A korábbiaknál többen nem felelnek meg a babaváró hitel valamelyik feltételének

A korábbiaknál többen nem felelnek meg a babaváró hitel valamelyik feltételének

A korábbiaknál többen nem felelnek meg a babaváró hitel valamelyik feltételének

A babaváró hitel iránt a koronavírus járvány ellenére stabil a kereslet: 2020-ban a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 617,5 milliárd forint folyósítás történt, és bár ez meghaladja az előző évi 471,5 milliárd forintot, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a konstrukció csak 2019 júliusától volt elérhető. 2021-ben tapasztalható némi visszaesés, júliusig mintegy 9%-kal csökkent a folyósított összeg az egy évvel korábbihoz képest, ám a lakáshitelek után még így is ez a második legnépszerűbb lakossági finanszírozási forma.

A folyósított összeg csökkenésének oka lehet az is, hogy a Bankmonitor.hu szakértőinek tapasztalata szerint mind több érdeklődő nem jogosult a támogatásra az ellenőrzés időpontjában. Ezt látszik alátámasztani az, hogy miközben 2021 első nyolc hónapjában lényegében ugyanannyian ellenőrizték jogosultságukat a Bankmonitor.hu Babaváró hitel kalkulátorával, mint egy évvel korábban, a legalább egyik feltételnek nem megfelelők aránya 37,5 százalékról 44,5 százalékra emelkedett az előző évhez képest. Mindez ráadásul úgy, hogy tavaly év közepén törölték azt az elvárás, hogy amennyiben a párnak van nem közös gyermeke, akkor legalább egyiküknek az első házasságában kell élnie a babaváró igénylésekor.

Legnagyobb kihívást továbbra a 3 éves folyamatos TB jogviszony teljesítése jelenti: az elmúlt hat hónapban a kalkulátort használók 18,4% százalékánál jelentett ez problémát. Ugyancsak magas volt azok aránya, akik az ellenőrzés időpontjában még nem voltak házasok (16,9%), de sokan azért nem kaphatják meg a támogatást, mert szerepelnek a rossz adósokat nyilvántartó KHR adatbázisban.

Ebben azon adósok adatait tartják nyilván, akik a mindenkori minimálbérnek megfelelő összegű, 90 napon túli csúszásban vannak egy vagy több hitelükkel. A fennálló tartozás azt jelenti, hogy az adós a lekérdezés pillanatában is késedelemben van, míg megszűnt státuszba azok kerülnek, akik rendezték a tartozásukat, ám azóta nem telt el legalább egy év. Az előbbiek úgynevezett aktív KHR-esek, akik nem kaphatnak a bankoktól lakáshitelt, személyi kölcsönt vagy éppen babaváró hitelt, míg az utóbbiakat, bár szigorú feltételekkel, bizonyos bankok meghitelezik. Mivel a babaváró 2022. december 31-ig igényelhető, a meghosszabbításáról pedig egyelőre nincs információ, az esetleges elmaradásokat célszerű minél hamarabb rendezni, mert így az utolsó pillanatban még megigényelhető lehet a Babaváró.

A NAV felé fennálló tartozás is elutasítási ok lehet egy babaváró igénylésnél: a Bankmonitor.hu mérése szerint a jogosultságukat ellenőrzők 2,4 százaléka emiatt nem kapná meg adott pillanatban a támogatást. Amennyiben van rá lehetőség, érdemes az elmaradást minél hamarabb rendezni, mert ha minden egyéb feltételt teljesít a pár, akkor az igénylés akár azonnal benyújtható.

A támogatással kapcsolatban sokan nem tudják, hogy a babaváró tulajdonképpen banki hitel, amihez az állam kamattámogatást és részbeni vagy teljes hitelelengedést kínál, így a személyi feltételeken túl a banki hitelbírálaton is minden esetben át kell menniük az igénylőknek. Az egyik ilyen feltétel a legtöbb bank esetében az, hogy az igénylő legalább a minimálbér összegével megegyező nettó igazolt jövedelemmel rendelkezzen. A bankok hitelbírálati gyakorlata azonban sok esetben eltérő, máshogy kezelik például a külföldi vagy éppen a készpénzes jövedelmet, de abban is lehetnek különbségek, hogy miként kombinálható a babaváró egy lakáshitellel. Emiatt előfordulhat, hogy a házaspár az egyik banktól megkaphatja a babavárót, míg egy másik elutasítja őket, esetleg kisebb hitelösszeget ad csak számukra.

Az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2025. 08. 22. 03:00
Megosztás:

Itt a nagy pálinka törvény! A NAV döntése a pálinkafőzés mennyiségi korlátozásáról

A szabályozás alapján bárki, aki betöltötte a 18. életévét, és saját gyümölcsöt termeszt, jogosult arra, hogy a saját terméséből párlatot állítson elő.
2025. 08. 22. 02:00
Megosztás:

Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette

A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
2025. 08. 22. 01:00
Megosztás:

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás: