A magányos nyugdíjassal ki foglalkozik Magyarországon? - mutatjuk!

Milyen irányba fejleszthető az idősgondozás? Többek között erre kereste a választ a Civilút Alapítvány által rendezett „Idősgondozás Magyarországon és az Európai Unióban” című konferencia. A döntéshozók, a szakmai és civil szervezetek, érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői egyetértettek abban, hogy az idősgondozásban olyan, az egyéni szükségletekre is reagáló megoldásokra van szükség, amelyek a digitális technológia biztosította lehetőségek felhasználásával elősegítik az Európai Unió által hirdetett helyben történő öregedés (aging in place) megvalósítását.

A magányos nyugdíjassal ki foglalkozik Magyarországon? - mutatjuk!

Az Európai Unió tagországaira – illetve Európa egészére – jellemző az átlagéletkor emelkedése. A társadalomban egyre nagyobb arányban van jelen a szenior korosztály, és a családszerkezet megváltozásával pedig egyre nagyobb figyelem hárul az idősgondozás kérdésére. A Civilút Alapítvány által szervezett konferencia célja az volt, hogy megvizsgálja: milyen irányba fejleszthető az idősgondozás, melyek azok a formális és informális támogatási eszközök, amelyek az idősek érdekeit szolgálják. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy az idősotthoni ellátás helyett milyen megoldásokkal segíthetjük, hogy az idős emberek otthonukban, a megszokott környezetükben éljenek – lehetőségeikhez mérten – aktív és független életet.

A meghívott szakértők – döntéshozók, a szakmai, civil és érdekvédelmi szervezetek, a tudományos élet képviselői – ugyanis egyöntetűen azt a véleményt fogalmazták meg, hogy az idősek érdekeit a helyben történő öregedés (aging in place) szolgálja leginkább. Ez a szemléletváltozás jelenik meg azokban a programokban is, amelyeket az előadók ismertettek a konferencián.

Dr. Beneda Attila, a Miniszterelnökség Családpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkára egyebek mellett a Digitális Jólét Pontokat és a Digitalizáció az Aktív Idősekért Programot emelte ki, amelynek keretében országszerte térítésmentes informatikai kompetenciafejlesztéssel segítették a 65 évnél idősebbeket. A képzés célja az informatikai eszközök alapszintű ismeretének valamint az internet hatékony, biztonságos használatának elsajátítása volt.

Emellett arról is beszélt, hogy a közösségi élet és a sport – például az Országos Gyalogló Idősklub hálózathoz való csatlakozással – ugyancsak nagyban hozzájárul az idősek egészségének és önállóságának megőrzéséhez.

Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora az Odaadó Programot mutatta be a jelenlévőknek. Ennek lényege, hogy hogy a szenior korosztály a digitális technológia felhasználásával – a www.odaado.hu weboldalon és az Odaadó Applikáción keresztül – találja meg a számára megfelelő szolgáltatásokat, illetve ellenszolgáltatásért vagy önkéntesként az idősek is felajánlhatják tudásukat, szakértelmüket. –  Az a cél, hogy az Odaadó Program biztosítsa a független életvitelhez szükséges gondoskodást – emelte ki.

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla Belváros-Lipótváros család- és szociálpolitikáért felelős alpolgármestere és az Országos Idősügyi Infokommunikációs Program szakmai irányítója bemutatta programjukat, amely elsősorban azokat a 80 év feletti időseket segíti, akik hátrányos helyzetű településeken magányosan élnek és nem, vagy csak segítséggel képesek elhagyni otthonukat.

Részükre az állam finanszírozta a számítógépet és internet szolgáltatást és az eszközök elsajátításához szükséges képzést, saját otthonukban. Az alapismeretek megszerzése után napi 8 órában olyan online programokat biztosítanak a számukra, amely a három legnagyobb problémájuk, a magányuk enyhítéséhez, a biztonságuk növeléséhez és az egészségromlásuk akadályozásához járulnak hozzá. Kitért arra is, hogy pilotként elindították az Okos Otthon Programot, amely a mesterséges intelligencia segítségével összehangol élet- és vagyonbiztonságot garantáló digitális eszközöket, annak érdekében, hogy a bentlakásos intézménybe költözésre várakozók listája 40 százalékkal csökkenjen.

- Az idősek biztonságban szeretnék magukat érezni, méltóságukat megőrizve minél hosszabb ideig szeretnék fenntartani önálló életvitelüket – mutatott rá előadásában Mátics Katalin, a Szociális Ellátók és Szociális Ellátottak Egyesülete elnöke.  Mint mondta, ebben a digitális és smart megoldások mellett szükséges lenne új szolgáltatási koncepciók megalkotására, illetve az egészségügyi és a szociális szolgáltatók munkájának összehangolására, amelyhez a digitális eszközök szintén támogatást nyújthatnak. 

 A szemléletváltás fontosságáról beszélt előadásában Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Program támogató szakértője. Jelenleg az idősgondozás elsősorban fizikai és egészségügyi vonatkozásban tekint az idősekre, a szellemi, lelki és spirituális dimenziók csak ritkán jelennek meg a szolgáltatásokban. Holott az idősek képzése, a tanulás, a mentális gondozás, a sport vagy kulturális lehetőségek nagyban hozzájárulnak az aktív és független időskor megteremtéséhez – emelte ki.

Az előadások után a konferencia interaktív fórummal folytatódott, amelynek keretében a résztvevők, elsősorban az érintett szenior korosztály is kérdéseket, javaslatokat

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: