlyosabb nemzetközi kereskedelmi háború az 1930-as évek óta.

A cég közölte, hogy az eddig érvényben volt 2025-ös globális növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 2,2 százalékra javította.

A Fitch londoni elemzői jövőre szintén 2,2 százalékos növekedést várnak a világgazdaságban; ez 0,2 százalékponttal javított prognózis az előző becsléshez képest.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a felfelé módosított előrejelzések is jelentős lassulást jelentenének, mivel a világgazdaság tavaly 2,9 százalékkal nőtt, és a hosszabb távú globális növekedési ütem átlaga is 2,7 százalék.

A Fitch Ratings az amerikai hazai össztermék (GDP) idei bővülésére adott előrejelzését 1,2 százalékról 1,5 százalékra emelte, hangsúlyozva, hogy enyhül az amerikai gazdaság recessziójának kockázata.

A kínai gazdaságban a Fitch elemzői 2025-re 4,2 százalékos növekedést valószínűsítenek az eddigi prognózisukban szereplő 3,9 százalék helyett, az euróövezeti gazdaság idei átlagos növekedési ütemére adott előrejelzésüket pedig 0,6 százalékról 0,8 százalékra javították.

A Fitch Ratings számításai szerint az effektív amerikai vámszint (ETR) - amely az érintett termékek nettó vámtételét viszonyítja a nemzetgazdasági szinten megtermelt hazai hozzáadottérték-tartalomhoz - 14,2 százalék.

A cég alapeseti várakozása szerint az amerikai ETR-ráta a következő hónapokban kissé tovább emelkedik és megközelíti a 18 százalékot, de a hitelminősítő kiemelte, hogy ez is jóval elmaradna az előző, áprilisi globális előrejelzésében feltételezett 27 százalékos rátától.

Más nagy londoni elemzőházak az utóbbi időszakban - szintén az amerikai-kínai vámháborús feszültség enyhülése nyomán - ennél is jóval derűlátóbb és nagyobb mértékben javított előrejelzéseket tettek közzé.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport londoni központú globális gazdaságelemző részlege (BofA Global Research) e héten bemutatott átfogó évközepi előrejelzési csokrában a világgazdaság idei növekedési ütemére szóló prognózisát az eddigi 2,8 százalékról 3 százalékra javította.

A ház 2026-ra is 3 százalékos, 2027-re 3,3 százalékos globális növekedést valószínűsít.

A BofA Global Research elemzői is kiemelték, hogy világgazdasági prognózisuk javításának fő tényezője a kínai gazdaság, amelynek idei növekedési teljesítménye várhatóan számottevő mértékben túltesz az eddigi várakozásokon, mindenekelőtt a kínai-amerikai vámháborúban hirdetett "tűzszünet" miatt.

A ház felülvizsgált előrejelzése szerint a kínai hazai össztermék 2025-ben 4,7 százalékkal növekszik a cég eddigi idei prognózisában szereplő 4 százalék helyett.

A BofA Global Research közgazdászai 2026-ra az általuk eddig valószínűsített 4,2 százalék helyett 4,3 százalékos egész éves növekedést várnak a kínai gazdaságban.


Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás: