A második Trump-adminisztráció mint stratégiai stresszteszt Európában
Rendszeresen felmerülő kérdés, vita tárgya az EU-ban egy önálló európai hadsereg, biztonsági, védelmi rendszer kialakítása, hiszen a NATO továbbra is kulcsfontosságú szövetséget jelent. Korábban azon törhettük a fejünket, hogy mit akar Amerika Európától, Donald Trump elnökségével azonban kiéleződött egy stressz Európában, hiszen az igazi kérdés az lett, hogy Európa mit tud kezdeni azzal, ha Amerika nem ugyanazt akarja, mint korábban.
A NATO-ban való egyre keményebb amerikai fellépéssel az európai illúziók mindinkább megszűnni látszanak. Már nem feltétlenül van jelen az ,,USA úgyis megoldja” és a ,,NATO magától működik” szemlélet. A régi rendet egyértelműen felváltja egy új, amely új stratégiákat követel meg az európai vezetőktől is.
Bár a NATO továbbra is az egyik leghatékonyabb és legfontosabb szövetség a modern történelemben, a transzatlanti kapcsolatok időnként újra és újra felvetik a terhek megosztásával kapcsolatos, néha érzelmekkel teli vitát, vagyis azt a kérdést, hogy a szövetségesek milyen mértékben járulnak hozzá Európa védelméhez, és hogy ezek a hozzájárulások elegendők-e. Az elmúlt évtizedben szinte minden NATO-val kapcsolatos megbeszélésen vagy találkozón, amelyen az amerikai vezetők és NATO-szövetséges társaik vettek részt, felmerült a kérdés, hogy a szövetségesek eleget költenek-e védelmi képességeikre – és a felmerült kérdéseket nem követték kielégítő megoldások, így Donald Trump egyre keményebb fellépéseket ígér.
Ma a NATO szövetségnek együttesen szembe kell néznie a biztonsági kockázatok széles skálájával. Fontos kiemelni, hogy minden politikai vita ellenére a NATO túl fontos az Atlanti-óceán mindkét oldalán élő szövetségesek számára ahhoz, hogy politikai ellentéteket és feszültségeket keltsen a védelmi költségek megosztása miatt.
Bár sokat hallani arról, hogy Trump, valamint az elnöksége során tett vagy tenni kívánt intézkedések biztonsági kihívást jelentenek Európára, a valóságban a Trump-adminisztráció önmagában nem biztonsági kihívást jelent, hanem stresszfaktor Európában. A biztonság- és védelempolitikában megváltoztak a döntési sebességek, átértékelődtek a stratégiai irányok és a politikai kohézió. A NATO bár formálisan erős, politikailag meglehetősen sérülékeny. Donald Trump második elnöksége alatt a NATO 1949-es megalakulása óta legnagyobb kihívással szembesül. Washington stratégiai átrendeződése miatt Európának meg kell őriznie az Egyesült Államok elkötelezettségét, miközben nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért. Ennek érdekében a szövetségeseknek elő kell mozdítaniuk a NATO erősebb európai pillérének koncepcióját. Ez azt jelenti, hogy meg kell határozni annak stratégiai, gazdasági és katonai dimenzióját, hogy átalakítsák a transzatlanti kapcsolatokat, megőrizzék a NATO hitelességét és megerősítsék az európai biztonságot.
Egy „európaibb” NATO-hoz azonban alapvető stratégiai változások szükségesek. Mivel az Egyesült Államok egyre inkább az Indiai-óceán és a Csendes-óceán térségét tekinti stratégiai prioritásának, ez nyomást gyakorol az európaiakra, hogy vállaljanak nagyobb terhet saját védelmükben, mint ahogy azt a 2025-ös amerikai Nemzeti Stratégiai dokumentumban is olvashatjuk.
Az európai szövetségeseknek tehát minden eddiginél nagyobb szükségük van egy közös stratégiai megközelítésre az Egyesült Államokkal szemben. Ennek alapjául az első Trump-adminisztráció tanulságai és az a felismerés kell szolgáljon, hogy Oroszország hosszú távú fenyegetést jelent az európai biztonságra, míg az Egyesült Államok hozzájárulása az európai védelemhez minden bizonnyal csökkenni fog. Mindennek következtében az európaiaknak érdemi párbeszédet kell folytatniuk az Egyesült Államokkal az amerikai pozíció változásairól Európában és a NATO európai pillérének megerősítéséről.
Hosszú távon az EU-nak be kell látnia, hogy az amerikai külpolitikai gondolkodásmódban változás állt be. A Trump-kormányzattal való együttműködés során tisztában kell lennie azzal, hogy a döntések szigorúan az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek és belpolitikai számításainak alapján születnek. Az EU tehát többé valószínűleg nem számíthat értékalapú megközelítésre. Ez lényegében egy újfajta rendet eredményez Európában, amelynek messzemenő következményei lesznek Európa saját stratégiai helyzetére nézve.
