A második Trump-adminisztráció mint stratégiai stresszteszt Európában

A második Trump-adminisztráció első évének tapasztalatai már egyértelműen beépültek az európai stratégiai gondolkodásba és kétséget kizáróan látszódnak a kormányzási realitások. Ha az első Trump-adminisztráció nem is feltétlenül, a második egyértelművé tette, hogy Donald Trump miért is annyira fontos Európának. Nem szabad elfelejteni, hogy Trump az üzleti életből jött a politika világába, így nem meglepő, hogy más stratégiák mentén cselekszik, amelyek olykor kissé kiszámíthatatlanok. Azonban éppen ezek teszik fontossá Trumpot Európának, mert láthatóvá teszi mindazt, amit az európai biztonsági rendszer eddig eltakart.

A második Trump-adminisztráció mint stratégiai stresszteszt Európában

Rendszeresen felmerülő kérdés, vita tárgya az EU-ban egy önálló európai hadsereg, biztonsági, védelmi rendszer kialakítása, hiszen a NATO továbbra is kulcsfontosságú szövetséget jelent. Korábban azon törhettük a fejünket, hogy mit akar Amerika Európától, Donald Trump elnökségével azonban kiéleződött egy stressz Európában, hiszen az igazi kérdés az lett, hogy Európa mit tud kezdeni azzal, ha Amerika nem ugyanazt akarja, mint korábban.

A NATO-ban való egyre keményebb amerikai fellépéssel az európai illúziók mindinkább megszűnni látszanak. Már nem feltétlenül van jelen az ,,USA úgyis megoldja” és a ,,NATO magától működik” szemlélet. A régi rendet egyértelműen felváltja egy új, amely új stratégiákat követel meg az európai vezetőktől is.

Bár a NATO továbbra is az egyik leghatékonyabb és legfontosabb szövetség a modern történelemben, a transzatlanti kapcsolatok időnként újra és újra felvetik a terhek megosztásával kapcsolatos, néha érzelmekkel teli vitát, vagyis azt a kérdést, hogy a szövetségesek milyen mértékben járulnak hozzá Európa védelméhez, és hogy ezek a hozzájárulások elegendők-e. Az elmúlt évtizedben szinte minden NATO-val kapcsolatos megbeszélésen vagy találkozón, amelyen az amerikai vezetők és NATO-szövetséges társaik vettek részt, felmerült a kérdés, hogy a szövetségesek eleget költenek-e védelmi képességeikre – és a felmerült kérdéseket nem követték kielégítő megoldások, így Donald Trump egyre keményebb fellépéseket ígér.

Ma a NATO szövetségnek együttesen szembe kell néznie a biztonsági kockázatok széles skálájával. Fontos kiemelni, hogy minden politikai vita ellenére a NATO túl fontos az Atlanti-óceán mindkét oldalán élő szövetségesek számára ahhoz, hogy politikai ellentéteket és feszültségeket keltsen a védelmi költségek megosztása miatt.

Bár sokat hallani arról, hogy Trump, valamint az elnöksége során tett vagy tenni kívánt intézkedések biztonsági kihívást jelentenek Európára, a valóságban a Trump-adminisztráció önmagában nem biztonsági kihívást jelent, hanem stresszfaktor Európában. A biztonság- és védelempolitikában megváltoztak a döntési sebességek, átértékelődtek a stratégiai irányok és a politikai kohézió. A NATO bár formálisan erős, politikailag meglehetősen sérülékeny. Donald Trump második elnöksége alatt a NATO 1949-es megalakulása óta legnagyobb kihívással szembesül. Washington stratégiai átrendeződése miatt Európának meg kell őriznie az Egyesült Államok elkötelezettségét, miközben nagyobb felelősséget kell vállalnia saját védelméért. Ennek érdekében a szövetségeseknek elő kell mozdítaniuk a NATO erősebb európai pillérének koncepcióját. Ez azt jelenti, hogy meg kell határozni annak stratégiai, gazdasági és katonai dimenzióját, hogy átalakítsák a transzatlanti kapcsolatokat, megőrizzék a NATO hitelességét és megerősítsék az európai biztonságot.

Egy „európaibb” NATO-hoz azonban alapvető stratégiai változások szükségesek. Mivel az Egyesült Államok egyre inkább az Indiai-óceán és a Csendes-óceán térségét tekinti stratégiai prioritásának, ez nyomást gyakorol az európaiakra, hogy vállaljanak nagyobb terhet saját védelmükben, mint ahogy azt a 2025-ös amerikai Nemzeti Stratégiai dokumentumban is olvashatjuk.

Az európai szövetségeseknek tehát minden eddiginél nagyobb szükségük van egy közös stratégiai megközelítésre az Egyesült Államokkal szemben. Ennek alapjául az első Trump-adminisztráció tanulságai és az a felismerés kell szolgáljon, hogy Oroszország hosszú távú fenyegetést jelent az európai biztonságra, míg az Egyesült Államok hozzájárulása az európai védelemhez minden bizonnyal csökkenni fog. Mindennek következtében az európaiaknak érdemi párbeszédet kell folytatniuk az Egyesült Államokkal az amerikai pozíció változásairól Európában és a NATO európai pillérének megerősítéséről.

Hosszú távon az EU-nak be kell látnia, hogy az amerikai külpolitikai gondolkodásmódban változás állt be. A Trump-kormányzattal való együttműködés során tisztában kell lennie azzal, hogy a döntések szigorúan az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek és belpolitikai számításainak alapján születnek. Az EU tehát többé valószínűleg nem számíthat értékalapú megközelítésre. Ez lényegében egy újfajta rendet eredményez Európában, amelynek messzemenő következményei lesznek Európa saját stratégiai helyzetére nézve.

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás: