A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

Kvantumkonferenciát szerveztek a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon

A kvantumtechnológiában hatalmas potenciál rejlik, hogy forradalmasítsa a számítógépek működését a jövőben. A Bosch jelenleg partnereivel együtt ennek felgyorsításán dolgozik

Akadémiai partnereivel együttműködésben a Bosch nagyszabású nemzetközi konferenciát szervezett ReAQCT címmel a kvatumszámítástechnika és a kvantumszenzorok témájában Magyarországon

Dr. Thomas Strohm, Bosch: „A kvantumszámítógépek az anyagtudományban is hatalmas előrelépést jelentenek. Segítségükkel olyan különleges anyagokat fejleszthetünk ki, amelyekre a hagyományos számítógépekkel soha nem lenne lehetőségünk.”

Dr. Csilling Ákos, Bosch: „A kvantumtechnológiai kutatásokban és fejlesztésekben csak az ipari és az akadémiai szféra összefogásával érhetünk el jelentős előrelépést.”

A kvantumtechnológia áttörést hozhat a járműiparban és az orvostudományban is

A kvantumos jelenségek elsősorban az anyag legkisebb építőköveinek viselkedésében jelentkeznek. Ezek a parányi részecskék teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy azt a hétköznapi életben megszoktuk. A kvantumos jelenségekre épülő kvantumtechnológia forradalmi változásokat hozhat a környezetünk érzékelésében és az információfeldolgozásban. A Bosch jelenleg a kvantumtechnológián alapuló első termékeinek fejlesztésén dolgozik, melyek az orvosi és a mobilitási területeken lesznek alkalmazhatók.

ReAQCT: a legátfogóbb hazai kvantumkonferencia a Bosch budapesti kampuszán

A Bosch csoport 10 éve kutatja a kvantumtechnológiában rejlő lehetőségeket. A Robert Bosch Kft. szakmai partnereivel együttműködésben 2024. június 19–20-án a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon első alkalommal rendezte meg „A kvantum-számítástechnika és -technológia legújabb eredményeiről szóló (Recent Advances in Quantum Computing and Technology - ReAQCT)” tudományos konferenciát. A konferencia keretében a kvantumkutatások és -alkalmazások vezető tudósai és a technológiában élen járó ipari szakértők mutatták be legfrissebb eredményeiket. A ReAQCT fókuszában a kvantumalgoritmusok, a kvantumos szoftverek, a kvantumos hibajavítás és a kvantumszenzorok álltak, de terítékre került a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítógép kapcsolata is. Az esemény célja a tudományos párbeszéd elősegítésén túl az volt, hogy felhívja a figyelmet a kvantumtechnológia jelentőségére és hozzájáruljon annak fejlődéséhez Magyarországon. A ReAQCT a kvantumtechnológiával foglalkozó új konferenciasorozat első állomása.

A Bosch kvantumtechnológián alapuló termékeket fejleszt

A Bosch a világ egyik vezető vállalata a szenzorok területén, ezért kiemelt hangsúlyt helyez a jelenlegi technológiáknál érzékenyebb kvantumszenzorok kutatására és fejlesztésére, amelyek a mágneses mezőt, a gyorsulást és más fontos fizikai mennyiségeket nagyon pontosan mérik. A Bosch Quantum Sensing startup jelenleg első kísérleti ügyfeleivel együtt a kvantumszenzorok konkrét alkalmazásán dolgozik az orvosi és a mobilitási iparágakban, mely forradalmi előrelépéshez vezethet például a pontosabb orvosi diagnosztika, a navigáció, vagy az akkumulátorok területén is. A Bosch kvantumszenzorai többek között a jelenlegi elektrokardiográfiánál (EKG) pontosabb és gyorsabb mérésre, vagy az akkumulátor pontos töltöttségi szintjének meghatározására is használhatóak lesznek a jövőben. (Ezzel kapcsolatos további információ ezen a linken található.)

A kvantumszenzorok mellett a Bosch a kvantumszámítógépekben is jelentős potenciált lát, melyek számos különböző technológiai területen lesznek alkalmazhatók és hozhatnak áttörést a vállalat szakmai álláspontja szerint. „A kvantumszámítógépek az anyagtudományban is hatalmas előrelépést jelentenek. Segítségükkel olyan különleges anyagokat fejleszthetünk ki, amelyekre a hagyományos számítógépekkel soha nem lenne lehetőségünk” – mondta el Dr. Thomas Strohm, a Bosch Research kvantumtechnológiákért felelős vezető szakértője a ReAQCT konferencián. Hozzátette, a Bosch jelenleg szoros együttműködést folytat az IBM-mel az anyagok kvantumszámítógépekkel történő szimulációjának területén.

Kvantumfejlesztések Magyarországon az ipari és az akadémiai szféra összefogásával

„A kvantumtechnológiai kutatásokban és fejlesztésekben csak az ipari és az akadémiai szféra összefogásával érhetünk el jelentős előrelépést. Ezért örömmel adtunk helyt és vállaltunk részt szervezőként és előadóként a konferencián a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon” – mondta el Dr. Csilling Ákos, a Bosch tudományos munkatársa, a ReAQCT konferencia szervezőbizottságának elnöke.

A ReAQCT konferencián a hazai felsőoktatási intézmények és tudományos élet meghatározó szereplői: az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), valamint a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) szakértőinek meghívására a világ vezető kutatói ismertették a kvantumtechnológiához kapcsolódó legfrissebb műszaki és tudományos eredményeiket.

A kvantuminformatika területén alkalmazható kvantumtechnológiai kutatások magas színvonalra emelésével Magyarországon külön intézmény, a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium foglalkozik, amely kulcsszerepet vállalt a ReAQCT szervezésében. A konferencián részt vett a Laboratórium konzorciumvezetője, a Wigner FK is. A központ kutatói a kvantuminformatika, a kvantumoptika, a kvantumszámítás és a kvantumos érzékelés, valamint kvantumkommunikáció területén nemzetközileg elismert elméleti és kísérleti kutatásokat végeznek és több jelentős Európai Uniós pályázatban vesznek részt.

A HUN-REN SZTAKI a kvantumtechnológiák közül elsősorban a kvantumszámítástechnikával foglalkozik intenzíven, mégpedig a lehetséges gyakorlati alkalmazásokra, ezen belül is főként a gyártás automatizálási és autonóm járművek területeire fókuszálva. Az intézet a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) vezetőjeként számos további területen is vizsgálja a kvantumszámítástechnika alkalmazási lehetőségeit.

Az ELTE Informatikai Karának kutatói nem csak azt vizsgálják, hogy milyen lehetőségeket nyit meg a kvantumszámítás például a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás számára, hanem azt is, hogy a kvantumszámítógépek megjelenésével milyen biztonsági kockázatok jelentkeznek, és azokat hogyan kezelhetjük. A Kar részt vesz a formálódó európai kvantumkommunikációs infrastruktúra kiépítésében is (QCIHungary). Különösen hangsúlyosak a Karon a kvantumszámítógépek programozását támogató szoftvertechnológiai kutatások, melyek új programozási nyelvek és eszközök létrehozását eredményezik.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kiemelkedő szerepet játszik a hazai kvantumtechnológiai oktatásban és kutatásban. Az egyetemen zajló képzéseken magas színvonalú kurzusok keretében nyílik lehetőség a kvantumtechnológia megismerésére. A BME részt vesz a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium munkájában, és számos kvantumtechnológia témájú Horizont Európa kutatási pályázatban is, így pl. a szupravezetőkre vagy félvezetőkre alapuló kvantumszámítógépek kutatás-fejlesztését célzó projektekben.

Az Óbudai Egyetem (OE) is kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy a legújabb technológiák, így a kvantumszámítástechnika-elmélet és gyakorlat is helyet kapjon a mérnökképzésben. Az egyetem hisz abban, hogy ez a dinamikusan fejlődő terület a kutatásokon túl, a gyakorlatban alkalmazható megoldásokat nyújthat az ipar és a gazdaság számára is a közeljövőben.

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás: